Szórakozás

A terhek nőttek, a jövedelmek stagnálhatnak – így hatott az influenszerekre a kata bedarálása

Getty Images
Getty Images
A magyar kormány júliusban rekordidő alatt számolta fel a kata adózási forma addig ismert verzióját. A szigorításról szóló törvényjavaslatot július 11-én nyújtották be, másnap pedig meg is szavazta a fideszes többség. A katás vállalkozók között bőven akadtak influenszerek is, akiknek át kellett gondolniuk, hogyan folytassák a tevékenységüket. Szabó András Csutit, a Social Guru influenszermarketing-ügynökség tulajdonos-ügyvezetőjét és Balog Vidort, a Vcomm ügyvezetőjét kérdeztük, tapasztalataik szerint hogyan érintették a hazai influenszereket a júliusban bejelentett változások.

Az új szabályozás értelmében szeptembertől kizárólag magánszemélyeknek számlázhatnak a katázni kívánó vállalkozók, egyedül a taxisok jelentenek kivételt. Az országban heteken át tüntettek a kormány váratlan döntését követően. A hirtelen jött szigorítás több mint 300 ezer vállalkozót érinthetett közvetlenül – köztük a hazai influenszereket is.

Amíg a cégek korábban főleg nemzetközileg ismert színészekkel, énekesekkel és modellekkel hirdettek, ma reklámtevékenységre szakosodott influenszerekkel is népszerűsíthetik a termékeiket. Arról nincs nyilvános információ, hogy ki-ki mennyit kereshet ezzel, de akadnak olyan főállású véleményvezérek, akik havonta akár milliós tételeket is zsebre tehetnek.

Szabó András Csutival, a Social Guru influenszermarketing-ügynökség tulajdonos-ügyvezetőjével és Balog Vidorral, a Vcomm ügyvezetőjével beszélgettünk a szektort érintő változásokról.

Szabó András Csuti elárulta, hogy a katát érintő bejelentés után néhány napos tanácstalanság uralkodott a cégnél, de ügyvédekkel és könyvelővel egyeztetve viszonylag hamar megoldást találtak a felmerülő problémákra. Pánikhangulat nem alakult ki, fontos volt viszont elintézni, hogy a folyamatban lévő együttműködések mindenképp teljesülhessenek. Az átállás rengeteg papírmunkával járt, különösen a külföldi cégek esetében, akiknek külön el kellett magyarázni, milyen jellegű módosítás történt Magyarországon, ami miatt szerződésmódosításra van szükség.

Az üzletember elmondta, hogy az ügynökséghez tartozó influenszerek igény esetén ingyenes segítséget kaptak a cégtől, így nem történtek munkavisszamondások, márkák sem táncoltak vissza együttműködésektől.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Szabó András Csuti

Rengeteg az influenszer

Szabó András Csuti szerint a vele dolgozó influenszerek a legkülönbözőbb módon oldották meg a hirtelen jött problémát: akadtak, akiket családi vállalkozásba jelentettek be, és felvették az ehhez szükséges TEAOR számokat, mások átalányadózásra tértek át, voltak olyanok is, akik inkább betéti társaságot vagy Kft.-t alapítottak katázás helyett.

Az alvállalkozóik (webdezignerek, fejlesztők és hasonlók) közül néhányan emelték a szolgáltatásaik árát, az influenszerek esetében viszont a helyzet komplexebb. Mint mondja, az együttműködések jelentős részében nem követőszámhoz, hanem elérésekhez igyekeznek igazítani az árazást, a kettő pedig nem feltétlenül arányos. Amíg egy kisebb követőbázisú influenszer alacsonyabb összegért is elvállal és sikeresen teljesít egy kampányt, addig kevesen választanának olyasvalakit, akit többen követnek ugyan, de több pénzt is kér egy-egy reklámtartalomért.

Az influenszereknek is érteniük kell, hogy elképesztően sokan vannak jelen ezen a piacon. Ha valaki nem éri el azt a számot, amit egyébként az adott követőszámmal el kellene érnie, de árat akar emelni, akkor a cégek azonnal elfordulnak tőle, és keresnek a kategóriájában valaki mást, aki hasonló nívót tud képviselni

– mondta a 24.hu-nak.

Előfordul – bár meglehetősen ritkán –, hogy egy márka kifejezetten egy konkrét influenszerrel szeretne reklámkapányt indítani, ezekben az esetekben ennek ára is magasabb lehet. Ezek azonban nem csupán pár megjelenéses együttműködések, hanem jóval összetettebb munkák, amik nem is feltétlenül csak a közösségi felületekre terjednek ki.

– Brandépítésnél abszolút szóba jöhet, hogy valaki azt mondja, én XY-t szeretném a cégem arcának, ő szerepeljen reklámfilmekben, ő kommunikáljon a közösségi oldalakon, interjúkban, vagy akár legyen rajta az arca az adott termék csomagolásán is.

De ma már nehezen elképzelhető, hogy egy cégnek célzottan egy ember felé legyen valamilyen érzelmi elköteleződése, és ne lenne a fejükben b, c meg d alternatíva.

Szabó András Csuti hozzátette, hogy az elmúlt időszakban az elérések eleve negatív irányba mozdultak az Instagram algoritmusának folyamatos változása miatt, így még aggályosabb lenne az influenszerek részéről, ha magasabb összeget kérnének egy-egy bejegyzésért, ami talán most még kevesebb potenciális vásárlóhoz jut el.

A TikTok az új Instagram

Ami a megváltozott algoritmust illeti, Balog Vidor szerint az Instagramon ma már nagyon nehéz tábort építeni, ezért azoknak, akik újonnan vágnának bele a véleményvezérkedésbe, a TikTokot javasolja. Kiemelte viszont, hogy azonnali anyagi sikereket ebben a szakmában sem lehet elérni, sok évnyi befektetett munka hoz csak látható összegeket, így akit csak a pénz motiválna, annak az a tanácsa, hogy bele se kezdjen a dologba. A kata bedarálásával pedig úgy véli, nagy hátrányba kerültek azok az influenszerek, akik mögött nem áll ügynökség.

Balogh Alex Balog Vidor

Azoknál a tartalomgyártóknál, akik most kénytelenek a kata körből átalányadózásba váltani, jelentős áremelkedésekkel kell számolniuk az ügyfeleknek, ami az inflációval együtt jelentősen csökkenteni fogja az adott influenszer versenyképességét. Így még nagyobb lépéshátrányba kerülnek azok, akik mögött nem áll ügynökség. Akik már a »profi ligában« játszanak, azok az új szabályok mentén is sikeresek tudnak maradni.

Balog szerint a katát érintő döntés sokakat mellbe vágott a Vcommnál, hiszen alapjaiban változtatta meg az influenszerek eddigi adózási formáját. Miután a törvény megjelent, az ügynökség biztosította az influenszerei részére a saját ügyvédeit, könyvelőit és adószakértőit, később pedig workshopokat is tartottak a könyvelési csapattal, hogy mindenki számára kiválaszthassák a legmegfelelőbb adózási formát, amire válthatnak.

Mint mondja, munkavisszamondások a Vcommnál sem fordultak elő, szerinte viszont ennek egyrészt az is az oka, hogy az ügynökség főleg multinacionális és high-end márkákkal dolgozik, akiket nem okokz problémát egy ilyen változás, ellentétben a kis- és középvállalkozásokkal, ahol úgy véli, magasabb lehet a munkavisszamondási arány. Hozzátette: az egyébként is komplikált helyzetet az is bonyolította, hogy az ügyfeleikkel sok az éves szerződés, melyekben előre fixálták a tartalmak árait.

A jelenlegi döntés év közepén lépett életbe, ráadásul minimális időt kaptunk, hogy felkészüljünk a helyzetre, így a szerződéseinket továbbra is az egyeztetett kereteken belül kell teljesítenünk, annak ellenére is, hogy bizonyos influenszereknél jelentősen növekednek az adóterhek. Ezeket a terheket nem tudják tovább terhelni a már megkötött szerződéseken keresztül, így ezekben az esetekben kevesebb haszon marad náluk a bevételeikből

– magyarázta a szakember.

Balog Vidor hozzátette, hogy a szeptember elsejétől hatályos változtatások főleg azokat a (leginkább fiatal) tartalomgyártókat értintették, akik még csak most kezdtek belekóstolni az influenszer szakmába. A katával eddig megvolt a lehetőség arra, hogy könnyen, gyorsan és törvényesen kezdhessék el a vállalkozásukat, a rendszeren keresztül egyre több és több tapasztalatot szerezve, amit a későbbiek során kamatoztathattak, amikor kinőtték a kata kereteit.

A Vcommnál zömmel átalányadózásra váltottak a tartalomgyártók, és mivel a költségeik is nőttek ezzel, Balog szerint lehet számolni áremelkedéssel.

Alapvetően az áremelkedéseket jelenleg az infláció okozza elsősorban. Ez egy egyetemes folyamat most az egész piacon, és ezen felül kell áremelkedéssel számolni az átalányadózás okozta többletköltségek miatt azoknál az influenszereknél, akik ezután csak így tudnak működni.

Balog Vidor kérdésünkre azt is elmondta, hogy magánemberként hogyan vélekedik a kata tulajdonképpeni bedarálásáról. Véleménye szerint nem volt igazságos, hogy amíg egy alkalmazotti státuszban dolgozó munkavállaló a fizetése közel felét „dobta be a közösbe”, addig a katás vállalkozók kiemelkedő összegekre fizettek nagyon mérsékelt adót. Az egész szektort nézve viszont szívszorítónak tartja azt, ahogyan a változtatások végbementek.

Ez nem csak a mi ágazatunkat érintette, és ha az egész szektort nézem, a szívem beleszakad, hány kiváló kreatív szakember és művész munkája lehetetlenült el ezáltal. Szerintem a kata rendszerét nem szétzúzni kellett volna, hanem szigorúbban szabályozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik