Supergiant Games
Tech játékteszt

Az alvilág még sosem volt ilyen szórakoztató

Közel egy évvel a PC-s és Nintendo Switch-es változat után végre az előző és újgenerációs PlayStation és Xbox konzolokra is megérkezett a Hades, és a kipróbálását követően azonnal megértettük, sokan miért választották 2020 legjobb videójátékának Zagreusz kalandját.

A játék címe hiába Hades, az általunk irányított karakter valójában Zagreusz, akinek egyetlen célja van: maga mögött hagyni a címadó apja birodalmát, Tartaroszt, a görög mitológia alvilágát. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy végigverekedjük magunkat egy lineáris pályarendszeren, hiszen műfaját tekintve egy rougelike (vaskalaposoknak rougelite) akciójátékról beszélhetünk.

Meghalni jöttem

Ha valaki nem lenne képben ezen videójátékos zsánerrel kapcsolatban, annak nagyon röviden annyit érdemes tudni, hogy itt bizony nincs mentés, ha a főhősünk elhalálozik, akkor lényegében elölről kell kezdünk mindent. A Hades esetében ez konkrétan azt jelenti, hogy kimászunk a vértől vörös Sztüx folyóból, majd újból nekiállunk a ránk váró, véletlenszerűen kiosztott szobák megtisztításának, ahol különböző ellenfelek, majd főellenfelek állják az utunkat.

Minél többször próbálkozunk, minél több tapasztalatot gyűjtünk, annál „feljebb” jutunk Tartarosz örökké változó szintjeiben, és ha kellően kitartóak vagyunk, akkor egy idő után bizonyosan elérjük az áhított felszínt. Mindez leírva a véletlenszerűen kiosztott helyszínek ellenére is elég monotonnak tűnhet, a helyzet viszont az, hogy a Supergiant Games fejlesztői úgy tekerték a játékmenetet, hogy a folyamatosan próbálkozás nemhogy távol van az unalmastól, de képes úgy beszippantani az embert, hogy észre sem vesszük a villámgyorsan elpörgő órákat.

Supergiant Games A cél megszökni, a kérdés csak az, hanyadszorra sikerül.

Mert bár az életerőnk elfogytával tényleg meghalunk, és visszakerülünk a start mezőre, de a próbálkozásainkkal nemcsak tapasztalatot nyerünk, de utunk során „nyersanyagokat” és egyéb bónuszokat gyűjtünk, amik révén a főhősünket egyre ellenállóbbá tévő aktív és passzív képességekre tehetünk szert. Emellé fokozatosan megnyithatunk hat különböző harcstílust eredményező, nem mellesleg fejleszthető fegyvert, amik nemcsak a játékmenetet teszik változatosabbá, de fontos szerepük lesz az eltérő főellenfelek legyőzésében is.

A Hades hiába a rougelike műfaj képviselője, azért van benne egy kifejezetten mély és sokrétű, a karakterünk testreszabását lehetővé tévő fejlődési rendszer, aminek hála a sorozatos kudarcok ellenére is egyre kompetensebbnek érezhetjük magunkat – így mindig ott a késztetés, hogy újra megpróbálkozzunk a szökéssel. És ez nem minden, hiszen a futamok során az olümposzi istenek rendre választható áldásokkal (ún. boon) támogatják a törekvéseinket, amik további bónuszokat biztosítanak számunkra, növelve a túlélési esélyeinket. A legelején elég véletlenszerűnek és átláthatatlannak tűnik a játék, de kis odafigyeléssel szépen kiismerhető a rendszer, és a különböző áldásokból és taktikai lehetőségekből (fegyverválasztás, milyen extrát biztosító szobába megyünk tovább) olyan előnyök kovácsolhatók, amik végül segítenek kijutni az alvilágból…

A játék fokozatosan adagolja az újabb és újabb lehetőségeket, ezzel is kerülve a monotonitást, és a kihívásban gazdag és addiktív játékmenet mellé még remek történet is dukál, érdekes és szórakoztatóan tálalt mitológiai karakterekkel kiegészítve. Az pedig külön poén, hogy hősünk rendszeres halála konkrétan részét képezi a sztorinak, sok hasonló programmal ellentétben ez a sajátos játékmechanika itt meg is van magyarázva. Ennél persze fontosabb, hogy a rengeteg újrakezdődő próbálkozás közepette szépen fény derül arra, Zagreusz pontosan miért akarja elhagyni az alvilágot, és a cél (első) elérése koránt sem jelenti a játék végét, sőt lényegében arra motiválhatja az embert, hogy újra és újra keresztülverekedje magát Tartaroszon.

Az alvilág maga a paradicsom

A magam részéről sosem voltam különösebb rajongója a rougelike programoknak, igyekeztem messzire kerülni őket, de a Hades még engem is magával ragadott, az első indítást követően rögtön öt órát áldoztam rá a szabadidőmből – amit egyáltalán nem bántam meg, ahogy a még hosszabbra nyúló folytatást sem. Hiába nem kedvencem a műfaj, a döbbenetesen jól összerakott, lendületes és folyamatosan bővülő játékmenet azonnal beszippantott, részben a színpompás és minőségi vizuális körítésnek, illetve a jól megkomponált muzsikának köszönhetően.

A nagyszerű játékélményhez persze jelentősen hozzájárult az is, hogy PlayStation 5 konzolon próbálhattam ki a játékot, ahol natív 4K felbontás mellett kaptam 60 képkocka per másodperces képfrissítést, ami olyan folyékonnyá tette a harcokat, hogy azt öröm volt nézni.

Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy az újgenerációs gép SSD-jének hála töltőképernyővel még csak nem is találkoztam. Ahogy hibákkal sem, ami mondjuk érhető, hiszen a fejlesztők közel egy éven át csiszolgatták a PlayStation és Xbox konzolokra érkező verziót.

Supergiant Games Minden futam itt kezdődik…

A játékkal töltött órák után ráadásul már egyáltalán nem találom meglepőnek, hogy a PC-re és Nintendo Switchre megjelent tavalyi változatot sokan (még rangos gamer magazinok is) az év játékának választották. A Hades egy nem túl könnyű műfajt tálal olyan elképesztően stílusos és szórakoztató formában, hogy még azokat is képes magával ragadni, akik korábban idegenkedtek az ilyen programokról. Éppen ezért csakis javasolni tudom, hogy mindenki vesse rá magát, aki eddig csak kacérkodott a gondolattal, hogy lemerül a Supergiant Games alkotta alvilágba.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.