A Bar-Ilan Egyetemen nanotechnológiával foglalkozó Zeev Zalevsky az üveglencsébe 25 kört karcolt bele. Ezek körvonala néhány mikrométer vastagságú, mélységük pedig mindössze egy mikrométer. Az üvegbe vésett gyűrűkön úgy törik meg a beeső fény, hogy a lencsén áthaladó fénysugarak nem egyetlen pontban találkoznak, hanem egy csatornában.
A fókuszban történő összegyűjtés mindig magában rejti azt a kockázatot, hogy a találkozási pont az ideghártya elé vagy mögé esik, ami rövid-, illetve távollátást okoz.
Ha viszont a fény egy csatornába fókuszálódik, akkor mindegy, hol éri el az ideghártyát, a kép mindig éles lesz, függetlenül attól, hogy szemlélt tárgy közel vagy távol van.
Találmányát már kipróbálta kísérleti személyeken, akik a kezdeti idegenkedés után mind arról számoltak be, hogy látásuk élessége jelentősen javult.
Vannak bírálói is az új szemüvegnek. Pablo Artal, a Murciai Egyetem kutatója szerint a sugarak egymásra rakódása mindig azzal jár, hogy a fény egy része elvész – ezt hívják szaknyelven destruktív interferenciának.
Ez a veszteség pedig a spanyol fizikus szerint a világos-sötét közötti kontraszt rovására megy, amit az agynak kell kompenzálnia.
Ez a probléma Zalevsky előtt sem ismeretlen, ám szerinte az emberi agy másodperceken belül képes a hiba kiigazítására. A vizsgált személyek minden további nélkül hozzászoktak az új fényviszonyokhoz.
Az új látási segédeszköz főleg azoknak a rövidlátóknak jelent majd könnyebbséget, akik 45 évnél idősebbek. Ebben a korban ugyanis – az eredeti gondhoz – járul egy másik: az időskori távollátás.
Idősebb korban a szemizmok elveszítik rugalmasságukat, és ezáltal nem képesek a szemlencsét közeli tárgyakra fókuszálni.
Egy 50 éves személy a 40 centiméternél közelebbi tárgyakat már nem látja élesen, 60 éves korban ez a távolság 100 centiméterre nő.
Zalevsky csodalencséje viszont állítólag éles látást biztosít 33 centiméter és a látóhatár közötti teljes mezőben.
