A Warwicki és a Queenslandi Egyetemek összefogásával létrejött vizsgálatban ausztrál háztartásokat szerepeltettek, az adatokat 2007-ben, 2009-ben és 2013-ban vették fel. A résztvevő, nagyjából 12 000 alany élelmiszernaplót vezetett, ezen kívül mentális egészségüket is nyomon követték.
A zöldségek és gyümölcsök jólétre gyakorolt pozitív hatását már napi plusz egy adagnál is sikerült kimutatni. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy azok az emberek, akik korábban mellőzték az ilyen ételeket, azután, hogy napi nyolc adagot vettek magukhoz, elképesztő kedélyállapot-javuláson mentek keresztül. A szakértők szerint a boldogságuk nagyjából azzal volt egy szinten, mintha hosszú munkanélküliség után végre álláshoz jutottak volna. Ez javulás egészen 2 évig is eltarthat.
Andrew Oswald, a kutatáson dolgozó egyik szakember úgy látja, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás sokkal nagyobb hatással van a jókedvre, mint magára a fizikai egészségre. Bár a korábbi tanulmányok mind azt sugallják, hogy a vitaminban gazdag ételek evése segíthet a rák kialakulásának megelőzésében, ennél sokkal látványosabb és fontosabb, hogy hosszútávú boldogságot okoz.
Redzo Mujcic, a Queenslandi Egyetem tudósa is hasonlóan gondolkodik. Elképzelése szerint kutatásuk azért jelentős, mert az azonnali pszichológiai hatás sokkal nagyobb motiváció lehet a fogyasztók számára, mint az évtizedek múlva jelentkező egészségügyi pozitívum.
A felfedezés elsősorban a fejlett országok számára lehet fontos, ahol egyre nagyobb veszélyt jelent az egészségtelen ételek fogyasztása. A zöldségek és gyümölcsök boldogságra gyakorolt hatása azonban újabb fontos érv lehet a vitaminbombák evése mellett.
A szakértők jelenleg nem tudják pontosan megállapítani, hogy mi állhat a zöldségek és gyümölcsök látványos hangulatjavító hatásának hátterében, ezért további kutatásokra lesz szükség.
(Via: Science Daily)