Nincs hozzáfűzni valója az Európai Bizottságnak a magyar kormányfő Tusnádfürdőn elmondott beszédéhez - közölte szerdán Jonathan Todd, a brüsszeli testület szóvivője.
Orbán egy Zseb-Putyin, aki a rendőrállamot dicsőíti. A magyar miniszterelnök emberarcú fasizmust javasol a liberális demokrácia helyett. Orbán végez a demokráciával. Pár főcím a nagyvilágból.
A kereskedelmi tévé műsorának keddi adásában arra világított rá, hogy a civil világ nem(csak) fizetett politikai aktivistákból áll, ahogyan azt Orbán Viktor mondta.
A miniszterelnök is részt vesz augusztus 19-én Sopronpusztán a páneurópai piknik 25. évfordulóján – tájékoztatta az MTI-t a soproni önkormányzat sajtófőnöke kedden.
Az Amnesty International szerint a kormányfő a világ szégyenfoltjait állította az ország elé példaként – emlékeztetett az RTL Klub. A Kitekintő szerint még futballban is jobbak a liberális demokráciák, mint az orbáni példaországok.
A kormányfő három napja egy új állam felépítéséről beszélt. Az eddigi liberális demokrácia helyett munkaalapú államot vizionált. Benyó Rita Filippov Gábor politológussal elemezte a beszédet.
Az Orbán Viktor által a liberális demokrácia kérdésében felvázoltak erősen hajaznak a különböző 20-as-30-as évekbeli teóriákra – mondta az LMP társelnöke.
Míg a Sme című pozsonyi lap arról ír, hogyan végez a magyar miniszterelnök a nyugati típusú demokráciával, az ugyancsak szlovák Pravda szerint az uniónak nagyon komolyan kell vennie Orbán Viktort.
A kormányfő vitathatatlanná tette, amit eddig csak kritikusai állítottak: nem tekinti mércének az alkotmányos demokráciát – írja az Eötvös Károly Intézet.
Az Együtt-PM Szövetség az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn mondott beszéde miatt, segítséget kérve a független civilszervezetek "üldöztetése", így "Magyarország putyinizálódása miatt".