Forma-1

Elmosta az eső a Forma-1 Belga Nagydíját

Twitter / Formula 1
Twitter / Formula 1

Az időjárás elvette tőlünk a szezon egyik legjobban várt futamát, a Belga Nagydíjat. Spa-Francorchampsban egész hétvégén esett az eső, vasárnap fújt a szél is, így hiába volt 15 órára kitűzve a rajt, azt csúsztatták, majd 15:25-kor két kört ugyan megtett a biztonsági autó mögött a mezőny, végül a boxba hajtottak a versenyzők. Többen, például Lando Norris és a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is arra panaszkodtak, hogy nem látnak semmit, miközben Max Verstappen részéről mehetett volna a futam.

18:17-kor még körözött egy kicsit a mezőny a safety car mögött, de piros zászlóval ismét félbeszakadt a futam.

Lando Norris még aludt is egyet:

Az újraindításnál egyórás időhatárt rendelt el a versenybíróság, és mivel nem javultak az időjárási körülmények, így a biztonsági autó mögött megtett négy kör alapján intették le a futamot, azaz a rajtsorrend végeredménnyé vált, az első tíz helyen zárók pedig a helyezésükért járó világbajnoki pontok felét kapják meg.

Max Verstappen „nyert”, George Russel lett a második, Lewis Hamilton pedig a harmadik.

A 15 órás kezdés előtti felvezető körön volt egy baleset, a Red Bullnál a Belga Nagydíj előtt hosszabbító

sofascore.com

 csúszott ki a pályáról.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik