Október hetedikén némileg váratlanul bejelentette visszavonulását John Terry. A Chelsea történetének legeredményesebb csapatkapitánya kapcsán mióta lejárt a szerződése az Aston Villánál, újabb és újabb csapatok nevét lehetett hallani. Sokáig úgy tűnt, még nem akasztja szögre a focicipőjét. A jelek szerint azonban nem sikerült megegyezni Terryvel, akit lehet szeretni és nem szeretni, de egy dolog vitathatatlan:
700 mérkőzést játszani egy angol élcsapatban önmagáért beszélő statisztika, a felhalmozott trófeákról nem is beszélve. Csakhogy Terry karrierjét beárnyékolta a tény, hogy pályán kívüli élete teljesen vállalhatatlan.
Kezdetek
John Terry pályafutásának eleje nem egy kalandos történet. A tősgyökeres londoni srác, aki imádott focizni bekerült egy olyan ifjúsági csapatba, amely mai szemmel is remek erőből állt: a Senrabban kezdte Sol Campbell, Jermain Defoe, Bobby Zamora és Ledley King is. Tehetségére korán felfigyeltek, a West Ham United akadémiájára került, ahonnan három évvel később, 14 évesen igazolt a Chelsea-hez.
Kevesen tudják, de Terry középpályásként került a városi riválishoz, ám épp olyan hátvédhiányban szenvedett a CFC korosztályos csapata, hogy visszavonták védőnek. A húzás – ma már egyértelmű – fényesen bevált. A megalkuvást nem tűrő, remek felépítésű és kiválóan fejelő játékosból pazar középhátvéd lett, a középpályásként töltött éveinek hála a játékot is értette és jól olvasta. Az iskolai évekei alatt már minimális fizetést is kapott, 17 évesen pedig aláírta élete első profi szerződését is.
1998-ban aztán sikerült az áttörés, éppen az Aston Villa ellen debütált egy Ligakupa-mérkőzésen, fura véletlen, hogy a birminghamieknél is ért véget az aktív pályafutása, sőt a Villánál kezdi meg edzői karrierjét is. Egyetlen rövid Nottingham Forestnél töltött időszakot leszámítva végig a Kékek játékosa volt, ahol nem túlzás azt állítani, hogy klublegenda lett. Pontosan olyan kvalitásokkal rendelkezett védőként, amilyenekkel Angliában érvényesülni lehet: kőkemény, az utolsó pillanatig küzdő játékos, aki igazi vezér a pályán.
Egy rakás közhelyet lehetne pufogtatni Terryvel kapcsolatban, de ezer szóval felér a 2010-es világbajnokságról egy jelenet Szlovénia ellen. A 68. percben először becsúszik Zlatko Dedic lövésébe az ekkor 29 éves védő, majd elpiszkálja a labdát és az ismétlésbe pedig fejjel előre próbál belevetődni.
Még egy példa a hősies mentéseire két évvel később, az Európa-bajnokságról. Az ukránok elleni sorsdöntő összecsapáson bevetődve, a levegőben kikanalazta a labdát, ezzel tartva csapata vezetését. Más kérdés, hogy egyébként meg kellett volna adni a gólt.
Balhé után balhé
Aránylag korán kiderült, hogy Terry nem kimondottan a példaképek táborát testesíti meg a pályán kívüli életében. Mindössze 21 évesen már átesett az első súlyos kihágásán. Az UEFA Kupában lett volna jelenése 2001-ben a Chelsea-nek, azonban a szeptember 11-i, World Trade Center elleni terrortámadás miatt elhalasztották a fordulót. Az ifjú “JT” és társai bevették magukat a városba 12-én és az este folyamán három helyről is kivágták őket, mert vállalhatatlanul viselkedtek. A Heathrow repülőtér közelében kötöttek ki, ahol többek közt az utcára hánytak, meztelenkedtek és a kocsmai vendégeket étellel dobálták. Beszámolók szerint gyászoló amerikaiakat is kigúnyoltak, akik a tragédia miatt Angliában rekedtek.
Egyszerűen undorító módon viselkedtek. Sok amerikai vendégünk volt, akiket próbáltunk támogatni a történtek után. Közben megjöttek ők, levetkőztek és belekötöttek a vendégekbe. Miközben a tévében a tűzoltók holttesteket és túlélőket kutattak, ők ott parádéztak a képernyő előtt, miközben mindenük kint volt…
– idézte a Telegraph akkor a szemtanúk és a hotel vezetőjének szavait.
Egy évvel később már az újabb botrány is érkezett, ezúttal egy klubban. Újfent arra a sorsra jutott, hogy kidobták egy szórakozóhelyről, ám ezúttal komoly verekedésbe is keveredett. A balhé után egy darabig a válogatottból is kitiltották, ám idővel szemet hunytak a kisiklás fölött. A két esetben közös, hogy Jody Morris mindkétszer Terryvel tartott, aminek hosszú jogi procedúrája végén csak Morrist találták bűnösnek.
Leghíresebb konfliktusa mégsem hozzá, hanem Wayne Bridge-hez köthető. A védelem bal oldalán játszó csapattárs élettársával, Vanessa Perroncellel csúnyán összegabalyodtak, ami azért is rendkívül kellemetlen a védő számára, mert ekkor már családos ember volt. A négy hónapos affér nyilvánosságra került, több csapattársa elveszítette bizalmát a csapatkapitánnyal szemben és a válogatottnál is megfosztotta Fabio Capello a csk-karszalagtól Terryt. Az eddigre Manchester Citybe igazoló Bridge azóta sem hajlandó kezet fogni a Chelsea-ben hosszú éveket együtt focizó korábbi társával.
