Fél évvel ezelőtt váltottam munkahelyet, mert az előző helyen beleszerettem egy kollégámba. A viszonyunk nem tartott tovább négy hónapnál, azonban megviselt, a szakítás után pedig nehezen tudtam kezelni a szituációt, hogy minden nap látom, hogy egyeztetnem kell vele a munkáról, hogy minden nap benne van az életemben. Szeretők voltunk, neki családja van. Sajnos korábban is megtörtént ugyanez velem, igaz, az tovább tartott, és az exkolléga hitegetett azzal, hogy elhagyja a családját miattam. Az új munkahelyemen is megismertem valakit, neki családja nincs, csak barátnője, akivel nem igazán működik a kapcsolatuk. Egyelőre csak kétszer találkoztunk munkahelyen kívül, egyszer feküdtünk le egymással, de nem tudom, merre tovább. Félek, hogyha még jobban belemegyek ebbe a kapcsolatba is, akkor ugyanúgy járok, mint korábban. Ő tud arról, hogy szeretői kapcsolatokban voltam, eleinte emiatt utasítottam el a közeledését, nem akartam ismét ugyanabban a helyzetben találni magam. Félek attól is, hogy most már örökké csak szeretője leszek valakinek. Vágyom egy kapcsolatra, házasságra, gyerekekre, viszont nem tudom, hogyan érhetném el ezt a célt, ha a férfiak nem akarnak tőlem többet.
Az olvasói levelet Klárától kaptuk, a levél bemutatja, milyen az, ha valaki folyamatosan újra és újra ugyanolyan párkapcsolati helyzetben, konfliktusokban találja magát.
Mit lehet tenni?
Gyakori, hogy valaki újra és újra ugyanabban a szituációban találja magát a párkapcsolatában, akár úgy is, hogy ugyanazok a problémák jelennek meg évekkel később is, vagy úgy, hogy a kapcsolatban betöltött szerepe nem változik. Ennek egyetlen egy oka van: az ember saját maga. Valamikor a múltban olyan szakítás történhetett, amit az illető nem tudott megfelelően elengedni, traumatizálta a helyzet. Megtörténik, hogy úgy lesz vége a párkapcsolatnak, hogy különösebb magyarázatot sem kapunk rá, vagy éppen úgy, hogy azt érezzük, minden rossz a mi hibánk volt. Egyik sem jó megoldás, hiszen a kapcsolatban két ember van (még akkor is, ha szeretői viszonyról beszélünk), és mindenki 50-50%-ban felel a történtekért. Együtt kezdték el, együtt építgették, együtt kormányozták a végéig. Ha tehát képesek vagyunk elengedni a kapcsolatot, ha képesek vagyunk megbeszélni önmagunkkal, hol volt a mi felelősségünk az egészben, ha megpróbálunk külső szemlélőként rálátni a kapcsolatra, akkor eljuthatunk az elengedésig. Így nem azt érezzük majd, hogy valami megtört bennünk, hogy valami megszakadt a múltban.
Olvasónk esetében indokolt lenne megkeresni azt a szakítást, ami idáig vezetett, és időt kellene arra adni, hogy meggyászolja. A gyászfolyamatot érdemes úgy elkezdeni, hogy írjon minden nap levelet az illetőnek, kézzel, és természetesen ne küldje el, csak írja le azokat az érzéseket, amik feltörnek benne. A düh, a sírás, a szomorúság normális érzések, ezek jelzik azt, hogy olvasónk jó úton jár. Annak a múltbéli kapcsolatnak a hiányát semmiképp ne akarja másvalakivel pótolni, inkább olyan tevékenységeket válasszon, amik jóleső érzéssel töltik el: egy kád forró fürdő gyertyákkal és zenével, kényeztető masszázs, koncertek, tánc, sportolás például. Legalább hetente egyszer mindenképpen fontos lenne olyasmi tevékenységet is űzni, ami lélekmelengető, semmi baj azzal, ha ez éppen a hímzés. A kedvtelésekre szánt idő meghálálja önmagát, és pár héten belül máris érezhető lesz a változás. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne ismerkedjen ez idő alatt valaki, pusztán annyi a lényeg, hogy egyelőre ne kötelezze el magát, és mindenképpen jelezze a lehetséges új partnernek, hogy még gyászolja egy volt kapcsolatát. Ennél több részletet nem is fontos közölni.
Előfordulhat az is, hogy a szeretői státusz – ami most már harmadszorra bukkan fel olvasónk életében –, oka valahol a gyerekkorban keresendő és valamilyen kötődési zavar eredménye lehet. Ha a feljebb írtak nem segítettek, vagy egyedül nagyon nehéz kilábalni az egykori szakításból, akkor javaslom egy párterapeuta segítségét, ő biztosan segíthet abban, hogy olvasónk elérje a célt: a családalapítást. A szeretői státusszal sajnos együttjárhat a bűnösség érzése, az önbizalomhiány, az az érzés, hogy nem vagyunk elég jók. Akkor működhet jól ez a szerep, ha a szexnél és a szenvedélynél többet egyik fél sem szeretne, és mindenkinek megfelelnek a közösen felállított szabályok. Sajnos ez utóbbi az, amit a párok nem beszélnek meg, és később rengeteg konfliktust okozhat: ki kivel fekszik le, hogyan védekeznek például. Olvasónk évek óta a második nő szerepét tölti be a férfiak életében, időszerű, hogy önszeretettel, önmaga fejlesztésével kijusson ebből az ördögi körből.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
