Szórakozás

Kígyóbőr, márvány, jakuzzi a teraszon – A Nagy Ő megmutatta új, több mint egymilliárd forintot érő luxusotthonát

TV2
TV2
Ezen kívül több mint 20 ingatlan van a birtokában.

Tegnap kiderült, hogy A Nagy Ő idei évadában Jákob Zoltán keresi majd a szerelmet. A milliárdos nemrég a Tények stábjának mutatta meg új luxuslakását, amit Budapest belvárosában vásárolt több mint egymilliárd forintért.

A közel 200 négyzetméteres ingatlanhoz tartozik három hálószoba, három fürdőszoba, nappali, konyha, két terasz (az egyiken jakuzzival) és egy fitneszsarok is. A lakást egyedileg gyártott bútorokkal rendezte be, van, ami márványból készült, és olyan is, ami kígyóbőrből. A bejárati ajtó ujjlenyomatolvasóval nyílik, az okosotthonban a világítást, a fűtést és a függönyök állását is lehet egy tablettel irányítani.

A milliárdos elmondta, az otthona berendezéséhez különböző hotelekből merített ihletet, ahol utazásai során szállt meg. Több mint húsz lakás van a birtokában, és a három gyerekének is építtetett egyet-egy házat. Saját bevallása szerint a riportban bemutatott lakásban érzi magát először otthon, reméli, élete végéig ide térhet majd haza.

Hogy ki is pontosan Jákob Zoltán, A Nagy Ő milliárdos agglegénye, arról alább olvashat.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik