Pénzügy

Brókerbotrány: Orbán fejét követelik

orbán viktor (orbán viktor)
orbán viktor (orbán viktor)

Az ellenzék szerint a miniszterelnök gyakorlatilag bevallotta, tudott arról, hogy emberek tízezrei maradnak pénz nélkül, de ahelyett, hogy megvédte volna őket, hallgatott.

Korábban megírtuk: személyesen a miniszterelnök rendelte el, hogy a külügyminisztérium vegye ki a Quaestornál tartott pénzét. Az ellenzék szerint a kormány bennfentes információkkal élt vissza, tudták, hogy baj lesz a brókercégnél, de nem szóltak.

Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke azt mondta: Orbán beismerő vallomást tett, amikor elmondta, hogy ő utasította a többi között a KKM-et is, hogy vegyék ki a brókercégekben lévő kormányzati pénzeket, mivel úgy tudja, hogy a Buda-Cash csődje után újabb csődök következnek. A politikus szerint Orbán gyakorlatilag azt mondta: tudott arról, hogy emberek tízezrei fognak csődbe menni, de ahelyett, hogy megvédte volna őket, egy szót sem szólt. Ezzel Lukács szerint a miniszterelnök méltatlanná vált székére, cserben hagyta a magyar embereket – nemcsak közjogi, hanem morális értelemben is felelős a történtekért és azoknak az embereknek a haláláért, akik a Quaestor-csőd után önkezükkel vetettek véget az életüknek. „Feláll, bocsánatot kér és elhúz a hatalomból” – ez lenne Orbán dolga a szocialista politikus szerint.

A Liberálisok elnöke, Fodor Gábor írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktorhoz – arra kíváncsi, hogy az utasítását írásban, szóban, kérésként, utasításként, milyen módon, milyen formában és pontosan kikhez címezve fogalmazta meg. Arra is választ vár, hogy mindez pontosan mikor történt, és kitől, mikor kapta azt a helyzetértékelést Orbán Viktor, hogy a brókerpiacon dominóhatás érvényesülhet. A miniszterelnöknek arra is válaszolnia kell, hogy ha a pénzkivételt ő rendelte el, akkor ő adott-e utasítást arra is, hogy a Külügyminisztérium a Quaestorhoz tegyen be pénzt. Orbán Viktor tudta, hogy a Külügyminisztérium tőzsdézik az állami vagyonnal – áll a Liberálisok közleményében.

Az Index a Fidesz-frakció egyik tagjától már egy március 4-i háttérbeszélgetésen értesült a brókerbotrány folyatásáról, amely többek közt a Hungária Zrt.-t és a Quaestort érinti. Az információk így eljuthattak a párt képviselőcsoportjának tagjaihoz, és a fideszes kormányzati szereplőkhöz is. A hírportál szerint ez az információ akár segíthette is a kormányoldali politikusokhoz közelálló cégeket, hogy időben kimentsék a két brókercégnél elhelyezett pénzeiket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik