Belföld

Ügynökvád: Hiába várja Orbánt a nemzetbiztonsági bizottság

Orbán Viktor a parlamentben (orbán viktor, )
Orbán Viktor a parlamentben (orbán viktor, )

A miniszterelnök szerint a nyilvánosság előtt már elmondott mindent, így nem megy el a bizottság ülésére.

Orbán Viktor levélben tájékoztatta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét arról, hogy nem vesz részt a testület csütörtöki ülésén, amelyre azért kapott meghívást, hogy adjon tájékoztatást “a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő esetleges nemzetbiztonsági kockázatról”.

A bizottság előtt is meg kellene szólalnia

Molnár Zsolt, a bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: Orbán Viktor levelében azt írta, korábban már a nyilvánosság előtt kifejtette álláspontját. A bizottsági elnök sajnálatosnak és helytelennek nevezte, hogy Orbán Viktor nem jelenik meg a testület előtt, szerinte a miniszterelnöknek a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is tisztáznia kellene az őt ért vádakat.

A levelet később a kormányfő sajtóügyeletese eljuttatta az MTI-hez: “Azokat a politikai támadásokat és provokációkat, amelyek a múltat meg akarják hamisítani, és amelyek semmibe veszik a nyilvánvaló és dokumentált tényeket, abszurdnak és nevetségesnek tartom” – írta Orbán Viktor.

Szerinte a teljes magyar közvélemény is pontosan tudhatja, “mi, akik a kommunista rendszerrel szembeni ellenállásból érkeztünk a magyar politikába, a kommunista állambiztonság célszemélyei voltunk”. Bennünket zaklatták, bennünket hallgatták le, ránk telepítettek ügynököket, mi voltunk a titkos nyomozások kiszemeltjei – folytatta a kormányfő, hozzátéve: “valójában az élet minden területére vonatkozóan megfigyeltek bennünket”.

Simicska Lajos vállalkozó korábban a mandiner.hu-nak azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek – közös sorkatonai szolgálatuk idején – jelentenie kellett róla, de előre megbeszélték, mit fog írni róla. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke úgy értékelte, minél előbb ki kell deríteni, hogy sérült-e Magyarország nemzeti szuverenitása.

 
Fotó: MTI 

Orbán Viktor úgy reagált, Simicska Lajosból a sértettség beszél, múlt hétfőn az Országgyűlésben pedig egy jobbikos azonnali kérdésre – igaz-e Simicska Lajos nagyvállalkozó vádja, miszerint a katonaság idején együttműködött a III/IV-es főcsoporttal – kijelentette, “mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani”, “mi célszemélyei voltunk a titkos nyomozásoknak, bennünket zaklattak, bennünket hallgattak le, ránk telepítettek ügynököket, és bennünket gumibotoztak”.

A brókerbotrány is előkerül

A nemzetbiztonsági bizottság csütörtökön az Információs Hivatalnál (IH) tart kihelyezett zárt ülést. Molnár Zsolt azt mondta, az aktuális kérdések között az IH-tól egyértelmű és világos helyzetértékelést és kockázatelemzést vár az iraki, kurdisztáni helyzetről, valamint az ukrán válsággal kapcsolatosan. Emellett az Alkotmányvédelmi Hivataltól a gazdaságbiztonsági feladatok hatáskörében vár tájékoztatót arról, hogy a jövőre nézve milyen preventív intézkedéseket tesznek, hogy meggátolják a brókercégeknél történő visszaéléseket.

Továbbá egy a közelmúltban nyilvánosságra került hangfelvétel nyomán ugyancsak az AH-tól tájékoztatást vár a betyársereg és a parlamenti pártok esetleges összefonódásáról, az alkotmányos rendet veszélyeztető eseményekről is – mondta el Molnár Zsolt az MTI-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik