Az erről szóló keretszerződést a “szocialista pártkáderekkel feltöltött, állami tulajdonú” HM Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Kft. kötötte meg egy olyan konzorciummal, amelynek hátterében Matyuc Péter volt honvédelmi minisztériumi szóvivő családtagjai állnak.
A Kft. és a Kornétás Konzorcium megállapodásában az is szerepel, hogy a megrendelő, tehát az állami cég plusz ötven százalékkal eltérhet a megbízás értékétől. Eszerint csaknem félmilliárd forintra növelheti a kiadványokért kifizetett összeget.
Ennek kapcsán a tárca közölte, hogy a 2008-as uniós közbeszerzési pályázatra jelentkezett a konzorcium, és az eredménnyel kapcsolatban senki nem emelt kifogást, ezért a pályázat érvényes lett. A cégnek történő kifizetések pedig nem érték el a 280 milliós alapösszeget.
Arra a kérdésre, hogy nem tartják-e összeférhetetlennek, hogy a Magyar Honvéd című havilapot és más kiadványokat ott nyomják, ahol a nyomtatás felelős vezetője Matyuc rokona, azt nyilatkozták: Matyuc Péter pedig 2004. november 30. óta nincs munkaviszonyban a tárcával.