Négy évig voltunk együtt a barátnőmmel, összeköltöztünk és el is jegyeztem őt. Anyagilag jobbá akartam tenni az életünket, munkát szereztem neki annál a cégnél, ahol jelenleg is dolgozom. Fel is vették, és ahogy elkezdett itt dolgozni, rá három hónapra szakított velem. Idén lesz hatodik éve, hogy itt vagyok ennél a cégnél, és most az a helyzet áll fenn, hogy azóta is minden nap látnom kell. Nagyon megvisel a helyzet, pánikbeteg vagyok, úgy érzem, minden nap egy kicsit meghalok, amikor dolgozni megyek. Őt miattam vették fel, a főnökség segíteni akart minket anyagilag, ami rendes tőlük, de most már nem vagyunk együtt, és nem is értem, mit keres itt. Akárhányszor kértem tőle, hogy mondjon fel, mindig azzal jön, hogy nem én döntöm el, ki dolgozik itt és ki nem. Akármit mondok a múlttal kapcsolatban, letagad mindent, például két éve szeptemberben együtt kértünk kölcsön 200 ezer forintot, hogy legyen közös autónk, ezt is miatta, mert az a kocsi, amit önerőből ki tudtam volna fizetni, nem tetszett neki. Azzal a feltétellel adtak kölcsön, hogy egy évre rá egyben fizessük vissza. Belementem, csakhogy ugye közben szakítottunk, albérletben élek és egyedül tartom el magam, az autót is. Szerettem volna elkérni a kölcsönből az ő részét, amire azt válaszolta, hogy nincs köze hozzá. Úgy érzem magam miatta, mint egy erős dohányos, akinek van cigije, de öngyújtója nincs, és nem tud rágyújtani, csak látja, hogy körülötte mindenki cigizik, és senkitől nem tud tüzet kérni. Fogalmam sincs mitévő legyek, felmondani nem akarok, mert nem tudnám magam eltartani, de ezt már nem bírom így tovább. Négy éven át hűséges voltam, nem tudom, mivel érdemeltem ezt ki.
Az olvasói levelet Sándortól kaptuk, akinek mindennapjaira komolyan hatással van az élethelyzete. Van kiút ebből is, de mint mindenhez, ehhez is önvizsgálat szükséges.
Mit lehet tenni?
Minden életkorban fájdalmas a szakítás, és ennek mértékét megnehezíthetik a körülmények is, például ha minden nap látjuk utána is egymást. Meghatározza még az alapszemélyiségünk, a párkapcsolat minősége, hogy hogyan történt a szakítás, hogy a korábbi párkapcsolatokban hogyan történtek a szakítások, ezeken túl a társadalmi helyzet és a környezetünk is. Olvasónk esetében a nehézséget a közös munkahely és a szakítás módja okozza, azaz, hogy a lány szakított vele pár hónapra rá, hogy segített neki állást szerezni a közösen kialakított jobb élet reményében. Az egykori közös anyagiak rendezetlensége is lök egyet a szakítás utáni nehézségen, feltehetően amikor a közös autót vásárolták, nem egyeztettek arról, kinek mekkora az anyagi felelőssége – a szerelemben már csak így van, hiszen általában minden közös és a jövőkép miatt fektetünk bele a kapcsolatba.
A szakítás is egyfajta gyász, amit ha nem sikerül megfelelően feldolgozni, komoly kárt tehet a mentális egészségben. Az olvasói levélből erre láthatunk egy példát, a pánikbetegség intő jele annak, hogy a szakítás komplikáltan zajlott, feltehetően villámcsapás szerűen történhetett, felkészületlenül érhette olvasónkat.
A megoldásban segíthet egy szakember, akinek segítségével a mentális károkat elháríthatjuk és képesek lehetünk egy új párkapcsolatra, az emberi kapcsolataink megerősítésére. Olvasónk esetében egy egészségtelen helyzet állt elő, az ex is ugyanott dolgozik, és az, hogy melyikük menjen el a munkahelyről, egyfajta kinek van igaza harccá vált. A valóságban olyan, hogy mindig vagy soha, nem léteznek, feltehetően olvasónk exe is gondolkodott már a váltáson, és okkal van a munkahelyen. Ezt megerősíti az is, hogy a főnökök ott tartják, valószínűleg elégedettek a munkájával, és számukra jó munkaerő.
Érdemes lenne elgondolkodni a jó döntés érdekében arról, hogy mit is tesz kockára olvasónk ennek a helyzetnek a fenntartásával. A mérleg egyik végén az anyagi helyzet és egzisztencia állnak, a másik végén pedig a mentális egészség, a szorongás, a pánikbetegség. Mennyi pénzt ér meg a saját mentális egészségünk, és valóban megéri-e ebben a helyzetben benne maradni akár még hónapokig, évekig? Egy új munkahely, új, olcsóbb albérlet, új, olcsóbb autó is egyike lehet a megoldásoknak, de olvasónk valamiért ragaszkodik a jelenlegi helyzethez. Lehetséges, hogy reménykedik abban, hogy újra egymásra találnak, vagy abban, hogy az exbarátnő elmegy magától egy másik munkahelyre? Ez utóbbi esetén mennyire határozná meg a mindennapokat az, hogy valaha ott volt évekig, hogy minden rá emlékeztet még az irodában is? Ezeken célszerű elgondolkodni, és ha egyedül nem megy, segítséget kérni a mérlegelésben.
A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.
Kiemelt kép: Besenyei Violetta
