Tech

Magyar cégekkel is példálózott a Microsoft vezére

Satya Nadella Budapesten tartott előadást. Beszélt szuperszámítógépekről, mesterséges intelligenciáról, kevert valóságról és a digitalizáció jelentőségéról.

Minden cégnek szüksége van digitalizációra, különben nem lesz versenyképes.

A Microsoft elnök-vezérigazgatója csütörtöki előadásának nagyjából ez volt a fő üzenete. Satya Nadella Budapesten, a techóriás legnagyobb helyi eseményén, a Future Decodeden tartott előadást.

Nadella az amerikai Wired magazin szerint a 16. olyan ember a világon, aki az emberiség jövőjét valóban képes formálni. India negyedik legnagyobb városában, Haidarábádban született ’67-ben, majd egy mérnöki alapszak elvégzése után, az USA-ban tanult. 1992. óta dolgozik a Microsoftnál, 2014-ben lett a cég vezetője. Nadella irányítása alatt vált a Microsoft – számomra valóban meglepő módon – egy izzadtságszagú, sokszor szidott, kékhalállal küzdő techcégből egy látványosan innovatív és szerethető vállalattá.

Nadella Budapesten – amerikai cégvezetőhez méltó módon – leginkább saját cégének bizniszét reklámozta előadásában, de kiderült azért, hogy a Microsoft miként képzelni a nem olyan távoli jövőt.

Elég futurisztikusan.

Nadella, aki hangsúlyozta, hogy a techszektor a tradíció helyett az innovációt értékeli, elmondta, mi az a három pillér, amivel a Microsoft segít üzleti partnereinek a digitális átállás során:

(1) A céges folyamatok újragondolása

Ez nagyjából arról szól, hogy mivel fontos az irdatlan mennyiségű gyűjtött adatból hasznos ismereteket analizálni, a Microsoft segít, hogy a fizikailag nem egy helyen dolgozó kollégák valós időben tudják egymást munkáját követni, egymásnak segíteni.

(2) Saját mesterséges intelligencia építése a felhőben

Nadella a MOL, az OTP és a…tádáááá… Netpincér példáján mutatta be, hogy mikre képest egy cég, ha okosan használja az MI-t. (Például a Netpincér robotja még nálad is jobban tudja, mit szeretnél ebédelni.)

(3) Több munka, kevesebb idő

Itt jönnek be a képbe a Nadella által csak szuperszámítgépnek nevezett eszközök. A Microsoft nemcsak virtuális és kiterjesztett valóságban gondolkodik, hanem úgynevezett kevert (mixed) valóságban is. Ehhez Nadella szerint tökéletes eszköz a HoloLens, a Microsoft tavaly bemutatott kiterjesztettvalóság-szemüvege, amivel például meg lehet oldani, hogy egy fizikailag távollévő kolléga egy félig valóságos, félig virtuális tárgyakkal telepakolt valódi, de virtuálisan módosított szobában több emberrel dolgozzon valódi vagy akár virtuális dolgokon.

Oké, megértem, ha nem világos.

Ez a videó segít a megértésben. Kicsit.

Satya Nadella előadása végén természetesen beharangozta a Windows 10 április közepén érkező, úgynevezett Creators Update frissítését, amely főként a 3D-ben és a kiterjesztett valóságban, illetve a kb senki által nem használt böngésző, az Edge-en belüli szabadkézi rajzolgatásban lesz erős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik