Foci

Iniesta még egyszer mindenkit elkápráztatott Barcelonában

Andrés Iniesta április végén jelentette be, hogy távozik Barcelonából. Azóta azt is kiderítette a spanyol média, hogy a katalán csapat ikonja nyártól három szezonra szóló szerződést köt a Vissel Kobe klubbal. Állítólag idényenként 25 millió euróért vállalta a japán levezetést.

Persze Iniesta nem lenne Iniesta, ha levezetésben gondolkodna, hiszen a 34 éves középpályás formájával az égvilágon semmi gond sincs. Ezt utolsó előtti hazai meccsén, a Villareal ellen bizonyította szerda este, a La Liga 34. fordulójából elhalasztott meccsén.

A Villareal játékosai megtették azt, amit a Real Madrid nem, díszsorfalat álltak a Barca játékosainak kivonulásakor, ezzel hajtva fejet a bajnokcsapat teljesítménye előtt. Azt nem állítjuk, hogy eztán kilencven percen keresztül tartott ez a nagy tisztelet, mégis úgy tűnt, mert a Barca gálázott és 5-1-el küldte haza Castellónba a sárgákat.

Coutinho kezdte meg a gólok sorát, majd jött az Iniesta mágia. Gólt ugyan nem lőtt, de mindenki tiszta képet kaphatott arról, hogy

a középpálya esze, a kulcs és gólpasszok királya távozik Barcelonából.

Iniesta a második gól előtt Digne-t szöktette egy kötényben eltett precíz, pont a megfelelő ütembe területre tett passzal, akinek már csak Paulinhóhoz kellett centereznie. Az első félidő lefújása előtt pedig úgy löbbölte a beinduló Messi lábára a labdát, ahogy csak ő tudja – zseniálisan.

A második félidő 60. percében aztán Valverde edző lecserélte a középpályását, a közönség felállva tapsolta meg kedvencét, de az igazi búcsúztatás minden bizonnyal a 38., záró fordulóban lesz, amikor a Barca a Real Sociedadot fogadja.

A pontot az i-re amúgy Dembelé tette fel a hajrában szerzett két találatával. A Barcelona ezzel tovább őrzi veretlenségét. Eközben a legnagyobb ellenfél a Real Madrid kikapott Sevillában úgy, hogy Sergio Ramos öngólt vétett és büntetőt is rontott.

Spanyol bajnokság, 34. forduló, elhalasztott mérkőzések, eredmények:

Barcelona–Villarreal 5–1
Gól: Philippe Coutinho 11., Paulinho 16., Messi 45., O. Dembélé 87., 93., ill. Sansone 54.

Sevilla–Real Madrid 3–2
Gól: Ben Yedder 26., Layún 45., Sergio Ramos 84. – öngól, ill. Borja Mayoral 87., Sergio Ramos 95. – 11-esből

A bajnokság állása:

1. Barcelona 36 27 9 94–24 70 90
2. Atlético Madrid 36 22 9 5 55–20 35 75
3. Real Madrid 36 21 9 6 86–42 44 72
4. Valencia 36 20 7 9 62–37 25 67
5. Betis 36 18 5 13 56–56 0 59
6. Villarreal 36 17 6 13 51–46 5 57
7. Sevilla 36 16 6 14 46–56 –10 54
8. Getafe 36 14 10 12 41–32 9 52
9. Girona 36 13 9 14 48–57 –9 48
10. Eibar 36 13 8 15 41–48 –7 47
11. Real Sociedad 36 13 7 16 63–56 7 46
12. Celta Vigo 36 12 10 14 55–52 3 46
13. Alavés 36 14 2 20 37–48 –11 44
14. Athletic Bilbao 36 10 13 13 40–45 –5 43
15. Espanyol 36 10 13 13 31–41 –10 43
16. Levante 36 10 13 13 37–50 –13 43
17. Leganés 36 11 7 18 29–46 –17 40
18. Deportivo La Coruna 36 6 11 19 35–70 –35 29
19. Las Palmas 36 5 7 24 23–71 –48 22
20. Málaga 36 5 5 26 23–56 –33 20

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik