Tudomány

Levágott fülű magyarok hozták a hírt

Hét vitézt hagytak életben a csata után, hogy megcsonkítva, megalázva vigyék el a vereség hírét a magyarok hazájába.

Akár már a Kárpát-medencéből indultak, akár még keletebbre fekvő területekről, de 862-ben magyar seregek már bizonyíthatóan nyugaton harcoltak a frankok ellen. A hadjáratokkal a honfoglalás után sem álltak le, amit ma “kalandozásoknak”, zsákmányszerző háborúknak nevezünk. Ha csak prédára mentek volna, bizonyára lett volna könnyebb célpont is a kor legerősebb birodalmainál, erről korábban már írtunk.

Most ismételjük meg: a kárpát-medencei magyar államnak éppúgy érdeke volt a nyugati széttagoltság fenntartása, mint ahogy Nagy Károly örököseinek az, hogy szomszédságukban ne vethesse meg a lábát egy erős állam. Csakhogy ebből a szempontból a külpolitikát a magyarok irányították: az elpusztításunkra küldött sereg elvérzett Pozsonynál, miközben a Duna és Tisza vidékéről tucatnyi hadjárat indult nyugatra. Gyakran váltogatva a szövetségest követve az ottani hatalmi viszonyokat és a magyar állam érdekeit.

Nem volt megrázó vereség

Bár a 933-as merseburgi „vereség” inkább egy erős döntetlennel ért fel, de megmutatta, hogy a Keleti Frank Királyság kezdi visszanyerni erejét. I. Ottó uralkodása alatt öccse, Henrik nemcsak visszaverte a támadást 948-ban, de két évvel később magyar területre is betört. A Bulcsú vezette had Augsburgnál pedig 955-ben belefutott egy komolyabb pofonba. Mégsem volt az annyira megrendítő, mint ahogy hisszük.

A mondában Konrád császár valószínűleg Konrád lotaringiai hercegre, I. Ottó vejére utal, aki az augsburgi csatában vesztette életét.

A németek ugyanis nem használták ki győzelmüket, nem indítottak támadást magyar területek ellen, beérték az önvédelemmel.Legközelebb 80 év múlva, 1030-ban érezték magukat elég erősnek egy Magyarország elleni háborúhoz. Augsburg után a nyugati hadjáratok megszűntek, ilyen értelemben tehát a csata lezárt egy korszakot. és többen vélik úgy, hogy Taksony megválasztása a nagyfejedelem méltóságába is a csata folyománya volt. A magyar államot azonban nem rázkódtatta meg a vereség, érdeklődése zökkenőmentesen fordult még fokozottabban a másik “szuperhatalom”, Bizánc irányába.

Túlerőben a magyarok

A csata tehát fontos volt, de nem sorsdöntő. Amikor Ottó birodalma ismét polgárháborúba sodródott, a Magyar Nagyfejedelemség is támadásba lendült: 954-ben már a király elleni felkelés vezetőinek megbízásából német területek dúlásával volt elfoglalva. I. Ottó azonban bő egy év alatt jórészt felszámolta a lázadást, augusztus elején az Augsburgot ostromló magyarok ellen fordíthatta seregét. A város a Lech folyó mentén fekszik, így az összecsapást nevezik Lech mezei csatának is.

A birodalmi haderő létszámáról a korabeli kútfők becslése háromezertől egészen húszezerig terjed, míg a magyar sereget négy- és negyvenezer fősnek említik. Ebből annyit szűrhetünk le, hogy Bulcsú serege számbeli fölényben volt – írja a Múlt-kor.hu. A korábbi vereségekből okulva a németek nehezen járható, egyenetlen terepen vonultak fel, hogy megnehezítsék az ellenséges lovasíjászok közeledését. A zárt rendben támadó németek felülkerekedtek a közelharcban, de a reggeli eső is őket segítette, mert a magyarok leengedték íjukról az idegeket, így a nyílzápor már nem fenyegette Ottó hadait. A magyar sereget elsöpörte a német lovasroham.

Másnap, augusztus 11-én Ottó újabb vereséget mért a visszavonulókra. Visszaszerezte a több mint egy év alatt gyűjtött zsákmányt és kiszabadította a foglyokat is, majd katonáit a környező utakra küldte, és megkezdődött a menekülők ellen indított hajtóvadászat, amibe a környékbeli lakosság is bekapcsolódott. A magyar hadak vezérei, Lehel, Súr és Bulcsú is fogságba esett, a győztes még tárgyalni sem volt hajlandó váltságdíjról: mindhármukat felakasztották.

Gyászmagyarok és Lehel kürtje

Mondakörünk a hét gyászmagyar történetével emlékszik a vereségre. E szerint a németek minden magyart legyilkoltak, csupán hét vitéz életét kímélték meg. Megalázásként fülüket levágták és gyalogosan küldték haza hírmondóként. Itthon szégyen és kiközösítés volt a jussuk, amiért nem haltak ők is hősi halált: családjukat, vagyonukat elvesztették, további életüket megvetett koldusként kellett tengetniük. Ide kapcsolódik Lehel kürtjének legendája is, ami a gyászmagyarokhoz hasonlóan ugyancsak a képzelet szüleménye. Talán az utókor szolgáltatott így igazságot, némi gyógyírt a megaláztatásra.

A XIV-XV. századi krónikákban szerepel a történet, miszerint az elfogott Lehelt és Bulcsút a császár elé vitték. „A császár azt mondta nekik: »Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok!« Lehel így felelt: »Hozzátok ide kürtömet, amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.« Odavitték a kürtöt, és a császárhoz közeledve, mikor nekikészült a kürtfúvásnak, erősen homlokon vágta a császárt, kit egy csapással megölt. S azt mondta neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon.« Mert az a hite a szittyáknak, hogy akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon. Haladéktalanul lefogták őket, és Regensburgban bitófán megfojtották.”

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.