Forma-1

Hamiltoné a pole, a Ferrari még mindig csak szenved

A címvédő Lewis Hamilton nyerte a Stájer Nagydíj időmérő edzését, ez a hatszoros világbajnok 89. edzéselsősége. A Forma-1 történetében ezzel ő az első, akinek 14 különböző szezonban is sikerül legalább egy pole pozíciót szereznie.

Az eltörölt harmadik szabadedzés után a nagy eső miatt nagyjából 45 perces késéssel indították el az időmérőt. A Q1 elején Max Vestappen még arra panaszkodott, hogy nem lát semmit a pályán a vízfüggöny miatt, de a pilóták egész jól alkalmazkodtak a körülményekhez, mindössze egy komolyabb kicsúszás volt, Antonio Giovazzi ugyan visszatért a pályára, de aztán inkább félreállt.

A Q1-ben Kimi Räikkönen, Sergio Pérez, Nicholas Latifi, Giovinazzi és Romain Grosjean végzett az utolsó öt helyen, a meglepetésember pedig George Russell volt, aki pályafutása során először került a Q2-be, és az eredménye révén a Williams a 2018-as Brazil Nagydíj óta először élte túl az első etapot. A Q1 után Hamilton, Max Verstappen, Lando Norris, Carlos Sainz, Valtteri Bottas volt az első öt sorrendje.

A Q2 legizgalmasabb kérdése az volt, hogy mi lesz a gyengélkedő Ferrarikkal. Az előző hétvégén Sebatian Vettel csúszott ki az első tízből, most pedig Charles Leclerc járt pórul, aki épp Vettel miatt nem jutott a Q3-ba. 

Az utolsó részt Verstappen kezdte a legjobban, de Hamilton meg tudta előzni. Verstappen az utolsó körében megcsúszott, így aztán be kellett érnie a második hellyel, a McLaren pedig folytatta a jó szereplést, Norris múlt heti harmadik helye után most Sainz indulhat a második sorból, akinek ez volt pályafutása legjobb időmérős szereplése.

Az Osztrák Nagydíjat megnyerő Bottas negyedikként zárt, de a szombati eső után vasárnap napos időt mondanak, úgyhogy még bármi lehet, főleg, hogy egy hete is nagyon változatos volt a verseny, sokan akkor be sem fejezték a futamot.

Kész káosz volt az Osztrák Nagydíj, kilenc autó esett ki
Leálló autók, versenybalesetek és versenybírói büntetések tarkították a szezonnyitón.

Pár órával az időmérő után kiderült, hogy Charles Leclerc háromhelyes rajtbüntetést kapott, amiért akadályozta Danyiil Kvjatot.

Leclerc-t még meg is büntették a pocsék időmérő után
Szegény Ferrari-pilótát még az ág is húzza.

A 71 körös Stájer Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik a spielbergi Red Bull Ringen.

A módosított rajtsorrend:

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

 

2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

 

3. sor:
Esteban Ocon (francia, Renault)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

 

4. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

 

5. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

 

6. sor:
George Russell (brit, Williams)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

 

7. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

 

8. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

 

9. sor:
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

 

10. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Romain Grosjean (francia, Haas)

Kiemelt kép: LEONHARD FOEGER / AFP / POOL

Ajánlott videó

Olvasói sztorik