Kölcsey Ferenc január 22-én fejezbe be a Himnuszt (1823-ban), és brit tudósok szerint január 23. és 24. az év legdepressziósabb napjai. Van összefüggés? E közelség miatt olyan borongós a nagy reformkori költemény?
Nem tudjuk. Sokak szerint panaszkodós nemzet vagyunk, állandóan mindenki a saját bajait szajkózza, igaz, elég pár könyvet elolvasni hozzá, és kiderül: egy csomó más nemzet is Nagy Panaszkodóként tekint magára. Úgyhogy hagyjuk is az ilyen hatalmas igazságokat, térjünk rá inkább a pech szóra.
Átvételről van szó, amit a pech hangzása mellett írásképe is egyértelművé tesz. (Vannak nyelvészek, akik szeretnék, ha a ch végre bekerülne a magyar ábécé „kiegészítő betűi” közé az x, a q, a w és az y társaságába. A kezdeményezők szerint az almanach, a technika vagy a jacht szavak h-ját keményebben ejtjük a magyarban hagyományosan h betűvel jelölt hangnál.)
A pech a németből jön, ahol eredetileg azt jelentette: ’szurok’. A szó a latin pix, picis (=’szurok’) származéka. A szurkot (vagyis amit régebben értettek szurok alatt, ma már inkább kátránynak mondanánk) egykor madárcsapdákhoz használták: egy vesszőt kentek be vele, és a szerencsétlen madár hozzáragadt. Aztán egy idő után a németben a Pechvogel (a Vogel németül madarat jelent) kifejezést a pórul járt, bajba került emberre is használni kezdték, így lett a Pechből a ’szurok’ mellett ’balszerencse’, ’kudarc’, ’kellemetlen eset’ is, a szót ebben az értelemben vette át a magyar nyelv.
Van itt azonban még egy érdekesség: a pech és a pokol szavaink közötti kapcsolat. A latin pix, picis (’szurok’) ugyanis az ószláv nyelvbe is átkerült, és élt ’szurok’, ’kátrány’, ’sötétség’ jelentésben már a keresztény kor előtt is. Mai jelentését pedig – a keresztény vallás elterjedésekor – arra az elképzelésre épülve kapta meg, hogy a bűnösök a pokolban szurokban égnek… A szót a magyar nyelv valószínűleg az akkori szláv pekulu alakban vette át, ebből lett az idők során pukul, majd pokol.
A pech és a pokol között tehát bizonyítható a kapcsolat. Sajnos. Hiszen ezt nem lehetett említés nélkül hagyni, muszáj volt írni róla legalább egy bekezdést. Így rabolják az ember idejét a mindenféle nyelvtörténeti érdekességek. Ezt a pechet!