Emellett a családnak is akadtak ügyei:
- 2008 márciusában édesanyja és anyósa a válogatott hivatalos támogatója, a Tesco egyik boltjából próbált 800 font értékű árut meglovasítani.
- 2009-ben, édesapja, Edward Terry kokaint adott el egy álruhás újságírójának, aki rejtett kamerával rögzített mindent.
- John is pórul járt egy álruhás újságíróval, 2009-ben tízezer fontot fogadott el, hogy körbevezessen egy újságírót a Chelsea edzőközpontjában. Az erről készült felvételeken egy ismert jegyüzér, Tony Bruce tűnt föl, amint átad Terrynek egy borítékot
- 2008-ban 60 fontra bírságolták, mert egy esheri pizzéria előtt a mozgássérülteknek fenntartott parkolóban állt meg.
Cipők, parkolók és a kedvenc piszoár
Általában a kapusokra mondják, hogy bogaras népség, de akkor mit szóljunk John Terryhez, aki legendásan rigolyás? A Chelsea játékosaként cirka 50 babonája volt, amit a mérkőzések előtt végig kellett csinálnia. Ez magában foglalta többek között azt is, hogy ugyanazon a parkolóhelyen kellett megállnia autójával, sőt a hazai találkozók előtt mindig ugyanabba a piszoárba kellett ürítenie a Stamford Bridge-en.
Különösen fontos hóbortja a cipőválasztás is. Egy hétköznapi focista ugyanis egy cipőben lehoz több meccset, legrosszabb esetben minden összecsapásra új csukát hoz. Nem úgy John Terry, aki
A cipők beosztása is fontos volt, az elsőben gyakorlatilag semmit sem játszott, mivel a bemelegítéshez kellett, ezt követően pedig minden félidőhöz új lábbeli dukált.
Az első párat a bemelegítésnél viselem, a másodikat az első félidőben, míg a harmadikat a második játékrészben hordom. Ezután soha többé nem veszem fel őket, aminek az az oka, hogy meccs közben tágulnak egy picit, ennél fogva pedig nem tartják megfelelően a lábamat és a labdát is másképp érzi bennük az ember. Ezért inkább mindig újat veszek.
– vallott fura szokásáról a védő a Goal.comnak, aki azt is elárulta, 2013-ban kezdődött a különös babona.
Becsületére válik egyébként, hogy nem csak kivágja a cipőket a kukába, hanem elárverezi őket jótékony célra. Más kérdés, hogy a Nike nem volt elragadtatva, amiért hetente mintegy hat pár cipővel kellett támogatnia szponzorként az angol bekk furcsa hóbortját.
Mérföldkövek
Terry lehet a Chelsea mindenkori legendája, de neve akkor is végérvényesen összefonódott a 2008-as Bajnokok Ligája-döntővel. A fináléban a Manchester United ellen 1-1-t játszott a Chelsea és tizenegyesek döntöttek a trófeáról. A mindent eldöntő pillanatban a londoniak csapatkapitánya állt a labda mögé, de a lövés pillanatában megcsúszott a moszkvai zuhogó esőben, lövése a kapufán csattant, a Vörös Ördögök ezt pedig azóta is az orra alá dörgölik. A sors fintora, hogy Terry egyébként éppen a MU-nak drukkolt gyerekként.
Szinte senki sem emlékszik már rá, de érdekesség, hogy éppen Magyarország ellen szerezte első válogatottbeli gólját Terry, természetesen fejjel. Egy 2006-os barátságos meccsen az ő fejesével növelték 2-0-ra előnyüket az angolok, végül 3-1-re nyerték azt a meccset. A Chelsea játékosa összesen hat gólt szerzett a válogatottban, ezek közül öt fejes volt. Egyetlen lábbal szerzett találata viszont egyben az egyetlen tétmeccsen szerzett gólja is, az ukránoknak talált be a 2010-es vébén.
Trófeákat tekintve a Chelsea történetének legsikeresebb kapitánya, gyakorlatilag mindent megnyert legalább egyszer, amit angol futballista nyerhet. Nem mellesleg a klub eddig egyetlen BL-serlegét is vele nyerte meg a csapat – még akkor is, ha éppenséggel a 2012-es döntőben Terry nem játszhatott eltiltás miatt.
Nem kérdés, hogy óriási karriert futott be és jogosan emlegetik őt az „aranygeneráció” tagjaként, amely ironikus módon válogatott szinten sosem nyert semmit. Ennek pedig többek között Terry az oka, a vele egyidős angol játékosok szerint ugyanis akkora széthúzás volt a Premier League-ben kialakult őrült verseny közepette, hogy nem tudtak csapatként funkcionálni. Rio Ferdinand, David Beckham a Man United, Jamie Carragher és Steven Gerrard a Liverpool, míg John Terry és Frank Lampard a Chelsea játékosaként brillírozott, együtt azonban képtelenek voltak sikereket elérni.
A tény viszont, hogy egy ilyen nehézfejű játékost még a híresen szigorú Fabio Capellónak sem volt szíve kihagyni az angol csapatból, önmagáért beszél. Egyszerűen korosztálya egyik, ha nem a legjobb hátvédje volt Angliában, a fent említett riválisok is sorra vallottak róla, hogy szerintük a nemzet egyik mindenkori legjobbja a posztján. Úgy tűnik, ez elegendő is ahhoz, hogy feledtesse a múltbéli stikliket, az angolok inkább elfelejtik a kihágásokat és csak a szépre emlékeznek.
Nyitókép: Clive Mason/Getty Images
