Forma-1

Micsoda bűn, Sebastian Vettel csődöt mondott

Sikerült emlékezetessé tenni a 2018-as Azeri Nagydíjat a Forma-1-ben: már az első körben ketten kiestek, aztán a két Red Bull ütötte ki egymást, Valtteri Bottas pedig az első helyről esett ki három körrel a vége előtt.

Ezek után nyert a címvédő Lewis Hamilton és állt élre a világbajnoki pontversenyben, a dobogóra pedig még Kimi Räikkönen és Sergio Pérez ért oda, Sebastian Vettel pedig a negyedik lett. De ki kell emelni Charles Leclerc-et is, aki a hatodik helyen vitte be a Saubert. Volt tehát miről írni a futam másnapján, úgyhogy nézzük is, mit is írtak a nemzetközi lapok.

Olaszország:

La Repubblica: “Thrillerbe illő hajrá Bakuban.”

Corriere dello Sport: “Egy olyan nagy bajnoktól, mint Vettel, elvárná az ember, hogy sikeresen meg tudja előzni Valtteri Bottast. Micsoda bűn.”

La Stampa: “Dodzsem 300 kilométer/órával. Daniel Ricciardo és Max Verstappan a két bajkeverő.”

Spanyolország:

Sport: “Hamilton hajmeresztő versenyt nyert meg, Sainz hihetetlen módon lett ötödik. Hamilton volt a legravaszabb, megszerezte idei első győzelmét, és a pontverseny élére ugrott.”

El Mundo Deportivo: “Hamiltonra rámosolygott a szerencse. Kaotikus futam volt mindennel, ami a Forma-1-et egyedivé teszi. Óriási csata zajlott Baku utcáin, Hamilton pedig váratlan győzelmet aratott Vettel elbukását követően.”

Marca: “Hamilton uralta a káoszt. Vettel súlyos hibája után nem állhatott dobogóra. Váltás történt az éllovas pozícióban, az idei első futamát nyerő brit javára.”

Lewis Hamilton feljelentette Sebastian Vettelt
A brit világbajnok már rádión és később szóban is panaszt tett német vetélytársára, mondván, az szabálytalanul manőverezett.

Anglia:

The Telegraph: “Nem minden hétvége lesz olyan, mint Kínában vagy Azerbajdzsánban, de már évek óta nem láttunk olyan ígéretes szezont, mint az idei.”

Guardian: “Vettel egy ideig irányította a versenyt, de a biztonsági autó szertefoszlatta a reményeit. Odalett az addigi nyugodtsága és átgondoltsága, s egy túlzott manőver miatt a negyedik helyre csúszott vissza.”

BBC: “A két legfontosabb csapat nagyágyúit csak négy pont választja el egymástól. Kényelmes előnyre tettek szert az üldözőkkel szemben, mégis minden futamon az az ember érzése, hogy a Mercedesnek, a Ferrarinak vagy a Red Bullnak is ugyanannyi esélye van a győzelemre.”

Franciaország:

L’Equipe: “Bottas mesterien versenyzett, és meg kellett volna nyernie ezt a futamot. De a sors egy leszakadt karosszériadarab képében ezúttal másként döntött. A finn ráadásul sikeresen akadályozta meg Vettel utolsó támadását, aki túl mohó volt Bakuban.”

Ausztria:

Kronen Zeitung: “Bár Hamilton a címvédő, és topcsapatban versenyez, eleinte mégsem lehetett számolni a Mercedes-pilóta sikerével. Úgy tűnt, hogy Vettel begyűjti az újabb diadalát, csakhogy a két Red Bull karambolja átírta a forgatókönyvet.”

Die Presse: “Még a világbajnokra is ráfér némi szerencse. Hamilton azért nyert, mert Vettel csődöt mondott, Bottasnak pedig balszerencséje volt.”

A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 17 van hátra)

pilóták:
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 70 pont
2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 66
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 48
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 40
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 37
6. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 28
7. Nico Hülkenberg (német, Renault) 22
8. Max Verstappen (holland, Red Bull) 18
9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 15
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 13
11. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 12
12. Kevin Magnussen (dán, Haas) 11
13. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 8
14. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
15. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4
16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2
17. Esteban Ocon (francia, Force India) 1
18. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1

csapatok:
1. Ferrari 114 pont
2. Mercedes 110
3. Red Bull 55
4. McLaren 36
5. Renault 35
6. Force India 16
7. Toro Rosso 13
8. Haas 11
9. Sauber 10
10. Williams 4

Nyitókép: Andrej ISAKOVIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik