Nagyvilág

EU-csúcs: Orbán már Brüsszelben van

Az Európai Unió kétnapos csúcstalálkozójára Brüsszelbe utazott a kormányfő, Navracsics Tiborral már informálisan egyeztetett.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása szerint Orbán Viktor csütörtök délelőtt az Európai Bizottság épületében informális beszélgetést folytatott Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztossal, valamint kabinetjének tagjaival.

Ezt követően a miniszterelnök az Európai Néppárt csúcstalálkozóján vett részt. Délután az Európai Tanács ülése előtti közös felkészülést szolgáló egyeztetést tartanak a visegrádi országok vezetői – közölte a sajtófőnök.

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács csütörtöki és pénteki ülésén az Európai Bizottság által bejelentett, az energiaunió létrehozására vonatkozó javaslat, valamint a Keleti Partnerség májusi csúcstalálkozója, továbbá az Oroszországgal szemben hozott szankciók kérdése is napirenden lesz. Várhatóan szóba kerül majd a görög gazdasági helyzet is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik