Média

Listázták a világ legértékesebb márkáit

brandz_top100_2018
brandz_top100_2018
A most bemutatott Brandz TOP 100 listán a TOP 10 legértékesebb márka közül nyolc technológiához kapcsolódik. A lista első helyezettje a Google lett. Feltűnően jönnek fel a kínai márkák.

Közzétették a 2018-as BrandZ Top 100 legértékesebb globális márka listáját, mely megmutatja, hogy melyek a világ legértékesebb márkai. A TOP 10 márka közül idén 8 technológiai vagy technológiához kapcsolódó. A listavezetők továbbra is a Google és az Apple. Előbbi márka értéke 23 százalékkal növekedett, így jelenleg 302,1 milliárd dolláros márkaértékkel bír, míg az Apple márkaértéke 28 százalékos növekedéssel elérte a 300,6 milliárd dollárt. Az Amazon a Microsoftot megelőzve a harmadik helyre lépett 49 százalékos növekedéssel, így 207,6 milliárd dollárt ér, míg a Tencent a tavaly óta három helyet javított, így 65 százalékos növekedéssel és 179 milliárd dolláros értékkel az ötödik lett, megelőzve ezzel a hatodik helyezett Facebookot.

A BrandZ – A legértékesebb globális márkák Top 10-es listája, 2018

Helyezés

2018

Márka

Kategória

Márkaérték 2018

(millió dollár)

Márkaérték változás

Helyezés 2017

1

Google Technológia

302 063

+23%

1

2

Apple Technológia

300 595

+28%

2

3

Amazon Kereskedelem

207 594

+49%

4

4

Microsoft Technológia

200 987

+40%

3

5

Tencent Technológia

178 990

+65%

8

6

Facebook Technológia

162 106

+25%

5

7

Visa Pénzügyi tranzakciók

145 611

+31%

7

8

McDonald’s Gyorsétterem

126 044

+29%

10

9

Alibaba Kereskedelem

113 401

+92%

14

10

AT&T Távközlés

106 698

-7%

6

Érdekes, hogy a Netflix iránti magas kereslet, a Facebook storyk, illetve az Apple iTunes és az Alibaba filmgyártó cégének köszönhetően a világ számos régiójában tapasztalt gazdasági és politikai bizonytalanság ellenére mintegy 21 százalékkal, 750 milliárd dollárral növekedett a Top 100 legértékesebb globális márka listáján szereplő brandek összértéke.  Ezzel a TOP 100-as lista márkaértéke 4,4 billió dollárra emelkedett, ami 204százalékos növekedést mutat a 12 évvel ezelőtt megjelent első, 2006-os listához képest. Emellett tavaly először mértek növekedést a ranglista összes kategóriájában.

Az infografika felnagyítható kattintással.

Az infografika felnagyítható kattintással.
Az infografika felnagyítható kattintással.

A rangsort a WPP csoporthoz tartozó Kantar Millward Brown tette közzé. David Roth, a téma illetékese, a WPP EMEA ügyvezető igazgatója elmondta:

A márkaérték idén eddig nem látott mértékben növekedett, minden kategóriában. Vagyis mind az új, mind a már megszokott szereplők számára kifizetődőnek bizonyult a merészség és a hosszú távú márkaépítési stratégia. Azok a vállalatok lehetnek a győztesei a mai innovatív, kihívásokkal teli és folyamatosan változó világnak, amelyek intelligencia-vezérelt marketingbe fektetnek, illetve a kreativitás és ötletek erejével vezérlik márkáikat.

Kázmér Judit, a távozó vezető
Távozik Mészáros Lőrinc médiacégétől Kázmér Judit
Búcsúzik a Mészáros Lőrinc volt felcsúti polgármester tulajdonában lévő Mediaworks pr és marketing igazgatója, a Pannon Lapok Társasága (PLT) megyei lapkiadó volt ügyvezetője.

Nagyon jönnek fel a kínai márkák

Ez volt az első olyan év, amikor a nem amerikai márkák gyorsabban növekedtek, mint az amerikaiak. A Top 100-as listán most 14 kínai márka szerepel, míg 2006-ban még csak egy, a China Mobile. A Top 10 kínai márka összértéke az elmúlt 12 évben 47 százalékkal nőtt, ami több mint kétszerese az amerikai márkák növekedésének (+23 százalék). A világ más részei, például India és Indonézia is erős regionális növekedést mutat. A BrandZ Top 100 listán a kínaiak mellett hét ázsiai márka szerepel 14 százalékos növekedéssel és 146 milliárd dolláros összértékkel. A BCA regionális bank (99. hely) lett az első indonéz márka, amely bekerült a Top 100-as listába. Az újonnan listára került Maruti Suzuki pedig azonnal az autós kategória tíz legjobb márkája közé jutott.

A leggyorsabban fejlődő brandek listáját ebben az évben az úttörő kínai márkák dominálják, élen a JD.com-mal (59. hely) mintegy 94 százalékos márkaérték növekedéssel, amellyel olyan új kategóriákba tört be, mint például a pénzügy. Az Alibaba (9. hely) a második lett, 92 százalék-os növekedésével első alkalommal került a Top 10-be, mivel a Singles Day által kiterjesztette globális elérhetőségét. A harmadik leggyorsabban növekvő márka a Moutai lett (34. hely) 89 százalékos bővüléssel.

További fontosabb trendek, melyet a lista összeállítói említettek:

  • A mesterséges intelligencia vezérelte marketing mint az AI és az AR lehetővé teszi a márkák számára, hogy megújuljanak és relevánsak maradjanak a fogyasztók számára.

  • A JD.com és a HP 2016 után újra megjelent a TOP 100-ban. Az újonnan érkezők rangsorát az amerikai telekommunikációs óriás Spectrum vezette, (27.hely) és idén először listázták az Ubert (81.hely), és az Instagramot (91.hely). A tavalyi év leggyorsabban fejlődő márkája, az Adidas a 100. helyre ugrott. Idén először került a BrandZ Top 100-ba indonéz márka, méghozzá a BCV regionális bank (99. hely).

  • A márkák a hatékonyság maximalizálására törekedtek, így felértékelődtek a partnerkapcsolatok. A vezető brandek az ügyfélélményt érintő elvárásai tovább nőttek a teljes szolgáltatási spektrumot, illetve mind az online, mind az offline területet tekintve, ezzel párhuzamosan pedig a stratégiai és hosszú távú partnerségekre került a hangsúly.

  • A kiskereskedelmi szektor erős, 35 százalékos növekedést mutatott, és ezzel a leggyorsabban növekvő kategória lett az elmúlt 12 hónapban.

  • A tech-márkák dominanciájára utal, hogy ezek a márkák a „márkák csatájában” a top 100-as lista több mint felét, 56 százalékát tették ki.

Doreen Wang, a Kantar Millward Brownhoz tartozó BrandZ globális vezetője hozzátette:

A mesterséges intelligencia-alapú marketing szektorban kiemelkedő márkák között olyan fogyasztóközpontú vállalkozások szerepelnek, mint az Amazon és a Tencent. Ezek a márkák arra használják a technológiát, hogy megértsék fogyasztóik igényeit, és olyan szolgáltatásokat hozzanak létre, amelyek nemcsak a folyamatosan változó igényekre reagálnak, hanem több platformon is zökkenőmentes fogyasztói élményt nyújtanak.

Médiapiac
Újra gazdát cserél a Médiapiac
A szaklap tavaly januárban került az Observer Médiafigyelőhöz, de a cég most eladta az újságot az eddigi ügyvezetőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik