Tech

Ütős előzetest és megjelenési dátumot kapott a The Last of Us második része

Valószínűleg kevesen vitatnák, hogy az előző konzolgeneráció (PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo Wii) egyik legjobb játéka a PS3-exkluzív The Last of Us volt, ami a PS4 2013-as megjelenését követően egy feljavított változatot is kapott The Last of Us Remastered címmel. A Naughty Dog alkotása ugyanakkor sokak szerint minden idők egyik legjobb videojátéka is egyben, így meglehetősen komoly várakozás előzi meg a második részt, aminek a készültéről már jó ideje tudni lehet. Egészen mostanáig ugyanakkor nem volt pontos megjelenési dátum, de a kiadásért felelős Sony változtatott ezen, és bejelentették, hogy a The Last of Us Part II 2020. február 21-én fog megjelenni PlayStation 4-re.

És nem elégedtek meg ennyivel, hiszen egy kifejezetten ütős előzetest is kiadtak, amiből nemcsak a cselekményt beindító tragédiára derül fény, de arra is, hogy visszatér a nagysikerű előző rész mindkét főszereplője, Ellie és Joel is. Hogy a játékmenet milyen újdonságokat tartogat, arról ugyan sok minden nem derül ki a frissen kiadott trailerből, de valami meglepetésnek nyilván maradnia kell jövő februárra is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik