Szórakozás

Testünknek is kell a szórakozás

nyaralás (nyaralás, lazulás)
nyaralás (nyaralás, lazulás)

Az éves szabadságot tanácsos nem csak nyárra időzíteni, ám az egyszeri, hosszabb pihenésnél sokkal fontosabb szervezetünknek a napi és heti lazítás.

Júniusban az iskolaszünettel megkezdődnek a nyári szabadságolások is. A családok útra kelnek, hogy kipihenjék a munka fáradalmait. Nem mindegy azonban, hogy milyen gyakran és hogyan szánunk időt a lazításra. Mint Purebl György, a Semmelweis Egyetem ÁOK Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese a HáziPatika.com-nak elmondta, napi, heti, havi és éves pihenőidőkre egyaránt szükség van.

A legfontosabb, hogy a passzív pihenés mellett naponta legalább fél-egy óra olyan tevékenységet végezzünk, amely örömet okoz és feltölt. Ugyanilyen fontos a heti egyszeri pihenőnap – nem véletlenül írták elő a különböző vallások kötelező jelleggel” – fogalmazott a szakértő.

Purebl György szerint ezek a napi-heti rendszerességű pihenések fontosabbak, mint az évi egy-két alkalommal kivett szabadság. Ez evolúciós/antropológiai szempontból is megalapozott: a natív körülmények között élő törzsek például nem mennek szabadságra, ám naponta sok órát töltenek pihenéssel és szórakozással.

Téli üdüléssel tehetünk a depresszió ellen

Tanácsos nem minden szabadnapot nyáron eltölteni, hanem télre is beiktatni egy kis pihenőt. “Sok ember érzékeny a fényhiányra, Magyarországon is, tőlünk északabbra még inkább. Ez az érzékenység téli hangulatzavar formájában jelentkezhet. Ez sokszor csak enyhe depressziós állapot, melynek legjobb gyógyszere a fény. Ezért egy egyhetes téli síelés, vagy napos, meleg helyre utazás fényterápiás túrának felel meg, és segít megelőzni a téli depressziót” – hangsúlyozta a pszichiáter.
A témáról többet olvashat, ha ide kattint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik