A Strada futóalkalmazás amerikai katonai bázisokat feltérképező funkciója és az így megrajzolt térképek híre a magyar sajtón is pillanatok alatt „végigfutott”. Pedig ez csak a virtuális jéghegy valódi csúcsa csupán.
Az online világ, a közösségi média, a video- és képmegosztó szolgáltatások – és, mint most is kiderült, az egyes, a helyzetünket követő, rögzítő és feltérképező appok – gyakorlatilag egyfajta információs és hírszerzési aranybányának foghatóak fel.
Ennek a hozzám hasonlóan a biztonságpolitikai területen dolgozó újságírók, az érdeklődők, és főleg az adott állammal éppen szemben álló felek nagyon örülnek, az egyes haderők vezetői és a politikusok meg nagyon nem.
Gyakorlatilag szinte lehetetlen ma már nyom nélkül titkos katonai bázisokat működtetni – még a távoli Afrika kies, sivatagi vidékein is.
Persze a mobilokon kívül óriási segítséget jelentenek az egyre finomabb felbontással dolgozó műholdak, melyek rendszeresen fényképezik a Földet, és abból online térképadatbázisokat állítanak elő. Ha már a példánál maradunk, akkor elmondható: egy nagy hatótávolságú, felfegyverzett drónok üzemeletésére alkalmas mini repülőtér nem rejthető el a szatellitek „szemei” elől.
2013-ban például Szaúd-Arábiában, 2015-ben Dzsibutiban fedeztek fel titkos létesítményeket a lelkes, amatőr(?) kutatók és nyomukban az újságírók. Az ilyen, nyilvánosságra hozott felfedezéseknek az érintettek ritkán örülnek: a különleges műveleteket végző katonák, specialisták eleve nem szeretik a lámpafényt, az őket csendben befogadó ország vezetése pedig a legritkább esetekben szereti bevallani az amerikai fegyveres erők jelenlétét.
Ennél is nagyobb feltűnést keltett az ukrajnai hadszíntéren végzett „civil felderítő munka”. A Krím-félsziget 2014-es orosz katonai megszállása során érthető módon rengeteg fénykép és videofelvétel került ki az internetre, a Facebookot, YouTube-ot és Twittert gyakorlatilag ellepték a posztok: Ennek megfelelően a hivatásos és önkéntes szakértők nagyon rövid idő kaptak információkat a bevetett orosz katonai rendszerekről, az itt-ott fennfelejtett orosz katonai rendszámokról, az egyes alakulatok egyenruhán maradt jelzéseiről.
Bár az orosz politikai vezetés hónapokig körömszakadtáig tagadta a részvételt („kirándulók”, „szabadságon lévő, saját pénzükből odautazó katonák”, „helyi lakosság”), de azt már meg sem próbálták magyarázni, amikor Szevasztopol utcáin kizárólag az orosz hadseregben rendszeresített harckocsik, páncélozott szállítójárművek prototípusai tűntek fel.
Mondjuk az sem árt, ha valaki nem posztolgat szelfiket magáról egy “titkos bevetésen”, mögötte jól felismerhető épületekkel, tereptárgyakkal, esetleg egységének harcjárműveivel. Le fog bukni, méghozzá aránylag viharsebesen. Ennek legjobb példája ismét csak Ukrajna: itt ugyanis nem csak az ország megszállt, keleti részén folynak a harcok, hanem az online térben is. Sőt, ott igazán.
A hivatalosan ugye ott sem lévő orosz katonák, zsoldosok a VKontakte és Instagram-bejegyzéseit kifejezetten kutató, majd azokat feldolgozó önkéntesek és újságírók alaphangon is tucatszám dolgozták és dolgozzák fel a képeket. Ez nem csak az illetőnek kellemetlen, de a gyakorlatban is cáfolja a hivatalos, orosz “ott sem vagyunk”-kommunikációt.
More Russian soldiers boasting on social networks they are heading towards #Ukraine
via @tombreadley pic.twitter.com/uvkE274r0c— Olga Tokariuk (@olgatokariuk) July 28, 2014
Szintén illik megemlíteni a Malaysia Airlines MH17 járatának ügyét. A 2014 július 17-én, az elfoglalt ukrán terület felett lelőtt maláj repülőgépet a hivatalos holland vizsgálati jelentés szerint orosz Buk légvédelmi rakétával semmisítették meg, 298 utasával együtt. A brit parlament hírszerzésért felelős bizottságának 115 oldalas dokumentuma hasonló megállapításra jutott: az interneten fellelhető adatok elemzéséből megállapította, orosz katonák is érintettek a gép lelövésében.
Mindössze órákkal a tragédia után a netre felkerült rengeteg fotónak és videónak köszönhetően meglehetős biztonsággal lehetett azonosítani a gyilkos fegyvert, annak földrajzi helyzetét a lelövés előtti és utáni napon, illetve a kezelők jelentős részét.
Looking the other side becomes even clearer; this is at the Illicha Ave in Donetsk. #mh17 pic.twitter.com/TkYpW0O665
— Roelard Smit (@ROELart) October 20, 2017
Ha már repülő: a CIA-s “szellemjáratokra” emlékszünk még? A 2009-es év egyik legnagyobb botránya volt az, amikor kiderült, hogy az amerikai hírszerző ügynökség törvénytelen fogolyjáratokat és titkos, főként európai börtönöket működtetett.
Az ügy felderítésében és a gépek azonosításában óriási szerepe volt a nyíltan elérhető információknak: a spotterek (repülőgépeket fotózó megszállottak) fényképeinek, illetve a gépek jeladóinak információt feldolgozó és térképen megjelenítő Flightradar24-nek nagy szerepe volt ebben.
HOL LEHET ELBÚJNI?
S hogy mit lehet tenni? Nos, attól függ, hol. Ha az érintett hadsereg drákói szigorral és büntetésekkel vadászik az okostelefonokra katonáinál, akkor aránylag jól működhet az információs szigetelés – kínai vagy iráni forrásokból például nagyságrendekkel kevesebb információ szivárog ki.
Ha azonban a kütyükhöz szokott egyenruhás fiatalokról van szó, akkor nehezebb a helyzet. A műveleti biztonság (OPSEC) minden hadseregben szó szerint életbevágóan fontos: különösen missziós területen vagy éppen rejtett műveletek végrehajtásánál.
Ehhez azonban az is kell, hogy az egyes katonának legyen annyi esze: nem posztol a Facebookra helymeghatározással pántlikázott szelfit és nem vesz a bazárban ehhez bizonytalan eredetű és szoftverekkel tömött, olcsó okostelefont – ha már a saját iPhone-ját nem hozhatta el.
Kiemelt fotó: AFP/Tauseef Mustafa
