Nagyvilág

A román kormányfő elhalasztaná az európai parlamenti választásokat

A román kormányfő közölte szombaton, hogy az államfő és a baloldali ellenzék közötti politikai viszály miatt el akarja halasztani a május 13-ra kitűzött európai parlamenti választásokat.

Calin Popescu Tariceanu hétfőre összehívta a kormány rendkívüli ülését, hogy döntést hozzanak a kérdésről. “El kell halasztanunk az Európai Parlament képviselőinek megválasztását… Úgy látom, hogy másodlagos kérdéssé válik az, aminek elsődleges nemzeti ügynek kell lennie” – mondta Tariceanu újságíróknak. A román miniszterelnök szerint az országban túl nagy figyelem összpontosul az államfő és az ellenzék politikai csatározására, amelynek semmi köze sincs Románia EU-tagságból fakadó érdekeihez.

Tariceanu liberális pártjának egy magas rangú tagja szerint az EP-választásokra esetleg csak októberben kerülhetne sor. A koalíciós partner demokrata párt viszont bírálta a kormányfő bejelentését, azt állítva,hogy a miniszterelnöknek nincsenek “nyomós politikai érvei” a lépés alátámasztására

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nagy-Románia Párt (PRM) hetek óta követeli Traian Basescu államfő lemondását, és olyan indítványt terjesztett a parlament elé, amelyben alkotmánysértéssel vádolja az ország elnökét. A számos “vádpont” között szerepel például, hogy Basescu állítólag hivatalával össze nem egyeztethető, jogellenes módon síkraszállt egyes vállalatok érdekeiért. A PSD azt is a szemére veti az elnöknek, hogy

Tariceanu miniszterelnök lemondását szorgalmazó állandó felhívásaival destabilizálja az ország belpolitikai életét. A román parlament két háza együttes ülésén nemrég olyan bizottság felállításáról döntött, amely megvizsgálná az ellenzéki indítványban megfogalmazott vádakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik