I. János Károly spanyol király avatta fel vasárnap az Atocha madridi pályaudvar mellett azt az emlékművet, amelyet a 2004. március 11-i merényletek áldozatainak tiszteletére emeltek.
Izrael nem rendelkezik olyan értesüléssel, amely arra utalna, hogy Szíria a zsidó állam megtámadására készülne - közölte az izraeli hadsereg, válaszul a szíriai rakétatelepítésekkel kapcsolatos belföldi aggodalmakra.
Parlamenti választások kezdődtek Oroszország 13 régiójában és Szentpéterváron, az ez év végi alsóházi választások főpróbájaként és egy Kreml-hű ikerpárt, az Igazságos Oroszország debütálásaként.
Egy magas rangú tálib vezető azzal fenyegetőzött vasárnap, hogy kivégzik az elrabolt olasz újságírót, amennyiben péntekig nem teljesítik követeléseiket.
Egy halottja volt annak a késeléssel végződő verekedésnek, amely vasárnapra virradóra tört ki magyar kamionosok között az olaszországi Ventimiglia közelében egy parkolóban.
Ausztriában és Németországban is szakértők tanulmányozzák azt az internetes videoüzenetet, amelyben egy arabul beszélő férfi arra figyelmeztette a két országot: vonják ki katonáikat Afganisztánból, hogy így támadásokat kerülhessenek el. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter vezetésével egész vasárnap egy válságstáb ülésezett Berlinben.
További 4400 amerikai katona Irakba vezénylését hagyta jóvá George Bush amerikai elnök, kiegészítve ezzel a már korábban bejelentett több mint húszezer fős csapaterősítést - jelentette be a Fehér Ház.
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök részt akar venni az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, hogy megvédje országa vitatott nukleáris programját - jelentette vasárnap az iráni állam televízió.
Első ízben engedték meg az amerikai hatóságok a guantánamói börtöntáborban őrzött terroristagyanús foglyok egy csoportjának, hogy kertészkedjenek - közölte egy amerikai katonai szóvivő.
Ha életben van, ma ötven éves Oszama bin Laden, a világ legkeresettebb terroristája, az al-Kaida iszlámista terrorszervezet alapítója, az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i merényletek kitervelője.
Boris Tadic szerb elnök ismét elutasította az ENSZ Koszovó jövőbeni státusáról kidolgozott tervezetét. A Biztonsági Tanács várhatóan március végén dönt Szerbia sorsáról.
A más érintett országok mellett az USA és Irán részvételével rendezett konferencián az iraki kormányfő felszólított mindenkit arra, ne avatkozzanak bele Irak belügyeibe. Az iráni és az amerikai küldött nem folytatott különtárgyalást, a kézfogáson túl nem közeledtek egymáshoz.
A román kormányfő közölte szombaton, hogy az államfő és a baloldali ellenzék közötti politikai viszály miatt el akarja halasztani a május 13-ra kitűzött európai parlamenti választásokat.
Hivatalosan Irakról tárgyalnak a nagyhatalmak és a közel-keleti válságban érintett országok, miközben az épület közelében robbantások történtek. A konferencia keretein belül Bagdadban egy asztalhoz ültek az Egyesült Államok és Irán képviselői is, amire évek óta nem volt példa. Nem véletlen, hogy a szombati találkozót komoly várakozások előzték meg.
Egy kevéssé ismert iraki fegyveres csoport azzal fenyegetőzött szombaton, hogy kivégez két német túszt, amennyiben Berlin tíz napon belül nem vonja vissza csapatait Afganisztánból.
Miközben George Bush amerikai elnök dél-amerikai körútjának következő állomására, Uruguayba érkezett, a szomszédos Argentína fővárosában, Buenos Airesban pénteken Hugo Chávez venezuelai államfő bolondnak nevezte az amerikai vezetőt.
Üldöztetéstől tartva elmenekült Irakból és Nagy-Britanniában kért menedékjogot az az iraki bíró, aki meghozta a Szaddám Huszein exdiktátorra kiszabott halálos ítéletet - jelentette pénteken az al-Dzsazíra.
"Érdemi tartózkodás" volt kitapintható az európai uniós tagországok brüsszeli állam- és kormányfői találkozóján azzal a magyar javaslattal szemben, hogy az EU-t alapító római szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából március 25-én Berlinben kiadandó ünnepélyes nyilatkozatban jelenjen meg a nemzeti kisebbségek jogvédelme.
Az előzmények alapján "süketek párbeszédének" ígérkezik az a Koszovó jövőjével foglalkozó találkozó, amelyet szombaton tartanak Bécsben Martti Ahtisaari ENSZ-főmegbízott vezetésével. Belgrád szerint egy újabb albán állam létrejötte Pandora szelencéjét nyitná ki a Nyugat-Balkánon.
Kalandoroknak nevezte az orosz politika jelenlegi irányítóit Soros György magyar–amerikai nagybefektető a Financial Timesnak adott interjújában, a palesztin helyzetről szólva pedig úgy vélte, hogy a kormányt alkotó Hamasz-mozgalom nélkül nem teremthető béke a térségben.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) túllépett saját szabályain, és lehet, hogy törvényeket is megsértett a terroristák után folytatott nyomozásban – derült ki a Washington Post által nyilvánosságra hozott igazságügy-minisztériumi jelentésből.
Soha nem látott mélységbe zuhant George Bush tevékenységének megítélése az amerikaiak körében. Az amerikai hírügynökség és az Ipsos intézet közös közvélemény-kutatása szerint 56 éve nem volt ilyen kedvezőtlen egy második mandátumát töltő amerikai elnök politikájának megítélése, mint most.
A portugál parlamentben csütörtökön nagy többséget kapott a művi vetélést a terhesség első tíz hetében legalizáló új törvény, amelyet szimbolikusan a Nemzetközi Nőnapon fogadtak el.