Belföld

CÖF: sajtpapírral próbálták lejáratni Orbán Viktort

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF) szerint a HVG „bizonyításra alkalmatlan, többszörösen megvizsgált sajtpapírral próbálta lejáratni Magyarország miniszterelnökét".

Folytatásként, az üzleti érdektől vezérelt ellenzék, a hatalomra éhezők táborát kiszolgáló elektronikus és írott sajtó azonnal megkezdte a nagy többséggel támogatott legitim kormányfő támadását – írják. A HVG tegnapi számában közölte a katonai elhárítás dokumentumát, amely szerint Orbán Viktort 1981/82-ben társadalmi kapcsolatként tartották nyilván. Azt azonban a lap is megjegyezte: az úgynevezett „A” karton megléte önmagában nem bizonyítja, hogy valaki együttműködött az állambiztonsági szolgálatokkal.

A CÖF közleményében emlékeztetett: 1989-ben Orbán Viktor kiállása segítette hozzá a kelet-közép-európai népeket, hogy felszabaduljanak a kommunista diktatúra alól. „Nem Orbán Viktor hibája, hogy a posztkommunisták még hatalomra emelhették a pufajkás Horn Gyulát, a D-209-es Medgyessy Pétert, és az országot végleg csődbe juttató, Gyurcsány Ferencet, az Apró család kedvencét” – fogalmaztak.

A CÖF-CÖKA a hazugságokat terjesztő, nemtelen uszításokban részt vevő médiumoktól elhatárolódik, mindaddig, míg azok, vissza nem térnek a közerkölcs által megkövetelt objektív tájékoztatáshoz – vetítették előre közleményükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik