Élet-Stílus

Hitler adta vissza Erdélyt?

admin
admin

2010. 11. 06. 13:55

Különleges történelmi pillanatban, de szó szerint a román állam létét fenyegette a magyar honvédség 1940 nyarán. Az addigi „békés országegyesítés” eszméje a múlté lett, a kedvező történelmi pillanatot kihasználva a magyar haderő felsorakozott a keleti határon: a lakosságcsere román ötlete nem hatotta meg Telekit, a Honvéd Vezérkar főnöke háborút akart, Hitler közbelépett – kétrészes sorozat videókkal.

A magyar társadalom olyan sokk-ként és igazságtalanságként élte meg a trianoni határok meghúzását az első világháború után, hogy a revízió igénye már az aláírás pillanatában alapvető elvárás volt.

Ez volt a politika elsődleges célja is, ám a magyar kormányok több mint egy évtizedig nem követelhették nyíltan a békediktátum felülvizsgálatát. Egyrészt a hadsereg kényszerű leépítése miatt, miközben a kisantant országok őrült fegyverkezésbe kezdtek, másrészt Magyarország tökéletes külpolitikai elszigeteltségben tartotta a szomszédos országok „szövetsége”.

A helyzet Hitler és Mussolini megerősödésével, a gazdasági világválság enyhülésével változott meg, amikor hazánk Olaszország, Németország és Ausztria irányában utat talált a világ felé. Megkezdődhetett a honvédség fejlesztése, és az európai nagyhatalmi politika is a magyar revízió számára kedvező irányba kezdett mozdulni.

A trianoni határok megváltoztatásának sorában Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása már a harmadik lépés volt, de az események megértéséhez korábbra kell visszanyúlni.
Felvidék és Kárpátalja

A katonai és politikai vezetés az 1930-as évek végétől látta elérkezettnek az időt a revíziós politika megkezdésére. Az első bécsi döntéssel 1938. november 2-án visszatért a Felvidék 11 ezer négyzetkilométeres, 80 százalékban magyarok lakta déli sávja. A döntés jogi hátterét az 1938-ban Németország, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia által is aláírt müncheni egyezmény egyik záradéka adta, amely szerint rendezni kell Magyarország és Csehszlovákia területi vitáját.

Mivel a két fél nem tudott megegyezni, a kérdést a német és az olasz külügyminiszter döntötte el – a brit és a francia kormány érdektelenségre hivatkozva nem vett részt a tárgyalásokon.

Hitler 1939. március 13-án bevonult Prágába, Csehszlovákia felbomlása után Tiso fasiszta bábkormánya kikiáltotta Szlovákia függetlenségét, a magyar honvédség pedig megszállta az ugyancsak önállóságát kinyilvánító Kárpátalját. Ekkor fordulhatott Magyarország figyelme Erdély felé.

Illésfalvi Péter és Szabó Péter történészekkel, a Hadtörténeti Intézet munkatársaival Bevonulás Erdélybe, 1940 című könyvük bemutatója kapcsán beszélgetettünk.

Régi ellenségek

Magyarország számára az 1938. augusztus 29-én megkötött bledi egyezmény biztosította a fegyverkezési egyenjogúságot. Ettől kezdve erőltetett ütemben folyt a honvédség felfegyverzése, a szomszédos kisantant országokkal szemben húsz éves lemaradást kellett behozni. Ezzel együtt azonban megjelent a lehetőség területi revízió katonai eszközökkel való kivívására is. Ezt leginkább a Werth Henrik vezette honvéd vezérkar sürgette, míg a Teleki-kormány inkább a békés újraegyesítés híve maradt.

A honvédség eléri az egykori lengyel-magyar határt Kárpátalján:

Bár Trianon óta Magyarország és Románia potenciális ellenségként tekintett egymásra, a Német Birodalom egyre erősebb befolyása az 1940-es év derekára egy szövetségi rendszerbe terelte a két országot, és minden fenyegetőzés ellenére kizárta Erdély kérdésének háborús megoldását. A helyzet jobban megérthető, ha megvizsgáljuk a Román Királyság korabeli kényszerpályáját.

Románia Hitler karmaiban

A román állam 1862-es megszületése óta az országban igen erős volt a francia befolyás, aminek – és Erdély odaígérésének – köszönhetően 1916-ban a Román Királyság az antanthatalmak oldalán belépett az első világháborúba. A győzelem után is töretlen maradt a nagyhatalom támogatása, hiszen a kisantant – aminek Románia erős tagja volt – elsősorban francia érdekeket képviselt Kelet-Európában.

Hitler felemelkedésével azonban egyre inkább világossá vált, hogy a nyugat magára hagyta keleti szövetségeseit, ugyanakkor a náci birodalom „Mitteleuropa”-terve számolt Romániával, miként Magyarországgal, Jugoszláviával, Bulgáriával is. A bolsevizmus elleni harcra készülő Németország nyugodt, stabil hátországot és utánpótlást kívánt, szüksége volt Románia emberanyagára, olajára, mezőgazdasági termékeire, nyersanyagaira is – fejtegetik a történészek.

A német-román közeledés első nyilvánvaló jele volt a két ország között megkötött kereskedelmi egyezmény 1939. március 23-án. Egy évvel később, 1940 nyarán Románia kénytelen volt területe egy jelentős darabját, Besszarábiát átengedni a háborúval fenyegető Szovjetuniónak. Ezzel egy időben Magyarország és Bulgária is területi követelésekkel lépett fel, Románia pedig egyre jobban sodródott Hitler szövetsége felé.

Összetűzések a határ mentén

Térjünk vissza Magyarországhoz, amely számára 1939 őszén adódhatott volna az első alkalom Erdély fegyverrel való visszaszerzésére: a német-lengyel háború első napjaiban Románia mozgósítást rendelt el nyugati határvidékén, amire hazánk is csapatösszevonásokkal felelt. Werth Henrik önálló hadjárattal, vagy a Wehrmacht csapatainak segítségével azonnal támadásba akart lépni, a német diplomáciának komoly erőfeszítésébe került ennek megakadályozása.

Szombathelyi Ferenc (elöl j) és Wladyslaw Bortnowski lengyel tábornok találkozása Kárpátalján (MTI Fotó / Hadtörténeti Intézet)

Szombathelyi Ferenc (elöl j) és Wladyslaw Bortnowski lengyel tábornok találkozása Kárpátalján (MTI Fotó / Hadtörténeti Intézet)

Mint korábban említettük, Teleki inkább a békés megoldás híve volt, 1940. április 17-én levélben javasolta Hitlernek egy német-olasz-magyar háromoldalú tanácskozás összehívását, amelyben rendezhetnék a Romániával fennálló területi vitákat. Hitler válaszában kifejtette, hogy az egyeztetés szükségtelen, a térségben a legteljesebb nyugalmat kívánja, és Magyarország Románia elleni esetleges katonai akciója teljesen ellentétes a német érdekekkel.

A román hadsereg mindenesetre hadiállományra emelte Erdélyben állomásozó csapatainak létszámát, és a magyar honvédség is részleges mozgósítást rendelt el. A kiélezett helyzetet jól szemlélteti, hogy 1938 végétől 1940. szeptember 5-éig egyre növekvő számban, összesen 72 rendellenes esemény történt a határon, amit a legtöbb esetben fegyverhasználat is követett.

Ezek során valószínűsíthetően 19 román és két magyar állampolgár vesztette életét, valamint kilenc román és 17 magyar katona vagy polgári személy került a másik fél fogságába, a sebsültek száma román oldalon három, a magyar részen hat fő volt. Korabeli magyar dokumentumok szerint a kisebb-nagyobb villongásokért 22 esetben a honvédség, 50 alkalommal a román haderő volt a felelős.

Valószínűleg kikaptunk volna

Ebben a kiélezett helyzetben, 1940. június 26-án szólította fel a Szovjetunió Romániát Besszarábia és egyes bukovinai területek átadására. Ekkor látta elérkezettnek az időt a magyar vezetés is, hogy nyíltan megfogalmazza Erdély iránti igényét. Románia ekkor már hadilétszámra, másfél millió főre emelte hadserege létszámát, és Magyarország is teljes mozgósítást rendelt el, három hadsereggel felvonult a román-magyar határ teljes hosszán. A honvédség létszáma ekkor mintegy 550 ezer fő volt, Erdélyben körülbelül 430 ezer román katona állomásozott.

Nem tudjuk, mi lett volna a kimenetele egy magyar-román háborúnak, de egy 1938 őszén készült honvéd vezérkari „esélylatogatás” jól szemlélteti az erőviszonyokat. A csaknem 600 ezer fős honvédség a Körösök, a Szamos és a Kraszna völgyében nyomult volna előre.

A számítások szerint az erdélyi szigethegységbe érve már érvényesült volna az 1,5 millió fős román haderő létszámbeli és technikai fölénye – ne felejtsük el, hogy Románia már 1919-től francia támogatással folyamatosan fejlesztette haderejét, míg a vesztes Magyarország számára 1938-ig ez tilos volt.

A magyar támadás tehát már a vezérkar szerint is viszonylag hamar kifulladt volna, miközben délkeletről, a Szeged, Békéscsaba-Gyula vonalon erős román ellentámadásra kellett volna számítani. Bár a katonai hírszerzés a ’30-as években számtalan erdélyi magyar és román személyt beszervezett, akik fegyverbe szólíthatták volna elsősorban a székelységet, és a vezérkar számított a Rongyos Gárda bevetésére is, az ellenség hátában folytatott gerillaharc csak az áldozatok számát növelte volna – emeli ki Illésfalvi Péter és Szabó Péter.

Honvédek Munkács közelében (MTI)

Honvédek Munkács közelében (MTI)

Egyszóval a magyar támadás kezdeti sikerei a Bihar-hegységben elakadtak, és a konfliktus komolyabb katonai sikerek nélkül eszkalálódott volna, amit csak súlyosbított volna az őslakosok fegyverbe szólítása. A magyar fél számára tehát nem hozott volna átütő sikert egy katonai akció, de Románia szempontjából adott helyzetben egyenesen az állami lét megszűnésével fenyegetett.

Lakosságcsere, vagy mindent vissza?

Hogy miért, ahhoz nézzük az ország kilátásait 1940 augusztusának elején. Legfőbb támogatója, Franciaország alig egy hónapnyi harc után június 22-én letette a fegyvert Hitler előtt. Június 26-án Sztálin elszakította Besszarábiát, Bulgária pedig az első világháború után elvesztett, olajlelőhelyeket rejtő Dobrudzsát követelte vissza. Magyarország Erdélyért nyújtotta be igényét. A három oldalról szorongatott ország csak a tárgyalásokban bízhatott, és egyedül Hitlertől remélhetett támogatást.

Német nyomásra Szörényváron (Turnu Severin), 1940. augusztus 16-24. között zajlottak a magyar-román tárgyalások. Megegyezésre annak ellenére nem volt semmi esély, hogy a magyar fél továbbra is a „Mindent vissza!” jelszavát hangoztatva, de némileg a realitások talaján maradva és a nemzetiségi elvet követve alakította ki álláspontját.

Horthy és Teleki tárgyalási alapnak tekintette a Maros vonalától északra eső területek, a Székelyföld és Brassó környékének visszacsatolását. A román delegáció ajánlata egy, a határ mentén húzódó sáv átadása volt, nagyjából az Arad-Nagyvárad, Nagykároly vonaltól keletre, lakosságcserével: a székelyeket toloncolták volna át erre a területre.

A tárgyalások kudarca egy percig nem volt kétséges. Nem tudjuk, hogy a hadműveleteket valóban megindították volna, vagy sem, de a magyar vezetés ekkor egy „blöffel” gyakorlatilag lépéskényszerbe hozta Hitlert, aminek eredménye Észak-Erdély visszacsatolása, a székelyekre köszöntő „kis magyar világ” és a román külügyminiszter ájulása volt. Ezek részleteiről, a honvédség erdélyi fogadtatásáról, a román-magyar viszony további alakulásáról sorozatunk második, egyben befejező részében lesz szó.

Erdélyi bevonulás, 1940j

Hetven esztendővel ezelőtt egy reményteli és régóta várt időszak köszöntött be Észak-Erdély és a Székelyföld magyar lakossága számára. (…) A magyar honvédség diadalkapukon és virágszőnyegen vonult be a nemzetiszínekkel fellobogózott Szatmárnémetibe, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, valamint a többi visszacsatolt településre. E kötet olvasói a szemtanúk emlékezete, a korabeli hadiokmányok, egy értékelő tanulmány, illetve egykorú sajtóhíradások és helyszíni felvételek által ismerkedhetnek meg a magyarság számára oly fontos eseményről – ismerteti az Erdélyi bevonulás, 1940 című könyvet a baróti Tortoma kiadó.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.