Ősztől indul a diákhitel, a felmérések alapján nagy sikerre számíthat. A bankoknak azonban nem az állami támogatású hitelek jelentik a nagy üzletet, hanem a tanulósereg tartós megnyerése.
(Mti) A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelőség elutasította a fővárosnak a 4-es metró építéséhez benyújtott előzetes környezetvédelmi hatástanulmányát. Az elutasítás indoklásában az szerepelt, hogy a környezetre gyakorolt negatív hatások többségben vannak a pozitív tényezőkkel szemben. A döntés ellen a főváros fellebbezést nyújtott be a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőséghez. A határozatból kitűnik, hogy a főváros nem vi
(Mti) Az öngondoskodás elve jelenik meg a kormány által hét végén elfogadott új nyugdíjrendszerben, amely 2003. január 1-jén léphet életbe - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy az új rendszer alapvető célja egy tisztességes és átlátható, valamint a kereseteken alapuló nyugdíjellátás kialakítása. Az új rendszerben mindenkinek egyéni számlát vezetnek, amely alapján önmaga döntheti el bizonyos feltételek mellett, hogy mikortól vo
(Mti) A Royal Philips Electronics NV bejelentette, hogy felhagy a mobiltelefon-gyártással, és ezt a tevékenységet kiszervezi egy kínai vállalathoz, a China Electronics Corp.-hoz. A művelet, melynek bejelentése jókora csapást mért az európai fejlett technológiai részvényekre, 300 millió eurós egyszeri költségként fog jelentkezni a második vagy a harmadik
(FN) Csökkenéssel nyitott a BUX. A BÉT hivatalos indexe 10 pontos mínusszal kezdte meg a hét második napjának kereskedését. A Démász papírjai 300, az Elmű részvényei 500 forinttal érnek kevesebbet, mint a tegnapi zárásban.
(Mti) Németországban az importárak éves szinten 4 százalékkal emelkedtek májusban. A havi drágulás azonban 1 százalékos volt májusban az áprilisi 0,5 százalék helyett, ami a szakemberek szerint elsősorban a nyersolaj 9,8 százalékos, és az olajtermékek 7,6 százalékos drágulásával magyarázható.
(Mti) A Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank új egységes módszerrel számított maginflációs mutató kialakításáról állapodott meg. A megállapodásról kiadott közlemény szerint a közös módszerű maginflációs adatot az árindexek számításáért felelős intézmény, a KSH számítja és közli a jövőben. Az új maginflációs mutatót el
Lassulás az Atlanti-óceán mindkét partján (-1). Jónak ígérkezik a turistaszezon (+1). Halálos áldozatot követelt az internet (-1). Csökken a FigyelőBarométer.
(MH) A jegybank azt tanácsolja a kereskedelmi bankoknak, hogy augusztus 1-je után ne nyissanak számlát az euróövezet valutáiban. Az MNB ajánlása nem kötelező érvényű, célja, hogy csökkentse a jövő év elején beinduló átváltási csúcs költségeit. Részletek a Magyar Hírlapban >>
(VG) Megoldást keres a Visa és az Europay. Ez EU-n belüli tranzakciókért ugyanis a nemzetközi kártyatársaságok az euró bevezetését követően nem számolhatnak fel díjat. A Visa és az Europay ezért most arra készül, hogy az övezeten kívüli tarifák emelésével kárpótolja magát. Részletek a Világgazdaságban >>
(VG) Az MNB jegybanktanácsának összetétele Kornai János lemondása óta nem felel meg a törvényes előírásoknak. A hatályos jegybanktörvény szerint az alelnökök számát egy fővel meghaladó számú külső tagnak kellene lennie a testületben. Péntek óta viszont "csupán" Oblath Gábor és Kádár Béla erősíti a tanácsban a két alelnököt, Szapáry Györgyöt és Riecke Wernert.
(NSZ) Az üzletekben napokon belül felszökhet a sertéshús ára. A vágóhidak ugyanis hétről hétre kevesebb állatot vágnak le, a kínálat szűkülése közepette pedig nehezen tarthatók az egy hónapja bevezetett árönkorlátozó intézkedések. Részletek a Népszabadságban! >>
(NSZ) Július elsejétől többet fizetünk. Az M5-ös használatáért a személygépkocsival közlekedőknek az eddigi 2310 forint helyett 2450 forintot kell fizetniük. A teherautók és a nehézgépjárművek tarifája nagyobb mértékben emelkedik.
(FN) Vegyesen zártak az indexek. A Dow Jones Industrial Average 1 százalékos csökkenés után 10504 ponton fejezte be a kereskedést, ami kéthónapos minimumot jelent. A Standard & Poor's 500 0,6 százalékot veszített értékéből, a Nasdaq Composite viszont 0,8 százalékkal erősödött. A DJIA esését azzal indokolták a szakértők, hogy a befektetők tartanak a vállalatok profitabilitásának további romlásától.
A tenyérnyi számítógépekkel megtervezhetjük időbeosztásunkat, játszhatunk szabadidőnkben és kommunikálhatunk a világgal. De a hozzájuk kapcsolható kiegészítőkkel még többre képesek.
Az agrártárca keretein belül életre hívott munkacsoport feladata a zsebszerződések felkutatása és felülvizsgálata. De tehet-e bármit is a kormány az ellen, hogy a külföldiek az uniós csatlakozás várhatóan 2004-es dátumával hazai termőföldhöz juthassanak?
[FN, Microbróker] A BUX 66 ponttal, 6575 pontra erősödött. Az New York-i tőzsdére figyel a nagyvilág, az ottani befektetők pedig a FED keddi és szerdai ülésére. Az elemzők ugyan egységesen kamatcsökkentésre számítanak, a mértékben (25 vagy 50 bázispont?) viszont megoszlanak az álláspontok. Így nem meglepő, hogy ma alacsony forgalom mellett szűk sávon belül mozgott a BUX. Némi ingadozás után a 6520 pontos szint körül stagnált az index, amit csak
[FN] Mérsékelt emelkedéssel kezdték a hetet a tengerentúli tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,12 százalékkal, 10 617 pontra, a Nasdaq Composite 0,98 százalékka, 2054 pontra nőtt.
[MTI] A Malév az idén 7,5 milliárd forint körüli - a tavalyinál 1 milliárd forinttal több - bevételt remél charter-járatai üzemeltetésétől. Ajtai Róbert, a légitársaság charter részlegének vezetője az MTI-nek elmondta: tavaly 240 ezer utast szállítottak a charter-gépeken. Egyebek között a konkurencia megjelenésével indokolta, hogy az idei megrendelések szerint az utasszám várhatóan 200 ezerre csökken 2001-ben. Az utasszám mérséklődésének ellenér
[FN,MTI]A Compaq amerikai komputergyártó a jövőben szoftver- és szolgáltatás-eladással is foglalkozik. A számítógépek iránti kereslet drasztikus visszaesésével a Compaq a jövőben hadver-, szoftver- és szolgáltatás-csomagokat kínál - jelentette a Wall Street Journal Europe. Ezzel a startégiaváltással a Compaq az IBM-et követi, jobban függetlenítve magát a számítógéppiaci gyengüléstől. Négy év alatt a szolgáltatásokat úgy szeretnék felfuttatni, ho
1994. évi LV. törvény a termőföldről Az Országgyűlés abból a célból, hogy az átalakuló tulajdoni, használati viszonyok alapján a mezőgazdaságban a magántulajdonon alapuló piaci viszonyok meghatározóvá váljanak, a termőföld forgalma és a termőföld, mint a jelzálogjogon alapuló hitelezés biztosítéka, a kialakuló új üzemi szervezetek működését hatékonyan elősegítse, a versenyképes mezőgazdasági termelés folytatására alkalmas földbirtokok jöjjenek [...]
[FN,MTI] A spanyolok több mint 40 százaléka még akkor is támogatja az EU kelet felé való bővítését, ha ennek következtében az ország kevesebb támogatást kap a kohéziós alapokból - derült ki a Sigma Dos közvélemény-kutatásának eredményéből, amelyet a szociáldemokrata El Mundo hétfői száma közölt. Arra a kérdésre, hogy "Támogatja-e ön az Európai Unió bővítését a keleti országok felé?" a megkérdezettek 60,6 százaléka felelt igennel, 14 százaléka ny
[FN] A nap eleji gyengülés után ismét javult a forint sávon belüli pozíciója. A jegybankelnök szóbeli intervenciója egyelőre kevésnek bizonyult ahhoz, hogy gátat szabjon a forint határtalannak tűnő erősödésének. A hazai fizetőeszköz a sávközéptől immár 11,40 százalékra távolodott el, vagyis 45 bázisponttal erősebb, mint múlt pénteken. Ez azt jelenti, hogy az euró