Forma-1

Lewis Hamilton feljelentette Sebastian Vettelt

Red Bull-drámát és Lewis Hamilton-győzelmet hozott a vasárnapi Azeri Nagydíj, ennek ellenére a brit világbajnok akadt ki, de eléggé vetélytársára, a trónjára törő Sebastian Vettelre.

A sok közül az egyik biztonsági autós szakasznál szerinte a német ellenfele direkt fékezgetett, amivel komoly problémát okozott neki, és az egész mezőnynek.

A szabályok szerint szlalomozni lehet a biztonsági autó mögött, de váltogatva lassítani-gyorsítani nem, mert azzal megszívatod a mögötted haladót. Ezért ez tilos. Én soha nem is csináltam ezt, tartottam magam a szabályhoz. De Sebastian Ausztráliában is gyorsított és fékezett, majdnem ráfutottam, és ma is ezt csinálta vagy négyszer

– szólt az Azeri Nagydíj után Hamilton vádja, aki már verseny közben rádión is jelezte problémáját. A brit pilóta már rádión is feljelentette Vettel, de úgy látszik, a versenyigazgatóság nem látott problémát.

Charlie Whiting a futam után úgy értékelte az esetet, hogy Lewis panaszkodott, de szerintem nem várható el, hogy mindenki folyamatosan ugyanazt a tempót hozza.

Amíg nem történik balesetveszélyes manőver, nekünk nincs problémánk ezzel, és szerintem Vettel megfelelően kezelte a helyzetet

– értékelt a versenyigazgató.

Hamilton minden bizonnyal elfelejtette, hogy tavaly épp ugyanitt, Azerbajdzsánban pont fordítva történt az eset, ő féktesztelt Vettellel, miközben haladtak a biztonsági autó mögött.

Végeredmény, Azeri Nagydíj, Baku (51 kör, 306,049 km, a pontszerzők):

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:43:44.291 óra
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 2.460 másodperc hátrány
3. Sergio Perez (mexikói, Force India) 4.024 mp h.
4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 5.329 mp h.
5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 7.515 mp h.
6. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 9.158 mp h.
7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 10.931 mp h.
8. Lance Stroll (kanadai, Williams) 12.546 mp h.
9. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 14.152 mp h.
10. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 18.030 mp h.
pole pozíció: Vettel

A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 17 van hátra):

pilóták:
1. Hamilton 70 pont
2. Vettel 66
3. Räikkönen 48
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 40
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 37
6. Alonso 28
7. Nico Hülkenberg (német, Renault) 22
8. Max Verstappen (holland, Red Bull) 18
9. Perez 15
10. Sainz 13
11. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 12
12. Kevin Magnussen (dán, Haas) 11
13. Leclerc 8
14. Vandoorne 8
15. Stroll 4
16. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2
17. Esteban Ocon (francia, Force India) 1
18. Hartley 1

csapatok:
1. Ferrari 114 pont
2. Mercedes 110
3. Red Bull 55
4. McLaren 36
5. Renault 35
6. Force India 16
7. Toro Rosso 13
8. Haas 11
9. Sauber 10
10. Williams 4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik