Adolf Hitler kőkemény diktatúrája alatt, a Gestapo fojtó szorítása ellenére számos ember vélte úgy, Németország megmentése érdekében a Führert félre kell állítani. Számos merénylet csak terv maradt, mások lelepleződtek vagy sikertelenül végződtek.
A szervezkedések melegágya elsősorban a vezérkarban volt, a puccskísérletek akkor kaptak újra, minden addiginál nagyobb lendületet, amikor 1942 végén bizonyossá vált: Németország a vesztébe rohan.
Ha Hitler él, Németország elpusztul
Hans Oster és Friedrich Olbricht tábornok, Henning von Treschkow ezredes volt az ellenállás magja, már 1943 kora tavaszán megpróbálták megölni a Führert: bombát raktak a repülőre, amivel a keleti frontra látogatott, de az nem lépett működésbe. A következő év nyaráig még három alkalommal próbálták sikertelenül meggyilkolni.
A csoporthoz 1943 augusztusában csatlakozott Klaus Schenk von Stauffenberg, az ő nevéhez fűződik a talán legismertebb Hitler elleni merénylet.
’44 nyarán az idő már nagyon sürgetett: a szovjet előrenyomulás megállíthatatlannak bizonyult, a nyugati szövetségesek partra szálltak Normandiában, és elkezdődött a német városok bombázása is. A cél tehát:
- Hitler eltávolítása;
- békekötés a teljes összeomlás előtt;
- az 1919-esnél kedvezőbb békefeltételek kiharcolása.
Valkűr-hadművelet
Ennek értelmében nem volt elég a Führer meggyilkolása, meg kellett szervezni az SS és a Gestapo kiiktatását, a hatalomátvételt. Erre szolgált az 1943-ban kidolgozott Valkűr-hadművelet.
Nagyon gondosan jártak el, a “puccsiták” sejtjei a birodalom minden jelentős városában voltak, magasrangú tisztek támogatták. Mint például Erwin Rommel tábornok, a “sivatagi róka”, akinek feladata siker esetén a szövetségesekkel való fegyverszünet megkötése volt.
A tettek ideje pedig akkor jött el, amikor von Stauffenberget kinevezték a tartalékos erők vezérkari főnökévé. Ez azért volt fontos, mert a merénylőnek a vezérkar legmagasabb köreiből kellett jönnie, hiszen
Az események felgyorsultak:
- Július 7-én Stieff tábornok Klessheimben próbált végezni Hitlerrel, de gyenge volt a gyilkossághoz.
- Stauffenberg magához ragadta az irányítást, de július 15-én az utolsó percben leállította a Hitlernek szánt bombát, mert társai úgy vélték, a siker Himmler és Göring megölésével lenne teljes.
Ez utóbbi rossz döntés volt, mert a következő alkalommal, 1944. július 20-án ugyancsak egyedül Hitler volt a célpont, de tovább várni nem lehetett. Félő volt, hogy a Gestapo hamarosan leleplezi a szervezkedést, mindenki úgy vélte,
Bomba az asztal alatt
A főhadiszállás egy erdő közepén, áthatolhatatlan védelmi rendszerrel körülvett bunker volt, a bombát is úgy állították össze, hogy az áthatolhatatlan falakon belül a légnyomás mindent elpusztítson.
Stauffenberg aktatáskájában vitte magával a robbanószerkezetet, a helyszínen két, előre nem látható ténnyel kellett szembenéznie:
- A megbeszélést váratlanul előrehozták, ezért a két, egyenként egykilós bombából csak egyet sikerült élesítenie – és valamiért a másikat nem is tette mellé.
- A találkozót a nagy meleg miatt a betonbunkerből egy fából és téglából épült barakkba helyezték át, ahol a detonáció ereje sem lehetett olyan, mint egy vasbeton épületben.
A megbeszélés fél egykor kezdődött, a szobában 24 ember hajolt a masszív tölgyfa alapzaton álló fa asztalon kiterített térképek fölé. Stauffenberg kicsit késett, a táskát az asztal alá tette Hitler közelébe az egyik asztallábhoz támasztva.
Heinz Brandt ezredesnek viszont útban volt, véletlenül kétszer is belerúgott, ezért a talapzat másik oldalára tette át: messzebb Hitlertől, ráadásul így már az asztallapon túl a talapzat újabb vaskos réteget alkotott a bomba és a célszemély között.
A detonáció 12:42-kor következett be, négyen meghaltak, ketten súlyosan, heten könnyebben sérültek.
Véres bosszú
Von Stauffenberg mindenesetre a robbanást látva biztos volt a sikerben, berlinbe utazva megindította a Valkűr-hadművelet második szakaszát. Az egész órák alatt összeomlott, Stauffenberget és “fő cinkosait” még aznap kivégezték.
A merénylő a Führer közvetlen közeléből jött, példátlan hajtóvadászat és megtorlás indult az összeesküvők ellen. mint például Henning von Treschkowot vagy Erwin Rommelt. Egyesek csak megelőzték a kivégzést, de Rommelt megzsarolták – túl népszerű volt ahhoz, hogy eljárást indítsanak ellene.
Mi lett volna ha? Ha Hitlernek nem csak a nadrágja szakad fecnikre? Nyilvánvalóan nem tudjuk, de annyi biztos, a háború csaknem egy évvel előbb véget ért volna Európában, emberek milliói maradtak volna életben, városok menekülnek meg a pusztulástól.
Mi lett volna velünk, magyarokkal? Valószínűleg a kommunizmus igáját nem úsztuk volna meg, akkor ez már el volt döntve. De a Vörös Hadsereg talán nem háztól házig tartó harcokkal vonul végig az országon…
(Kiemelt kép: Adolf Hitler, Hermann Göring, Karl Heinrich Bodenschatz Wolfsschanzéban Forrás: AFP)
