A Steamen egyelőre korai hozzáférésben kapható Forgive Me Father nem kertel, rögtön a lecsóba csap. Szívünkben harag, kezünkben pisztoly, előttünk pedig egy szakadt folyosó, amin egy rusnya zombi közelít, minden bizonnyal nem azzal a szándékkal, hogy meggyónja a bűneit.
Azonnal tudjuk, mi a dolgunk: meghúzzuk a ravaszt, és gyönyörködünk az oszló húsú rusnyaság második halálban. Aztán rányomunk a W-re és suhanunk előre, hogy folyosóról folyosóra, pályáról pályára irtsuk ki azon rémeket, amiket a lengyel Byte Barrel fejlesztői a képernyőre álmodtak.
Atya
Habár a dollármilliókból készülő sztárjátékok (az Assassin’s Creed- és a Far Cry-széria vagy a Red Dead Redemption 2 stb.) egyre nagyobb bejárható területtel és megannyi funkcióval igyekeznek egymásra licitálni, a független fejlesztők körében népszerű az oldschool megközelítés. Ezzel, úgy tűnik, a játékosok is boldogok, hisz egyre több, a dicső múltat idéző shooter lát napvilágot.
A tavaly megjelent Ion Fury vagy a 2018-as Dusk sikere bizonyítja, hogy van igény a modern sallangokat mellőző akcióra, a Forgive Me Father pedig pont ezt a nosztalgikus hullámot lovagolja meg. Elsősorban a Doomra hajaz, azaz rohanva, körbe-körbe szaladgálva vagy éppen hátrálva lövünk, ahogy a csövön kifér, miközben egyre több és több rosszarcú teremtmény tör az életünkre.
Annyiban viszont különleges, hogy hangulatában H. P. Lovecraft munkásságát idézi, azaz kozmikus horrorral és nihilizmussal vegyíti a nonstop lövöldözést. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy egy-egy szörnyet vagy helyszínt az író novelláiból vettek át a fejlesztők, illetve a 20. század eleji miliő is jellegzetes lovecrafti vonás. A képi világ komor, sötét és nyers, így az atmoszféra annak ellenére is horrorisztikus, hogy a játék a pörgő akció miatt nem igazán tud megijeszteni.
Fiú
A Forgive Me Father elejétől a végéig az akcióra épít, ennek mikéntje pedig a műfajnak megfelelően nem lép túl a harminc évvel ezelőtti kereteken. A pályák például értelmezhetetlen labirintusok, amik még véletlenül sem akarnak valós helyszíneknek tűnni, annak ellenére, hogy egyébként erdőkön, temetőkön, városokon vagy elmegyógyintézeteken át vezet vérgőzös utunk. A kaotikus, de színpompás terepeken kapcsolókat aktiválunk és kulcsokat keresgélünk, hogy azokkal nyissunk utat a következő szobába, amiben egy halom újabb szörny vár bennünket.
Ellenlábasaink a sztori szerint valamiféle különös fertőzés miatt álltak a sötét erők szolgálatába, ezt pedig csak az általunk vezérelt, bosszúszomjas pap képes meggyógyítani – ólommal. Bevallom, engem annyira nem kötött le a sztori, főleg azért, mert a történetmesélés erősen opcionális: a hatalmas, STORY feliratú tárgyakhoz érve az E gomb lenyomásával olvashatunk arról, mi is történik éppen. Nem mintha ez fontos lenne, hisz az ellenség ledarálása kezdettől fogva egyértelmű, szóval az első két pálya után nem igazán foglalkoztam ezekkel az üzenetekkel.
Szentlélek
Főleg, mert a szörnyirtás kimondottan jó buli. A játék arzenálja klasszikus, revolverrel, shotgunnal, gépkarabéllyal oszthatjuk a halált, sőt, különleges képességeket is bevethetünk, amiket csak felerősít, hogy szent életű főhősünk a sok borzalom láttán egyre inkább elveszíti az eszét. Minél közelebb áll a totális őrülethez, annál többször használhatjuk a tisztelendő öngyógyító képességét, a fenntartott Biblia jelentette szent pajzsot vagy akár a bénító szentelt vizet.
Mivel ellenfeleink a zombiktól a mutálódott katonákon át a kimondhatatlan iszonyat megtestesülését jelentő főellenfelekig terjednek, unatkozni nem fogunk. Már csak azért sem, mert az akciózás közben rendre szembejön velünk néhány kimondottan üdítő geg – például a leszakadt fejet cipelő élőhalottak, akik egy fejlövést követően a nyakukra illesztik a pótkobakot.
Mindehhez képregényes grafikai megjelenítés és zúzós, megint csak a Doomot idéző zenei aláfestés társul, ami rendesen fel tudja tolni az ember adrenalinszintjét. Kár, hogy az öröm véges, hiszen a Forgive Me Father jelen pillanatban még csak egy tucat pályát tartalmaz, amikkel bő egy óra alatt végezhetünk. Korai hozzáférésű cím lévén a játék még fejlesztés alatt áll, a stúdió a 2022 eleji hivatalos megjelenésre kétszer ennyi tartalmat ígér, ami dicséretes – ekkor már nem csak az Atya lesz játszható, hanem egy újságíró hölgy is, aki saját speciális képességeket kap majd. Maga a játékmenet viszont már most is kifejezetten szórakoztató, szóval aki szívesen szaggatna vörös pixelekre pár ezer agresszív zombit, nyugodtan próbáljon rá, nem fog csalódni.
Szerző: Kardossy Patrik
