A Catherine nem egy új játék, hiszen az első verziója közel 10 évvel ezelőtt, 2011-ben jelent meg Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, majd az évek során készült belőle PC-s, PlayStation 4-es és PS Vitás változat. A Nintendo Switch átirat 2020. júliusában futott be, Catherine: Full Body címmel, és ez a változat a program eddigi legteljesebb kiadása, hiszen nemcsak az új szereplővel kibővített teljes sztorit tartalmazza, de új játékmódokat is, illetve a korábban csak külön megvásárolható DLC-ket is.
Párkapcsolati para
A Catherine: Full Body főszereplője a húszas éveiben járó Vincent, aki öt éve van együtt a barátnőjével, Katherinnel, és a nő ennyi idő után szeretné, ha a kapcsolatuk új szintre, a házasság mezejére lépne. A kissé kényelmes hősünket az eltelt évek ellenére is váratlanul éri a dolog, szó szerint szorongani kezd az elköteleződés miatt, a helyzetét ráadásul tovább bonyolítja, hogy megjelenik az életében a csábító és ellenállhatatlan Catherine (a játék címadója), illetve egy másik lány is, Rine, aki amnéziában szenved, és az általunk irányított férfi kedvenc bárjában kap munkát.
A Catherine alapvetően egy kétpólusú játék: az egyik részben egy jól kidolgozott, szociális interakciókkal (rengeteg beszélgetés, üzenetek írása, minijátékok) tűzdelt történetet kapunk, ami javarészt az említett bárban, vizuális novellaként pereg a szemünk előtt. Itt némi erotikus kiegészítéssel nyomon követhetjük Vincent vergődését az életében jelen lévő nők között, ahogy küzd az elköteleződéssel, a csábítással és a megcsalással, illetve tanúi lehetünk annak is, ahogy
Ezzel szemben a program másik része Vincent rémálmait jeleníti meg, ahol egyre fifikásabb tornyokat kell megmásznunk az életbenmaradás érdekében. Ha nem sikerül, nemcsak álmunkban halunk meg, de a valóságban is, és mi is csak az egyikek leszünk a tévében felbukkanó halálesetek közül.
A Catherine ezen szelete igazából egy logikai platformjáték, ahol különböző technikákat alkalmazva, az egyre szivatósabb tornyok elemeit átrendezve kell fejutnunk a menekülésünket jelentő tetőre. A megmászandó építmény kockái mozgathatók, helyenként különleges tulajdonságokkal rendelkeznek, helyenként csapdaként működnek, és ezeket észben tartva kell rájönnünk a menekülésünk nyitjára, miközben szorít az idő: ha nem vagyunk elég gyorsak, vagy szétesik alattunk az építmény, vagy az alkalmanként a nyomunkban lihegő szörnyek csapnak agyon minket.
A Vincent valóságában játszódó sztori és a rémálmok szintjei természetesen összefüggnek, és a Catherine: Full Body egyik legnagyobb varázsát épp az adja, hogy a játékos egyre kiváncsibbá válik, pontosan hová fut ki a párkapcsolati problémákat körbejáró, helyenként bizarr, de mindig szórakoztató, fordulatokkal és rendszeresen új kérdésekkel operáló történet. A válaszokért ugyanakkor meg kell küzdeni, hiszen csak úgy tudunk előre haladni a sztoriban, ha minden este teljesítjük a több szakaszból álló, egyre komolyabb kihívást jelentő tornyokat.
Nem tömegtermék
A Catherine: Fully Body igazi rétegjáték, ami a program lényegét adó, két gyökeresen eltérő rész mellett tele van olyan, a japán fejlesztésekre jellemző, nyugaton még mindig furcsának ható vizuális és játékmenetbeli elemekkel, ami sokakat elriaszthat. Ezeken persze túl lehet, és érdemes is túllendülni, mert az Atlus fejlesztése a maga módján lebilincselő, és ugyanúgy el lehet veszni benne, mint a Persona 5 Golden teljesen más játékmenettel operáló, de hangulatában és karaktereiben mégis hasonló világában.
A program élvezetéhez persze nélkülözhetetlen, hogy legyen némi affinitásunk a logikai játékok iránt, mert a játék tetemes részét a sokszor tényleg izzasztóan nehéz tornyok teszik ki. Szerencsére a Full Body rendelkezik olyan játékmóddal, ahol szinte az összes komolyabb nehezítés kikapcsolható, így a sztorit anélkül is élvezhetjük, hogy közben kettéroppantanánk a Nintendo Switch-ünket a frusztráció miatt.
Viszont még így sem tudjuk kikerülni a Catherine egyetlen gyenge pontját: a monotonitást. Hiába érdekes a sztori, hiába szeretnénk egyre mélyebbre mászni Vincent életében, azért a rendszeres falmászásra a változatos kihívások ellenére is rá lehet unni pár óra után, és ilyenkor muszáj – sokszor akár hosszabb – pihenőt tartani, hogy újra élvezni tudjuk a játékot.
Persze nem való mindenkinek: a történet élvezetéhez nem árt, ha az ember túl van néhány párkapcsolaton, és nem prűd, ha a szex kerül terítére, de ha ráérzünk az ízére, akkor a játék szó szerint magával ragad. Ebben persze nagy szerepe van a japánosan nagyszerű látványnak és a kiváló szinkronnak is, és az sem elhanyagolható pozitívum, hogy a program legalább húsz órányi elfoglaltságot biztosít, ha úgy döntünk, hogy engedünk Catherine csábításának.
