A szövetséges nagyhatalmak vezetői már a győzelem biztos tudatában ültek le tárgyalni egymással 1945. február 4-én Jaltában,a Krím félszigeten. A téma Európa háború utáni újjászervezése volt. Ekkor már eldőlni látszott az is, hogy a Berlinért folytatott versenyfutást a Vörös Hadsereg nyeri meg, így Sztálin magabiztosságát semmi nem áshatta alá – joggal érezte úgy, a feltételeket ő diktálja.
Churchill egyedül maradt
Az amerikai delegáció tagja, James F. Byrnes szerint “nem az volt a kérdés, hogy mit akar a nyugat megengedni az oroszoknak, hanem az, hogy mit engednek meg nekünk az oroszok”. Már a helyszínválasztás is a szovjetek erőfölényét mutatta. Franklin D. Roosevelt elnök a Földközi-tenger térségében javasolta a találkozó helyszínét, amit a szovjet diktátor azzal utasított vissza, hogy orvosai eltiltották a hosszú utazásoktól…
Az amerikai elnök eleve “kérni érkezett” Jaltába: szovjet hozzájárulást az ENSZ későbbi felállításához, valamint katonai segítséget Japán ellen. Nem volt hát sok adu a kezében, bár egyébként sem látta túl reálisan Sztálint: “… azt hiszem, hogy ha mindent megadok neki, amit csak tudok és semmit nem kérek érte cserébe, noblesse oblige, nem fog elfoglalni semmit és együtt fog működni velem egy demokratikus és békés világért”.
Nem úgy a konferencia harmadik résztvevője, Winston Churchill brit miniszterelnök. Az ő alapvető célja a bolsevizmus és a szovjet terjeszkedés megakadályozása volt, ám egyedül maradt.
A “három nagy” (Wikipedia)
Lengyelországot feláldozták
Az egyhetes tárgyalások során a “három nagy” egyetértett, hogy Németországnak feltétel nélkül kell letennie a fegyvert, az országot Berlinnel együtt három megszállási övezetre osztják, a vesztest jóvátételre kötelezik, a náci főbűnösöket pedig bíróság elé állítják. Központi téma volt a lengyel kérdés is. Churchill tiltakozásának dacára “ejtették” a londoni emigráns lengyel kormányt, és egy új, a szovjetek védőszárnyai alatt működő kabinet felállításáról döntöttek.
Ezzel Lengyelország szovjet befolyás alá került, ráadásul területi épségét sem állították vissza. Sztálin megtarthatta a Molotov-Ribbentrop paktumban biztosított lengyel területeket, az országot nyugaton, a németek rovására kárpótolták. Döntés született az Egyesült Nemzetek Szervezete alapító konferenciájának összehívásáról, és a japánnak küldött orosz hadüzenetért cserébe Sztálin jócskán növelhette hatalmát Távol-Keleten.
A jaltai konferencia egyértelmű győztese Sztálin volt, akinek jobbára csak ígérgetnie kellett ahhoz, hogy teljesüljenek az általa diktált feltételek. Bár mára Európa felosztásának szinonimájává vált, nem esett szó érdekszférákról, véglegesen még semmi nem dőlt el. Az viszont tény, hogy Jaltától egyenes út vezetett a kelet-európai szovjet hegemóniáig, miközben a demokráciával és a népek szuverenitásával kapcsolatos sztálini ígéretek semmivé foszlottak.
