Szórakozás

Egy napig sem bírnád élni azt az életet, amit rákényszerítettek Britney Spearsre

Michael Kovac / WireImage / Getty Images
Michael Kovac / WireImage / Getty Images
Több ember titkos szervezését igénylő feladat volt, hogy fél óráig Britney Spears egyedül vezethessen autót anélkül, hogy bárki is vizslatta volna minden mozdulatát. Hiába van milliós vagyona: ha akárcsak pár száz dollárt szeretne elkölteni, napokat kell várnia, míg kézhez kapja a pénzt. Orvosai több gyógyszert írtak fel neki azokon a napokon, amikor dolgozott, pusztán azért, hogy jobban bírja a munkát. Gyámságának körülményeiről újabb film készült, a Britney vs. Spears. Mi is megnéztük.

Két éve indult be a Free Britney nevű mozgalom, az elmúlt időszakban pedig sorra jelennek meg egészestés dokumentumfilmek Britney Spears gyámsági ügyével kapcsolatban. A témát körbejáró legelső dokumentumfilmet a New York Times készítette még februárban. A Framing Britney Spears doku kevésbé magára a gyámságra, mint a kétezres évek elején az énekesnőt körülvevő mérgező sztárkultusz bemutatására helyezte a hangsúlyt. Itt írtunk róla bővebben:

Kapcsolódó
Mit szólnál, ha nem használhatnád egyedül az internetet és a saját telefonod?
Csak mert Britney Spearsnek – közel a negyvenhez – ilyen alapdolgokhoz is engedélyt kell kérnie az apjától. Hogy miként jutottunk el a 2007-es eseményektől eddig, arról egy új dokumentumfilmből tudhatunk meg többet.

Szeptemberben újabb dokumentumfilmet mutatott be a lap, az elsőhöz hasonlóan ezt is Samantha Stark rendezte. A Controlling Britney Spears a gyámság részleteit és körülményeit vizsgálja, különböző forrásokra támaszkodva igyekszik bemutatni, hogyan hallgatta le állítólag az apja Britney Spearst, akinek – legalábbis a doku szerint – még a hálószobáját is bedrótozta.

Akinek netán ez nem lett volna elég részletgazdag, megnyugodhat: érkezik majd a CNN filmje is. A streaming-szolgáltatók és a különböző médiumok egy ideje mintha egymásra licitálva próbálnának minél megdöbbentőbb és horrorisztikusabb képet festeni az énekesnő gyámsági ügyéről. Korábban a Netflix is megszellőztette, hogy beszáll a „versenybe”, és szeptember végén be is mutatta a Britney vs. Spears című filmet, ami a sztárkultusz bemutatása nélkül olyan részletekre fókuszál a gyámsággal kapcsolatban, mint például, hogy milyen orvosok kezelték Spearst ebben az időszakban, mennyi pénzt keresett, illetve mennyit zsebelt be a bevételéből az énekes apja és a menedzsmentje. A készítőknek sikerült – hatásvadász eszközök nélkül – kizárólag az általuk megismert tényeket és információkat bemutatni.

Két évvel ezelőtt Jenny Eliscuval forgatni kezdtünk egy filmet Britney Spearsről, ami a karrierjéről, művészetéről és a róla kialakult képről szólt volna. Beszélhetünk arról, mennyire elképesztő táncmozdulatai vannak? Spears történetében azonban elkerülhetetlenül jelen van a hatalom, az irányítás és a kontroll, amik minden egyes róla szóló történetben, pletykában és összeesküvés-elméletben terjedtek. Senki sem akart megszólalni ezzel kapcsolatban, egészen idáig.

Ezzel a felütéssel indul a film a rendező, Erin Lee Carr narrálásával, aki elmagyarázza, miért vágtak bele újságírótársával a dokumentumfilm elkészítésébe.

Objektív, semleges, távolságtartó

A film megtekintése előtt azon gondolkodtam, vajon tud-e valami újat nyújtani annak fényében, hogy láttam a Framing Britney Spearst és gyakorlatilag két éve folyamatosan nyomon követem a fejleményeket Az biztos, hogy maga a főszereplő, Britney Spears tetszését is elnyerte, mivel az Instagram-oldalán leírja, hogy kicsit belenézett a filmbe, és amellett, hogy próbálta kívülállóként figyelni az eseményeket, kifejezetten tetszik neki, hogy olyan felvételeket használtak róla, melyben saját magát szépnek találja, illetve hogy szerinte ízlésesen tálalták a témát.

A dokut megnézve az az érzésünk, hogy nagyon ügyeltek arra, még véletlenül se csináljanak belőle áldozatot, illetve ne aggassanak rá semmilyen szerepet, ellentétben a New York Times dokujával. A Britney vs. Spears egyszerűen csak bemutatta azokat a dokumentumokat és jogi okmányokat, amelyeket sikerült megszerezniük. A papírok hitelességében még a készítők sem teljesen biztosak, tekintve, hogy az egyik dokumentumon feltüntetett orvost felkeresték, ám ő – mivel hivatalos pecsétje és aláírása nem szerepelt az okmányon – nem akarta elismerni, hogy valóban köze lett volna az ügyhöz.

Denise Truscello / WireImage

Lynne Spears, Britney Spears és Jamie Spears.

A film első negyedórája meglehetősen lassú, nagyjából azzal telik, hogy bemutatják Spears karrierjét a kezdetektől, néhány felvételen pedig a szülei is szerepelnek. Nyilván elkerülhetetlen bemutatni, hogy mégis ki lesz a film alanya és központi szereplője, de talán még az is ismeri az énekest, aki egy barlangban él, és betéve tudjuk, ki ő, mi történt vele, mikor volt az ideg-összeroppanása, hogyan lett tinisztárból mega-popcsillag a kilencvenes évek közepétől kezdve.

Pár filmkocka erejéig betekinthetünk a Kevin Federline-nal való házasságába és a válásába is. Érdekes módon – a korábbi filmekkel és az összes létező platformmal ellentétben – a Britney vs. Spears nem akarja a szánkba rágni, hogy mennyire utálatos személy Federline. Sokkal inkább igyekszik semleges maradni úgy, hogy az ő nézőpontját is bemutatja azzal, hogy megszólaltatja a válóperes ügyvédjét. Szerinte Federline már a kezdetektől fogva kárhozatra volt ítélve a médiában, mivel a rajongók szemében nem érhetett fel Amerika kedvenc popsztárjához, Spearshez. Az ügyvéd elmondja, már az elején tiszta sor volt számukra, hogy Federline nem jöhet ki nyertesen a válási procedúrából, legalábbis a média megítélésének szempontjából semmiképp. Válásukat és Spears 2007-es ideg-összeroppanását úgy mutatják be, hogy kihagyják azokat a korábban „kötelező” elemként felhasznált fotókat és felvételeket, amelyeken például kopaszon, esernyővel töri be egy autó szélvédőjét vagy a gyerekével az ölében vezet.

Jeffrey Mayer / WireImage / Getty Images Britney Spears és Kevin Federline

A gyámság következményeinek felismerése

A filmben megszólal egy lesifotós, Adnan Ghalib, aki elmeséli, hogyan jött össze Spearsszel. Egy benzinkúton találkoztak még 2007-ben. Spears nem tudta egyedül megtankolni az autóját, az őt körülvevő lesifotósok pedig beszorították, hogy képeket lőhessenek róla. Ghalib volt az egyetlen, aki felajánlotta Spearsnek, hogy segít megtankolni a kocsit, innentől kezdve rögtön élvezhette az énekes feltétlen bizalmát és társaságát. Ezután hamar összejöttek, Ghalib szerint a kapcsolatuk dinamikája alapján teljesen egyértelmű volt, hogy nem tart majd sokáig, mert érezhető volt, hogy mindketten mennyire más világból jöttek.

Párkapcsolatuk végül a gyámság miatt ment tönkre, történetesen akkor, amikor Spears legelőször ráeszmélt, mit is jelent pontosan a gyakorlatban, ha más irányítja a döntéseit.

Ghalib az interjúban elmeséli, hogy egyik nap, amikor Spearsszel volt, felhívta őt Jamie Spears, hogy azonnal vigye haza a lányát. Először nem értette, miért kéne engedelmeskednie neki, mire az apa elmagyarázta, hogy mostantól kezdve ő maga Britney Spears, és minden döntést ő hoz meg helyette.

Mindig is extrémnek tűnt a viselkedése. Hadd meséljem el, mennyire kibaszottul elszomorító volt a pillanat, amikor hazaértünk. A kocsival megálltam a kapunál. Ott állt Jamie is, vele együtt pedig négy biztonsági őr és két rendőrtiszt várt minket. Csak álldogáltak, Britney teljesen kiborult a látványtól, nem értette, hogy mit keresnek itt ezek az emberek. Rám nézett, elvileg nekem kellett volna megvédenem őt. Próbáltam megnyugtatni,  de nem sikerült. Elmagyaráztam neki, hogy »mostantól ő a gyámod. Ha az engedélye nélkül találkozunk, olyan, mintha elraboltalak volna. Ez ennyire komoly« Teljesen megnémult, egy szót se szólt többé, csak hagyta, hogy bekísérjék a házba. Ekkor realizálódott benne először, hogy innentől kezdve nem mennek ugyanúgy a dolgok.

Denise Truscello / WireImage / Getty Images

Ghalib mellett feltűnik a filmben Andrew Gallery fotós is. Mivel rengeteg időt töltöttek együtt, hamar szoros barátság alakult ki köztük. Gallery szerint számtalan alkalommal előfordult, hogy rajtakapta az énekesnőt, amint ellopja a telefonját, hogy kapcsolatba kerüljön a külvilággal. Egyszer pedig szemtanúja volt annak, amint több ember titokban megszervezte, hogy Spears csupán egy félórára, de felügyelet nélkül beülhessen az autójába, és furikázzon kicsit az apja tudta nélkül. Gallery elmondta, utólag mennyire bánja, hogy nem tett meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy segítsen Spearsnek minél hamarabb kiszabadulni ebből a helyzetből.

Állítólag a gyerekeivel fenyegették Britney Spearst, hogy munkára bírják

Már 2012-t írunk, amikor Spearst eljegyzi az akkori barátja, Jason Trawick menedzser, akit jegyben járásuk alatt a gyámjának neveznek ki az apja mellé, így már ketten feleltek az énekesnő mindennapi életéért. A jogi dokumentumokat böngészve a rendező felolvassa az egyik bekezdést, amiben az szerepel,ha Spears a vőlegényével el akart menni hamburgerezni két utcával odébb, telefonon kellett engedélyt kérnie, a válaszra pedig minimum húsz percet várnia kellett. Ha csupán pár száz dollárra volt szüksége, hogy a gyerekeinek könyveket vegyen, több napot kellett várnia, míg megkapta az összeget. Így élt évekig, és a filmből nem derült ki, hogy vőlegénye rövid ideig tartó gyámsága mennyit javított a helyzeten, attól függetlenül, hogy az iratok szerint Spears maga kezdeményezte ezt a megoldást. Szakításukkor Trawick lemondott a jogról, hogy felügyelje Spears életét, úgyhogy onnantól kezdve megint csak az apja maradt egyedüli gyámjaként. Az események innentől kezdve lelassultak, legközelebb csak 2019-ben kapott nagyobb figyelmet a gyámsága a médiában, amikor bejelentette, majd kicsivel később lemondta a Domination nevű koncertsorozatát.

FOX Image Collection via Getty Images

A készítők olyan dokumentumokat is felolvasnak, amelyekből kiderül: annak ellenére, hogy orvosai ellenezték, hogy Spears részt vegyen az X-Faktorban, a menedzsmentje ráerőltette a munkát, merthogy nem kevesebb mint 16 millió dollárt kerestek a műsorral. Az is kiderült, hogy Spearst annak megfelelően gyógyszerezték, hogy éppen dolgozott-e vagy nem. Azokon a napokon, mikor meg kellett jelennie valahol, megemelték a dózist, hogy jobban bírja a gyűrődést.

A megszólalók elmondásai alapján az apja azzal fenyegette, hogy nem láthatja a két gyerekét, ha nem engedelmeskedik neki.

Annak ellenére, hogy a filmben valójában csak kevés új vagy százszázalékosan hiteles információ hangzik el, a megszólalók történeteiből kiderül, az énekesnő többször is kérvényezte, hogy véget vessenek a gyámságnak, de legalább váltsák le az ügyvédet, akit apja kijelölt neki, mert szerette volna, ha valaki ténylegesen az ő érdekeit képviseli. Ám eddig minden próbálkozása sikertelennek bizonyult.

A filmből sok újdonság vagy tény nem derül ki a gyámsággal kapcsolatban, így leginkább annak érdemes megnéznie, aki tényleg részletesen és kronológiai sorrendben szeretné megismerni a Britney Spearsszel történt eseményeket. Ha valamilyen új, szaftos információt és pletykát várunk tőle, akkor csak az időnket pazaroljuk vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik