Belföld

A görögországi légiirányítók sztrájkja miatt a Malév egyik athéni járata kimarad, a skót és az északír légtér vulkáni hamufelhő miatt elrendelt zárlata miatt pedig az oda irányuló járatok sem közlekednek - mondta Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) szóvivője.
2010. 05. 05. 08:42
Az oktatási tárca szerda reggel közzétette a keddi matematikavizsga hivatalos megoldásait. Bár az fn.hu olvasói már tegnap dél körül elolvashatták a középszintű matek megoldásait, a hivatalos javítási és értékelési útmutató csak szerda nyolctól hozzáférhető.
2010. 05. 05. 08:41
Varga Mihály szerint a monetáris politikát olyan embereknek kell vezetniük, akik arra "méltóak". A Fidesz alelnöke emellett szerencsétlen és elsietett kijelentésnek tarja Pintér Sándor Gergényi Péterrel kapcsolatos mondatát.
2010. 05. 05. 08:35
Minden idők legnagyobb árverési rekordját döntötte meg Picasso egyik alkotása: az Akt, zöld levelek és szoborportré című festmény a valaha leütött legmagasabb áron, 106,4 millió dollárért kelt el a Christie's aukciós ház árverésén New Yorkban - tudósít a BBC.
2010. 05. 05. 08:21
Jóllehet történelmi mélypontra süllyedt tavaly a sörpiac, a visszaesés még nem ért véget - írta a Világgazdaság.
2010. 05. 05. 08:05
Szerdán a történelemmel folytatódik az írásbeli érettségi időszak, az fn.hu-n nem sokkal a vizsgák után megjelentetjük a feladatlapok megoldásait. E tárgyból 2005-ben volt először írásbeli érettségi vizsga, a debütálása rögtön botránnyal kezdődött.
2010. 05. 05. 06:30
Már több ezren – értelmiségiek, politikusok, művészek, nyugdíjasok, diákok – csatlakoztak ahhoz a mozgalomhoz, amelynek célja Sólyom László újraválasztása az elnöki poszton. Korábban úgy látszott, nincs sok esélye az ismételt felkérésnek, ám több apró jel rácáfolhat erre. Érvek sora szól a jelenlegi államfő mellett és ellene is. A döntés a Fidesz kezében van.
2010. 05. 05. 06:30
Szalai Annamária, az ORTT Fidesz által delegált tagja szerint nem az a fő probléma a közmédiumokkal, hogy önállóan működnek-e vagy sem, hanem az, hogy ellenőrizetlenül kerülnek közpénzek a rendszerbe, és az adófizető nem kap kellően értékes tartalmat.
2010. 05. 04. 20:50
A Fidesz elnöksége keddi ülésén arról tárgyalt, hogy mely törvényjavaslatokat tudják a lehető leghamarabb benyújtani az Országgyűlésnek - közölte Szijjártó Péter, a párt elnöki stábjának vezetője.
2010. 05. 04. 19:31
Eladó a Hírszerző nevű hírportál. A korábban a Kreatív online-on megjelent információt Gavra Gábor, az internetes lap főszerkesztője erősítette meg. Szabados Krisztián, a Hírszerzőt birtokló Capital Group tulajdonosa szerint elképzelhető, hogy a politikai-közéleti lap gazdasági-elemző portállá alakul át.
2010. 05. 04. 16:54
Mesterházy Attila írásban elküldte az MSZP négypontos javaslatát az Országgyűlés alakuló ülését megelőző egyeztetésekkel összefüggésben a többi parlamenti frakciónak.
2010. 05. 04. 16:41
Elvárja a nyilvánosságot a Fidesz a szegedi villamosprojekt ügyében, és tiltakozik az ellen, hogy a MSZP-s többségű szegedi közgyűlés zárt ülésen kívánja tárgyalni az uniós forrásból és a hazai adófizetők pénzéből megvalósuló, 30 milliárd forintos beruházás helyzetét bemutató előterjesztést - jelentette ki Hüvös László, a párt önkormányzati frakciójának vezetője kedden.
2010. 05. 04. 15:51
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint nagyságrendileg akár 20-25 milliárd forintos bírsággal is sújthatja Budapestet az Európai Unió a vállalt környezetvédelmi előírások megszegéséért, ha nem változik jelentősen a főváros légszennyezettsége.
2010. 05. 04. 15:46
A Magyar Tudományos Akadémia 2009-es költségvetésének végrehajtásáról és vagyoni helyzetéről szóló beszámolójában Pálinkás József elnök elmondta: hatvanötmilliárd forintból gazdálkodtak tavaly. Az MTA vagyona 77,38 milliárd forint.
2010. 05. 04. 13:11
Olvasói sztorik