külföld

Sürgős jelentés került az Európai Unió és a NATO vezetői elé Európa katonai kapacitásáról. A tanulmány sürgeti az európai katonai összefogást a fokozódó nemzetközi biztonsági kockázatok miatt.
2005. 10. 12. 13:35
Több száz felháborodott indonéz lakos rohamozta meg azt az indonéz börtönt, ahol az októberi merényletekkel gyanúsított, de a 2002-es, Balin elkövetett robbantások miatt elítélt három katonát tartják fogva.
2005. 10. 12. 12:20
A nemzetközi mentőalakulatok Iszlámábád repterén várakoznak, mert a katasztrófa sújtotta övezet megközelíthetetlen. Az éhező pakisztániak kézzel kutatnak a romok között, de egyre kevesebb az esély, hogy túlélőket találjanak.
2005. 10. 11. 14:03
Megkezdődtek a véres polgárháborúk utáni első demokratikus választások a nyugat-afrikai Libériában. A parlamenti és államfőválasztás történelmi lehetőség a béke megteremtésére és a szegénység felszámolására.
2005. 10. 11. 12:01
Őrizetbe vett az indonéz rendőrség egy férfit, aki vélhetően részt vett az október elején Balin elkövetett robbantássorozatban, melyben legalább 26-an vesztették életüket. A merénylet elkövetése óta ez az első letartóztatás.
2005. 10. 11. 10:33
A két ország közt fennálló viszályt félretéve, India jelezte, segélyt ajánlott fel a katasztrófa sújtotta Pakisztánnak, amelyet Iszlámábád elfogadott. A hivatalos veszteségmérleg több mint húszezer halálos áldozattal számol.
2005. 10. 11. 08:02
Angela Merkel (CDU) lesz Németország új kancellárja a konzervatív uniópártok (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD) között hétfőn létrejött egyezség értelmében – jelentette a ZDF televízió és a dpa hírügynökség hétfőn reggel.
2005. 10. 10. 09:43
A Baptista Szeretetszolgálat csapata vasárnap este elindult Pakisztánba. Rajtuk kívül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Speciális Mentők, valamint a Főnix Speciális Mentők kutató-mentő csoportok indulnak a földrengés helyszínére.
2005. 10. 10. 08:06
Lengyelországban a parlamenti választások után két héttel lezajlott az elnökválasztás első fordulója. Az exit-poll szerint Donald Tusk nyert, ám nem eléggé, így jöhet október 23-án a második forduló.
2005. 10. 09. 20:46
Háromnapos nemzeti gyászt hirdettek vasárnap Pakisztánban, ahol az iszlámábádi belügyminisztérium megerősített adatai szerint megközelíti a 20 ezret az előző napi földrengés halálos áldozatainak száma, több mint 17 ezren közülük egyetlen tartományban, a himalájai Kasmírban vesztették életüket.
2005. 10. 09. 16:56
Közlekedési balesetben megsérült vasárnap délelőtt az Afganisztánban állomásozó magyar század két katonája; a katonák fej-, illetve térdsérülést szenvedtek - közölte a Honvédelmi Minisztérium szóvivője az MTI-vel.
2005. 10. 09. 12:34
Előzetes becslések szerint akár 30 ezer halálos áldozata is lehet a Dél-Ázsiát sújtó földrengésnek - közölte a leginkább sújtott tartomány, Kasmír, egyik minisztere. Bagh tartományban például több falut teljes egészében a földdel tett egyenlővé a földrengés, és egyetlen túlélő sem maradt.
2005. 10. 09. 11:30
Olvasói sztorik