Az OKM honlapján található dokumentumban (középszint, emelt szint) az is pontosan megtalálható, hogy melyik feladat pontosan mennyi pontot ér. Az fn.hu, úgy tűnik, kitűnőre érettségizett matekból is, a megoldásaink megegyeznek a hivatalossal, bár volt egy számolási-elírási hibánk.
A matematika középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tartott. A vizsgázók először az I. feladatlapot (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldották meg. A feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt a diákok tetszésük szerint oszthatták meg az egyes feladatok között és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatták.
ha érettségi, akkor fn.hu!
Megoldások a Facebookon is! Keresse a “Mi tudjuk az érettségi tételek megoldását” csoportot a Facebookon!
A középszintű II. feladatlap két részre oszlik, mindkettő három-három feladatot foglal magában. E rész példái illeszkednek ahhoz a trendhez, hogy ma a matematikatanítás leginkább a diákok logikai, gondolkodási készségeit fejleszti. Előtérbe került a tesztben a valószínűségszámítás, a kombinatorika, a statisztika. A feladatok többségében voltak elrejtve „kis csavarok”. A tanárok szerint kicsit nehezebb volt a teszt, de korrektebb, a szakmai igényeknek megfelelőbb, mint a korábbi években.
Kisebb baki az érettségin
Akik két tannyelvű iskolába járnak, azok angolul vizsgáztak matematikából. A vizsgasorban több fordítási hiba is volt, amiért többen szóltak is, de a vizsga ennek ellenére az idegen nyelv miatt járó plusz 45 percnél nem tartott tovább.
Az oktatási hivatal vezetője szerint a lektorok hibáztak. Bakonyi László azt mondta, a hibák miatt az érettségit nem fogják megismételni.
Ha valaki eléri a 20 pontot, már átlépte az elégséges határát. Ha csak 10-et elért, akkor pedig szóbelin adhat számot tudásáról.