Foci

Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy csak a Barca és a Real miatt érdekes a spanyol foci

Az ember hajlamos a spanyol labdarúgó-bajnokság kapcsán csak a világ két legnépszerűbb csapatával, a Barcelonával és a Real Madriddal foglalkozni, esetleg még az Atlético Madriddal, amely az utóbbi években megközelítette a két nagy szintjét. Pedig vannak még érdekes együttesek a La Ligában.

Ilyen a Real Betis is, amely az előző szezont a tabella második felében töltötte a kiesés elől menekülve, most viszont készülhet majd az európai kupaporondra. Szórakoztató játékkal.

Öröm és bánat Sevillában

Az 1907-ben alapított, egyszeres bajnok (1934-35) Betis a kilencvenes, majd egy kiesés-visszajutás után a kétezres évek egyik szimpatikus csapata volt Spanyolországban, többször a tabella első felében csatáztak ők is, nemzetközi kupákban szerepeltek, jártak a Bajnokok Ligája főtábláján. A sevillaiak aztán a 2005-ös Király Kupa-győzelem és negyedik hely után fokozatosan csúsztak vissza, 2009-ben pedig kiestek és csak második nekifutásra jutottak vissza az élvonalba.

Először stabilan benn tudtak maradni, majd jött egy kifejezetten jó szezon, hetedikek lettek, így elindulhattak az Európa Liga-selejtezőben. A 2013-14-es idényben főtáblára jutottak, a csoportjukból második helyen léptek tovább és egészen a nyolcaddöntőig mentek, ahol a későbbi győztes városi rivális, a Sevilla csak tizenegyesekkel tudta őket kiejteni.

Csakhogy közben a bajnokságban szenvedtek, 38 meccsen csak hat győzelmet és hét döntetlent tudtak felmutatni huszonöt vereség mellett, tök utolsóként estek ki a szezon végén.

Ezután sokáig nem találta a megoldást a csapat, Pepe Mel 2013 decemberi menesztése után tíz edzőváltás történt, ketten kétszer is leültek ebben az időszakban a Betis kispadjára. Az egyikük épp Mel volt, vele jutottak vissza a La Ligába.

A nagy edzőkeringőnek 2017 májusában lett vége: ekkor nevezték ki azt a Quique Setiént, aki azért lépett le a Las Palmastól, mert összerúgta a port a vezetőkkel – a szakításból a Kanári-szigeteki csapat elég rosszul jött ki, mennek a másodosztályba.

A nagy sakkjátékos

Quique Setién, a Betis tavaly nyáron kinevezett vezetőedzője Fotó: Aitor Alcalde Colomer/Getty Images

Setién irányítása alatt a Las Palmas az egyik legszórakoztatóbb futballt játszotta a spanyol mezőnyből, az edző a játékstílust pedig átmentette a Betishez is. A labdarúgó pályafutása jelentős részét szülővárosában, a Racing Santanderben lehúzó szakember azt szereti, ha csapatai látványosan játsszák a focit, a bírálói szerint pont ez gyengesége is.

A korábbi háromszoros spanyol válogatott középpályás nem igazán szereti a meglepetéseket:

  • egy jól behatárolható, 4-3-3-as vagy 4-1-4-1-es rendszerben játszatja a csapatát magasan feltolt védelemmel,
  • csak apróságokon változtat két mérkőzés között,
  • ugyanakkor a kockáztatást, a rizikós megoldásokat elvárja a játékosaitól.

Épp ezek miatt baromi élvezetes nézni a Betis játékát, amely ugyanúgy le tud szállítani nagy győzelmeket, mint ahogyan bele tud szaladni óriási pofonokba (0-5 a Barca, 3-5 a Real, 3-6 a Valencia ellen), hogy az olyan döntetlenekről ne is beszéljünk, mint a Sociedad elleni 4-4. Az eddigi 36 fordulóban 56 gólt szereztek, ami jelenleg az ötödik legjobb mutató az egész mezőnyben, viszont kaptak is ugyanennyit, ami holtversenyben a negyedik legtöbb.

A Betis is követi az új trendet, szigorúan hátulról építi fel a támadásait, Antonio Adán kapus csak akkor ívelheti fel a labdát, ha már nagyon nagy a gáz. Ezután általában vagy a széleken próbálják megverni az ellenfelet (elsősorban a jobb oldalon), ha pedig egy felállt fallal találják szembe magukat, akkor rövid passzokkal addig járatják a labdát, amíg rést nem találnak a pajzson. A tavalyi Betishez képest most többet birtokolják a labdát, viszont kevesebbszer lőnek kapura. A helyzetek minősége, ezáltal a hatékonyságuk fejlődött látványosan.

Az is látványos statisztika, hogy a Barcelona-Real Madrid kettős mögött a Betis a harmadik az egész mezőnyben a labdabirtoklási és a passzpontossági mutatókban. Teszik ezt tizedannyira értékes játékosállománnyal.

A nagy sakkjátékos hírében álló Setién elsősorban csapata tengelyét erősítette meg, négy középső középpályást is igazolt a nyáron a védekező feladatokat ellátó Javi Garcíától kezdve a támadóbb felfogású Ryad Boudebouzig. És közben odaadta a karmesteri pálcát egy 22 éves játékos, Fabian Ruíz kezébe: a saját nevelésű középpályás 2014 óta játszik az első csapatban, de tavaly mindössze négy bajnoki jutott neki. A nyáron eladták előle Dani Ceballost a Real Madridnak, Setién pedig meglátta benne a potenciált, úgyhogy ma már Ruíz hozza meg a legfontosabb döntéseket a pályán.

Fabian Ruíz játék közben:

Télen akadt egy rosszabb sorozata a Betisnek, az utolsó nyolc mérkőzésen öt vereség, két döntetlen és mindössze egy győzelemmel vonultak el téli pihenőre, Setién pedig meglépte januárban az év egyik igazolását:

megszerezte öt és fél évre a Barca-nevelés Marc Bartrát a Borussia Dortmundtól.

A 27 éves játékos a tökéletes választás volt a védelem közepére, elsősorban stabilabbak lettek hátul, valamint meccsenként ő passzolja a legtöbbet a keretben (66,9-et mérkőzésenként), megkerülhetetlen szerepe van abban, hogyan is kezdi el felépíteni a támadásait a Betis.

Eddig főleg a pálya tengelyén futballozó játékosokról beszéltünk, de mindenképpen ki kell emelni a csapat kapitányát, a szélsőként nagyon fontos szerepet betöltő Joaquínt is. A 36 éves labdarúgó többeknek a Valenciából lehet ismerős, ő az a játékos, aki bár sosem lett igazán nagy sztár, mégis sokak kedvence. Most is az egyik leghasznosabb tagja a Betisnek és a csapat élére tud állni, amikor igazán kell, a Sevilla elleni városi rangadón ezt két gólpasszal jelezte. Négy találata és hat asszisztja van ebben a szezonban.

Hello, Európa

Joaquín csapatkapitányként vezeti vissza a Betist az európai Fotó: Quality Sport Images/Getty Images

A Betis a szezonban szép lassan kapaszkodott egyre feljebb, olyan bravúrokat is bemutattak, mint a Real Madrid (0-2) vagy a Sevilla elleni (3-5!) idegenbeli győzelmek. Az eddig lejátszott meccseik felét (tizennyolcat) megnyerték, ötször ikszeltek és tizenháromszor kaptak ki. Már most, két fordulóval a vége előtt húsz ponttal szereztek többet, mint egy éve.

A Betis az ötödik helyről vág neki a szezonhajrának. Előrébb már nem léphetnek, hátra is csak két helyet csúszhatnak maximum, azaz már biztos, hogy legrosszabb esetben is Európa Liga-selejtezőt játszanak a következő szezonban.

Szombaton pont az egyik üldözőt, a Sevillát fogadják a városi derbin, ha nem kapnak ki, biztos az EL-főtábla. Az őszi nyolcgólos mérkőzésükből kiindulva nem fogunk unatkozni.

La Liga, 37. forduló

szombat:
Real Sociedad-Leganés 16.15
Girona-Valencia 18.30
Alavés-Athletic Bilbao 18.30
Deportivo La Coruna-Villarreal 18.30
Getafe-Atlético Madrid 18.30
Real Betis-Sevilla 18.30
Eibar-Las Palmas 18.30
Real Madrid-Celta Vigo 20.45

vasárnap:
Espanyol-Málaga 16.15
Levante-Barcelona 20.45

A tabella:

1. Barcelona 36 27 9 94–24 70 90
2. Atlético Madrid 36 22 9 5 55–20 35 75
3. Real Madrid 36 21 9 6 86–42 44 72
4. Valencia 36 20 7 9 62–37 25 67
5. Betis 36 18 5 13 56–56 0 59
6. Villarreal 36 17 6 13 51–46 5 57
7. Sevilla 36 16 6 14 46–56 –10 54
8. Getafe 36 14 10 12 41–32 9 52
9. Girona 36 13 9 14 48–57 –9 48
10. Eibar 36 13 8 15 41–48 –7 47
11. Real Sociedad 36 13 7 16 63–56 7 46
12. Celta Vigo 36 12 10 14 55–52 3 46
13. Alavés 36 14 2 20 37–48 –11 44
14. Athletic Bilbao 36 10 13 13 40–45 –5 43
15. Espanyol 36 10 13 13 31–41 –10 43
16. Levante 36 10 13 13 37–50 –13 43
17. Leganés 36 11 7 18 29–46 –17 40
18. Deportivo La Coruna 36 6 11 19 35–70 –35 29
19. Las Palmas 36 5 7 24 23–71 –48 22
20. Alavés 6 6 1–10 –9 0

Nyitókép: David S. Bustamante/Soccrates/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik