Belföld: Baleset-bűnügy

Két kamion ütközött össze Kecskeméten, korán reggel, ezért a sofőröket mentővel kórházba szállították - mondta el a Kecskeméti Rendőrkapitányság sajtóügyeletese.
2010. 03. 24. 06:45
Az elsődleges információk szerint lelőtte volt feleségét engedély nélkül tartott fegyverével, majd öngyilkos lett egy férfi Kazincbarcikán.Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a pénteken történtekről elmondta: a férfi búcsúlevelet is hagyott, amelyben leírta szándékát.
2010. 03. 22. 18:46
A lepsényi vegyeskereskedés előtt lettek figyelmesek a helyiek arra, hogy megégett lapokat visz a szél, amelyekről kiderült, hogy kettő és ötezres bankjegyek vannak rájuk nyomtatva.
2010. 03. 22. 16:17
Készült biztonsági felvétel arról a férfiről, aki hétfőn dél előtt néhány perccel kirabolt egy postahivatalt Szegeden - tudta meg az MTI tudósítója a bűncselekmény helyszínén, a szegedi Újvidéki utcában.
2010. 03. 22. 15:34
A Cozma-ügyben a csoportos garázdasággal gyanúsítottak közül öt férfinak az előzetes letartóztatását szüntette meg a veszprémi bíróság - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2010. 03. 22. 12:01
Kétezer eurót zsákmányolt egy bécsi kaszinóból egy magyar férfi, akit azonban a rendőrök rövid időn belül elfogtak, és jelenleg vizsgálati fogságban tartanak - közölte a bécsi rendőrség.
2010. 03. 22. 11:33
Bűnszervezet tagjaként magyarországi menekülttáborból más országokba juttatott ki engedéllyel nem rendelkező migránsokat a gyanú szerint az a hét ember, akit összehangolt akció keretében fogott el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - olvasható a rendőrség honlapján.
2010. 03. 22. 10:45
Tetten érték azokat a tolvajokat, akik egy villanyoszlopról fém alkatrészeket próbáltak lefűrészelni és elvinni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal külterületén - tájékoztatott a rendőrség hétfőn.
2010. 03. 22. 10:19
Már legalább három "kőkemény terhelő vallomás" van a BRFK BKV-ügyekben eljáró nyomozócsoportjának birtokában Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen - értesült a Népszabadság.
2010. 03. 22. 07:47
Főkapitányi utasításra már a BRFK is vizsgálja, mi történt a csepeli rendőrkapitány irodájában 2009. január 7-én délelőtt, miért nem tette meg feljelentését a néhány órával később a Csepel-szigeti alapítványi iskolában meggyilkolt Takács József igazgató - írja a Népszabadság hétfői számában.
2010. 03. 22. 07:18
Baleset történt vasárnap délután a fővárosban a XI. kerületben, a Budaörsi úton, egy személyautó egy parkoló autónak ütközött, a balesetben egy nő megsérült, őt kórházba szállították.
2010. 03. 21. 17:22
Egy hajléktalan ölte meg azt a szintén hajléktalan 44 éves férfit, akinek holttestét pénteken hajnalban találták meg Eger belvárosában - közölte a rendőrség.
2010. 03. 20. 11:54
Rablási kísérletet hiúsított meg egy kisbolti eladó pénteken este Szolnokon - közölte szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Veres Éva.
2010. 03. 20. 11:43
Leégett egy családi ház tetőszerkezete Buzsákon és a tűzben felrobbant egy gázpalack - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
2010. 03. 20. 11:00
Több mint 100 millió forint értékű hamisított márkajelzésű cipőt foglaltak le a vámosok egy kamionból - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség szóvivője.
2010. 03. 20. 10:35
Kiraboltak Budapesten a XIX. kerületben egy kaszinót pénteken nem sokkal éjfél előtt - közölte Tóth Eszter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2010. 03. 20. 07:35
Olvasói sztorik