Tech

Bevándorlóból lett a világ egyik legfontosabb vállalatának vezére

Magyarul is megjelent a Microsoft harmadik vezérigazgatójának, Satya Nadellának az életrajzi kötete, amiben a cégvezér a vezetése első három éve alatt történt változások hátterét mutatja be rengeteg személyes történettel. Ha érdekel minket a jövőnk, érdemes elolvasni, ha tartunk tőle, még inkább.

A technológia világa iránt érdeklődő olvasók mindig örömmel fogadják azokat a könyveket, amelyek egy-egy kiemelkedő szakember, vagy cég útját és filozófiáját mutatják be, hiszen így mélyebben megismerhető az általuk vallott szemlélet. Korábban már megismerhettük a digitális világ olyan ikonjainak életútját, mint Steve Jobs, Bill Gates vagy Jeff Bezos, ebbe a sorba csatlakozik most a Microsoft jelenlegi vezérigazgatója, Satya Nadella, akinek gondolatai legalább annyira izgalmasak, mint a fentebb említett techmágusoké.

A redmondiak vezérének önéletrajzi könyve, a „Nyomj egy frissítést!” (Hit Refresh) az Alexandra Kiadó gondozásában az idén már a hazai polcokra is felkerült magyar nyelven, és egy magával sodró, sok helyen személyes, mégis elejétől a végéig gondolatébresztő olvasmányt kapunk, érdekes háttérinfókkal, amiket maga a vezér tár elénk.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Az amerikai Wired magazin listája szerint az indiai humanitárius cégvezér és mérnök

a 16. legbefolyásosabb ember a világon, aki az emberiség jövőjét képes formálni.

India negyedik legnagyobb városában, Haidarábádban született 1967-ben, majd egy mérnöki alapszak elvégzése után, az USA-ban tanult. 1992. óta dolgozik a Microsoftnál, és 2014-ben ült be a vezérigazgatói székbe Bill Gates, majd Steve Ballmer után, otthagyva a szerverekkel és fejlesztői eszközökkel foglalkozó üzletág vezetését.

Nadella egy rendkívül izgalmas időszakban kapta meg a redmondi vállalat vezetését:  már csökkent a windowsos asztali gépek és főleg a Windows Phone piaca, az alkalmazottak nagy része kiégett és demotivált volt, és sokan úgy hitték, hogy csak egy kívülről hozott vezető terelheti vissza a megfelelő mederbe a vállalatot. Helyette jött belülről Nadella, aki alapjaiban kezdte átalakítani a vállalati kultúrát, az empátia fontosságát hangsúlyozva.

INDIÁBÓL A MICROSOFT ÉLÉRE

Az önéletrajzi könyv talán nem is megfelelő megnevezés a kötetre, mivel Nadella egyszerre mutatja be a gondolkodását alakító fő magánéleti eseményeket, a Microsoft irányváltását, és úgy általában a technológia jövőjével kapcsolatos gondolatait, így épülnek egymásra a fejezetek is. A kötet közel 300 oldalán mindvégig az empátia, a kultúrák és a demokrácia fontosságát hangsúlyozza, de a legnagyobb szenvedéllyel a vezetésről és az átalakulásról ír.

Fotó: Aytac Unal / Anadolu Agency / AFP

Már rögtön a Haidarábádtól Redmondig című fejezetben magát Nadellát, az Indiában született fiút ismerjük meg, aki gyerekként a krikettnek élt, de végül a technológiát választotta. A sport iránti rajongása mára sem csillapodott, és rendszerint hasonlítja össze írásában a cégvezetést a labdajátékkal, ami még azok számára is szórakoztató, akik sosem láttak krikettmeccset.

Megismerjük annak körülményeit is, milyen nehéz volt zöld kártyát kapnia, hogy 21. születésnapján az USA-ba költözhessen, és miként vészelte át távkapcsolatát feleségével, hogyan tud érvényesülni egy indiai fiú az amerikai techcégeknél. A sikersztorikat kedvelő olvasók kedvenc részei lehetnek, ahol konkrétan arról olvashatunk, hol szerezte meg a szükséges tudást, miként kezdett el kódolni BASIC-ben majd SQL-ben 15 évesen, és miként mászta meg a szamárlétrát.

Legalább egy olyan személyes mozzanat biztos van a könyvben, amely megérinti az olvasót,

például amikor Nadella arról mesél, hogy Zain nevű fiának újszülöttkori agykárosodás miatt kerekesszékben kell leélnie az életét, és ez milyen felismerésekhez vezette, többek közt azzal kapcsolatban is, hogy a fogyatékosok számára is elérhetővé kell tenni a technológiát.

Nadella és fia, Zain – Fotó: Microsoft

A MICROSOFT BOSZORKÁNYKONYHÁJÁBAN

Nadella háttértörténetén túl a könyv másik magját a Microsoft elmúlt három évében történt stratégiai váltás teszi ki, és hogy miként győzte meg Nadella a vezetőket arról, hogy a felhő technológiára és az üzleti ügyfelekre kell helyezni a fókuszt, és miért szorult háttérbe a Windows.

Olyan háttérinfók is kiderülnek, amikről eddig nem nagyon hallhattunk, például hogy Nadella ellenezte, hogy még Ballmer vezetése alatt felvásárolják a Nokiát, mert úgy gondolta, hogy nem állná meg a helyét az okoselefonok piacán egy harmadik nagy ökoszisztéma az Android és az iOS mellett, vagy hogy sok vezető nem akart az Apple-lel együtt dolgozni, mikor iPad Próra optimalizálták az Office 365-öt.

A Microsoft iPad-re is árulja az Office-t
Az új vezér, Satya Nadella bejelentette, hogy a Microsoft Office programcsomagja pár órán belül elérhető lesz használatra a rivális Apple cég iPad táblagépein is.

Az ötödik, Ellenbarátok című fejezetben abba is betekintést kapunk, mennyire nehéz lavírozni a többi riválissal a partnerségek és a versengés vékony határmezsgyéjén, és Nadella részletezi azt is, hogy mekkora belsős viták alakultak ki a Microsoft Azure körül, vagy hogy milyen volt a kapcsolata Bill Gatesszel – természetesen ennél többet nem szeretnénk lelőni az olvasók előtt.

A FELHŐN TÚL

Akit kimondottan a jövő érdekel, ugorhat a könyv utolsó harmadára, ami az informatikai trendek változásáról szól. Nadella három technológiát emel ki, amelyek paradigmaváltást hozhatnak a PC-k, szerverek, majd a felhő után, ez a kevert valóság (MR), a mesterséges intelligencia (MI), és a kvantumszámítás. Ennek a szemléletnek a megismerésével érthetjük meg jobban azt is, miért olyan fontos a cég számára a Cortana virtuális asszisztens, és a HoloLens kevertvalóság-headset.

Forrás: Microsoft

Az olvasmányon végig érződik a technológia iránti lelkesedés, ez pedig magával ragadja az olvasót,  folyamatosan újabb gondolatokat ébreszt benne. Nadella a mesterséges intelligenciával kapcsolatos riogatásokhoz is hozzászól, szerinte a demokratizáció a kulcsszó, amit részletesen lebont a politikára, üzleti életre, kultúrára vonatkozóan is, részletezi a kormányok és cégek felelősségét, és külön fejezetet szán az etikai kérdések taglalására.

A TÖRTÉNET FOLYTATÓDIK

Nadella mindvégig optimista a technológiával kapcsolatban, szerinte a társadalmat egyértelműen jobbá teheti, amennyiben az emberek vannak szem előtt. Úgy gondolja, egy vezér nemcsak a befektetőknek, de a felhasználóknak is felelősséggel tartozik, ennek kapcsán kedvenc írójától, Tracy Kiddertől is idéz, aki szerint „a technológia nem több mint az azt fejlesztő lelkek kollektívája”.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A „Nyomj egy frissítést!” abban is különbözik a többi életrajzi könyvtől, hogy az író nem élete végén magyarázza a bizonyítványt, hanem még a harcmezőről jelent és összegzi az első időszak tanulságait, ebből nem marad ki az sem, amikor Nadella bevallja, hogy mikor hibázott, ez emberileg is közelebb hozza őt az olvasóhoz.

A mindvégig optimizmust sugárzó írás ellenére még mindig ott motoszkál a kérdés, hogy a cégvezér által vallott értékek mennyire segítenek hosszú távon helytállni a Microsoftnak a meglehetősen kemény és még mindig pénz által uralt technológia szektorban. Igaz, az Office és a felhőszolgáltatás pénzügyileg pozitív hatással volt a vállalatra, de a Microsoft átalakulása még koránt sem ért véget – a történet pedig a saját szemünk előtt folytatódik, ami a kötetet forgatva úgy tűnik, kifejezetten izgalmas lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik