Wikimedia Commons/Timo Forchheim
A Zürichi Egyetem tudósainak felismerése azt jelentené megtalálták az első bizonyítékát annak, hogy nem emberszabásúak is használják a vokális – hangalapú – felismerést a vadonban.
A főemlősök köréből már rengeteg példát találtak a vokális felismerés képességére – állítja Dr. Simon Townsend a szurikátákkal foglalkozó kutató.
A főemlősök akkor azonosítják egymást hang alapján, ha felismerhető fizikai reakciót mutatnak a másik által kiadott bármilyen akusztikus jelzésre.
A próba bonyolultabb a nem főemlősökre nézve, mivel az ő reakcióikat kevésbé ismerjük, így a kutatók ilyenkor mikrofonnal felvett hívóhangokat játszanak le a vizsgált állatok előtt, majd figyelik mit tesznek.
Az apró sivatagi emlősöknek egy bizonyos rokon szurikátától származó – étkezésre hívó szaggatott – hangjelzést játszottak le.
A tudósok két hangszórót helyeztek egy táplálkozó szurikáta mellett. A hangszórókon egy bizonyos szurikáta hívóhangját játszották le, egy perces különbséggel az egyik, majd a másik oldalon. A kísérlet következő részében a két azonos hívóhangot szinte szünet nélkül, egymás után játszották le.
A mongúzféle ekkor összezavarodott, azaz felismerte fizikai képtelenséggel áll szemben, azaz nem állhat egyszerre előtte és a háta mögött is a hang forrása.
Mindez azt jelenti, hogy a szurikáták átmentek a teszten, és hangalapján azonosítják egymás helyét a saját kis “társadalmi rendszerükön” belül.
A St. Andrews Egyetem kommunikációs szakértője Richard Byrne szerint a kísérlet megcáfolhatatlan bizonyítékot adott a tudósok kezébe arra nézve, hogy a szurikáták tudják hang alapján, ki kicsoda.
A hanglejátszós tesztet más nem főemlős fajokon is ki szeretnék próbálni.
