Foci

A Chelsea edzője nem számított ennyire jó Vidire

Az Európa Liga csoportkörének második fordulójában Londonba, a Stanford Bridge-re utazott a MOL Vidi, ahol csütörtök este meglepetést okozott. Az angol bajnokság hetedik fordulója után veretlenül a harmadik helyen álló Chelsea minden tekintetben nagyságrenddel jobb csapat az NB I bajnoki címvédőjénél.

Hogy mást ne mondjunk, a két csapat játékosainak becsült piaci értéke közti különbség több, mint ötvenszeres (16,3 M euró vs. 851,75 M euró), de az óriási minőségi fölényt a magyar csapatnak sikerült a lehető legkisebbre minimalizálni (1-0). Mindezt azzal érte el Marko Nikolics csapata, hogy elképesztő szervezetten védekezett, de emellett több veszélyes kontrát is vezettek, első sorban Loic Nego európai topszintet elérő sebességének és játékintelligenciájának köszönhetően.

A statisztika ugyan minden tekintetben tökéletesen mutatja a Chelsea fölényét, ellenben az is látszik belőle, hogy többségében meddő próbálkozásokká alakultak át az angol támadások. A kaput eltaláló lövések tekintetében (5 vs. 3) például alig mutatkozik differencia.

Hovatovább a Chelsea sztárkapusának, Kepának kellett két alkalommal is bravúrral védenie, míg Tujvelt nem késztették az angolok komolyabb mutatványra – sajnos azonban Morata 69. percben leadott közeli lövésénél elmaradt az extra bravúr.

A mérkőzést követően Marko Nikolics, a Vidi szerb edzője éppen ezért úgy fogalmazott;

Vegyes érzéseim vannak, mert egyrészt kiváló meccset játszottunk, másrészt túl sok esélyt adtunk ellenfelünknek, amiből egyet kihasznált. Ezért nem lehetünk boldogok, még akkor sem, ha a Chelsea-től kaptunk ki, amely a világ tíz legjobb csapata közé tartozik. Minden esetre gratulálok a játékosaimnak a helytállásukért. Nagyon büszke vagyok a csapat teljesítményére, csak egy kis minőség hiányzott ahhoz, hogy még jobb eredményt érjünk el. Jó úton járunk. Ugyan még nincs pontunk a csoportban, de az esélyeink nem romlottak a továbbjutást illetően. Köszönöm a sok magyar drukkernek szurkolást, mert végig nagy támogatást nyújtottak a csapatnak

A Vidi játékán, szervezettségén a Chelsea olasz edzője, Maurizio Sarri is meglepődött. A találkozó utáni értékelésében a fegyelmezett védekezés mellett kiemelte, hogy ilyen veszélyes kontrákra nem számított.

Meglepően kemény meccs volt, ahol az első félidőben több gólszerzési lehetőséget is kialakítottunk, amelyeket nem sikerült értékesíteni. A második játékrész még szorosabb képet mutatott. Ellenfelünk szervezetten és mélyen védekezett, de jól és emellett két vagy három komoly lehetőséget is ki tudott alakítani. A jövőben jobban kell koncentrálnunk az ilyen kontrák elkerülése érdekében

– értékelt Sarri a londoni klub honlapján.

Mivel a MOL Vidi az L-csoport első mérkőzésén 2-0-ra kikapott a BATE Boriszovtól a Groupama Arénában, és ezúttal nem okozott bombameglepetést, nulla ponttal áll a négyes 4. helyén.

Európa Liga, L csoport, 2. mérkőzés, eredmények:

Chelsea – Vidi 1-0 (0-0)
London, Stamford Bridge. Játékvezető: Zelinka (cseh)
Chelsea: Kepa – Zappacosta, G. Cahill, Christensen, Emerson – Loftus-Cheek (Barkley 66.) , Fabregas, Kovacic – Willian (Moses 73.), Morata, Pedro (Hazard 53.)
Vezetőedző: Maurizio Sarri
Vidi: Tujvel – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nikolov, Hadzic (Pátkai 83.), Milanov (Hodzic 83.) – Nego, Huszti (Kovács 77.) – M. Scsepovics
Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: Morata 69.

Az L csoport másik mérkőzésén::
BATE Boriszov (fehérorosz)-PAOK (görög) 1-4 (0-3)

Az L-csoport állása:

1. Chelsea 2 2 0 0 2–0 +2 6
2. PAOK 2 1 0 1 4–2 +2 3
3. BATE Boriszov 2 1 0 1 3–4 –1 3
4. MOL VIDI FC 2 0 0 2 0–3 –3 0

További eredmények:

G csoport:
Glasgow Rangers (skót)-Rapid Wien (osztrák) 3-1 (1-1)
Szpartak Moszkva (orosz)-Villarreal (spanyol) 3-3 (1-1)

H csoport:
Eintracht Frankfurt (német)-SS Lazio (olasz) 4-1 (2-1)
Apollon (ciprusi)-Olympique Marseille (francia) 2-2 (0-0)

I csoport:
Sarpsborg (norvég)-Genk (belga) 3-1 (1-0)
Malmö (svéd)-Besiktas (török) 2-0 (0-0)

J csoport:
Standard Liege (belga)-Akhisar (török) 2-1 (2-1)
Krasznodar (orosz)-Sevilla (spanyol) 2-1 (0-1)

K csoport:
Jablonec (cseh)-Dinamo Kijev (ukrán) 2-2 (1-2)
Asztana (kazah)-Rennes (francia) 2-0 (0-0)

A csoport:
FC Zürich (svájci)-Ludogorec (bolgár) 1-0 (0-0)
Bayer Leverkusen (német)-AEK Larnaca (ciprusi) 4-2 (1-1)

B csoport:
Salzburg (osztrák)-Celtic Glasgow (skót) 3-1 (0-1)
Rosenborg (norvég)-Leipzig (német) 1-3 (0-1)

C csoport:
Zenit (orosz)-Slavia Praha (cseh) 1-0 (0-0)
Girondins Bordeaux (francia)-FC Köbenhavn (dán) 1-2 (0-1)

D csoport:
RSC Anderlecht (belga)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-2 (0-1)
Fenerbahce (török)-Spartak Trnava (szlovák) 2-0 (0-0)

E csoport:
Qarabag (azeri)-Arsenal (angol) 0-3 (0-1)
Vorszkla (ukrán)-Sporting Lisboa (portugál) 1-2 (1-0)

F csoport:
AC Milan (olasz)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 3-1 (0-1)
Real Betis (spanyol)-Dudelange (luxemburgi) 3-0 (0-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik