Belföld

Miskolcon attól félnek az emberek, hogy a város felett, Lillafüreden lévő Hámori-tó gátja az esőzések miatt átszakadhat. A vízügyi szakember ezt cáfolja, a gátőr szerint pedig ha további két métert emelkedne a mesterséges tó vízszintje, csak akkor lenne veszélyben a város.
2010. 05. 17. 15:12
Hétfőn nyújtotta be a parlament elé a Fidesz és a KDNP az új minisztériumi struktúráról szóló törvényjavaslatot. Nyolc tárca lesz, az eddigi rendszert azonban gyökeresen átrendezték: nem csak tárcákat vontak össze, hanem egyes régi minisztériumok feladatait szórták szét. A titkosszolgálatok bizonyos részéért például a belügy-, a külügy- és az igazságügyi miniszter is felelős lesz.
2010. 05. 17. 14:45
Navracsics Tibor parlamenti expozéjában kifejtette: 200 fős parlamentet szeretnének új választójogi törvénnyel. Ebbe azonban bevonnák az ellenzéket is egy paritásos bizottságban. A kijelölt miniszter szerint nem kizárt, hogy követnek majd el hibákat, de ígéretet tett: ki is javítják őket.
2010. 05. 17. 13:47
Akár 20 százalékkal is csökkentheti a miniszterelnök a jövőben a miniszterek fizetését, miután a Fidesz és a KDNP új változatban nyújtotta be hétfőn a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot.
2010. 05. 17. 13:44
Mi történik akkor, ha valaki természeti katasztrófa miatt nem jut el a munkahelyére? Igazolatlan nap jár vagy szabadságot kell kivennünk, ha például csak csónakkal tudnánk bejutni a vízzel körülzárt irodaházba, műhelybe? Kirúghatnak, ha könyvelés helyett inkább homokzsákokat pakolunk a gáton? Az fn.hu megpróbál választ adni a kérdésekre.
2010. 05. 17. 12:01
Rendőrök mentenek egy húsztagú, kiránduláson lévő diákcsoportot a baranyai Kisújbányán, miután a hegyről lezúduló esővíz teljesen elmosta az utat - közölte a rendőrség.
2010. 05. 17. 11:00
A Sajó mentén a vízállások a délelőtti óráktól már meghaladják az eddig mért legmagasabb vízszinteket. A Bódva hasonlóan magas vízállással tetőzhet, Szendrő térségében pedig minden eddigit meghaladó vízmagasság kialakulása várható.
2010. 05. 17. 09:06
A folyamatos esőzés miatt ez idáig 150 embert telepítettek ki a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Boldváról, őket közösségi szálláson helyezték el - közölte Varga Zoltán, az ügyvezető kormány önkormányzati minisztere miskolci sajtótájékoztatóján vasárnap este.
2010. 05. 16. 21:32
Az MSZP választmánya arról is döntött szombaton, hogy azok, akik valamilyen párttisztségért meg kívánják mérettetni magukat, csak beszámolóval és programmal pályázhatnak majd.
2010. 05. 16. 21:04
A Fejér megyében működő tűzoltóságokra vasárnap estig a viharral összefüggésben mintegy 200 bejelentés érkezett a megye legkülönbözőbb területeiről. A kárfelszámolás - az időjárástól függően - várhatóan vasárnap éjszaka és hétfő délelőtt is zajlani fog.
2010. 05. 16. 20:47
Megdőlt az országos napi csapadékrekord, eddig 1906-ban mérték ezen a napon a legtöbb csapadékot, 80,7 millimétert Veresegyházán, de most a Baranya megyei Sellyén egy nap alatt 98,6 milliméter esett.
2010. 05. 16. 19:19
Katasztrofális a helyzet Miskolc egyes városrészeiben, elsősorban a dél-kiliáni lakótelepen, ahol helyenként több mint félméteres víz hömpölyög a mélyebben fekvő utcákon. Házak állnak vízben, többen a játszóterek homokozójából lapátolják zsákokba a homokot. Önkénteseket várnak a városba.
2010. 05. 16. 18:49
Percenként 800 liter vizet eresztenek le a Velencei-tóból. A vasárnap 13 órakor megkezdett apasztás azért vált szükségessé, mert a tó vízszintje az utóbbi napok esőzéseinek hatására 176 centiméteresre duzzadt, és az erős szél korbácsolta hullámok miatt fennáll a parti védművek megrongálódásának a veszélye.
2010. 05. 16. 18:29
Olvasói sztorik