Olaszország padlón, a csapat a pótselejtezős párharc két felvonása során egyetlen gólt sem szerzett Svédország ellen, így Itália most azt ízlelgeti, hogy 1958 óta először nem lehet a válogatottnak szurkolni a világbajnokságon.
Bűnbak persze van, Gian Piero Venturát minden bizonnyal elsöpri majd a népharag, de a szövetségi kapitány egyelőre nem mond le, mert előbb egyeztetnie kell az elnökkel. Még nincs kimondva a dolog, de a Ventura-éra véget ér, állítólag a szerződésében szerepel egy olyan kitétel, hogy ha nem jut ki a csapat a vébére, akkor mennie kell.
Sokan már azt sem értették, hogy Antonio Conte távozása után miért az a Ventura lett a kapitány, aki igazán nagycsapatnál nem is dolgozott, legnagyobb eredménye egy harmadosztályú bajnoki cím a Leccével. Ha a magyar edzői karból keresnénk valakit, akihez hasonlítani lehetne, akkor Kis Károlyt (Vác, Nyíregyháza, Szolnok, Pécs, Paks) vagy Artner Tamást (Haladás, Ajka, Dunaújváros, Kaposvár) mondanánk elsőre.
Ventura megválasztása idején Carlo Ancelotti és Claudio Ranieri foglalt volt, Roberto Mancini pedig hiába lobbizott, nem talált támogatóra. Így került képbe az akkor 67 éves Ventura, aki a Torinónál lehúzott öt idény után kapta meg a válogatottat.
Az egyik angol nyelvű elemzés David Moyeshoz hasonlította a most megbukó olasz kapitányt, közös jellemzőjükként kiemelve, hogy a középcsapatoknál nem okoz gondot számukra ellavírozni, de az igazán nagy feladatra nem alkalmasak.
Venturát már a csoportkör rangadója, a spanyolok elleni, 3-0-s vereség után szétszedte az olasz sajtó, amely a szemére hányta, hogy az általa erőltetett 4-2-4-es felállással tálcán kínálta a győzelmet a 2010-es világbajnoknak.
A kapitány nemcsak ezzel rontott a renoméján, hanem például azzal is, hogy pótselejtező első meccse után meglepődve nyilatkozott a svédek párharcokat erőltető, fizikális játékfelfogásán, pedig ez nagyjából olyan evidencia, mint hogy a hétfőt a kedd követi a naptárban.
Azt sem értették sokan, hogy hagyhatta a kispadon Ventura a svédek elleni visszavágón Lorenzo Insignét, aki az olasz bajnokság egyik legjobb formában lévő támadója, minden sorozatot számolva hat gólnál és öt gólpassznál tart az idényben. Elég megnézni azt a videót, amikor Daniele De Rossi káromkodva méltatlankodik, hogy miért őt küldik el melegíteni, mikor ott ül mellette Insigne is, és a csapat éppen reménytelenül rohamoz, hogy legalább a hosszabbítást kicsikarja, ez a jelenet tökéletesen visszaadja a nagy káoszt.
A végül az összeomlást eredményező visszavágón Ventura a kipróbált, öreg harcosokban bízott, a hátsó négyes – Gigi Buffon, Andrea Barzagli, Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini – átlagéletkora például 34,5 év volt, igaz, legkevésbé rajtuk múlt a továbbjutás.
A középpályán a népakaratnak engedve az eltiltott Marco Verratti helyére a brazil származású Jorginho került, aki a Serie A legjobb mélységi irányítója, de Ventura az egész selejtezősorozatban jegelte, hogy aztán a legnagyobb téttel bíró meccsen bedobja a mély vízbe.
Lehet mondani, hogy a mostani hatalmas pofon már egy ideje a levegőben lógott, hiszen az olaszok 2010-ben és 2014-ben is megvert seregként kulloghattak haza a vébéről már a csoportkör után, de túlzás lenne azt állítani, hogy az négyszeres világbajnok futballja folyamatosan száguld lefelé a lejtőn. Igaz, hogy a nemzetközi porondon csak a Juventus számít meghatározó szereplőnek, de a Zebrák 2015-ben és 2017-ben is BL-döntőt játszottak.
Igaz, hogy a Serie A góllövőlistáján az első hatból csak az éllovas olasz Ciro Immobile személyében, de a nyári U21-es Eb-n elődöntőt játszó garnitúra tele volt olyan játékosokkal, akiknek már jól cseng a nevük az élvonalban, ilyen Gigio Donnarumma (Milan), Daniele Rugani (Juventus), Roberto Gagliardini (Inter), Marco Benassi (Fiorentina), Manuel Locatelli (Milan), Federico Bernardeschi (Juventus) vagy Lorenzo Pellegrini (Roma).
Bár a 2006-os aranylabdás Fabio Cannavaro testvére, Paolo kifakadt, hogy a külföldi befektetők hatására már az utánpótláscsapatok is tele vannak idegen országból érkező fiatalokkal, épp az imént felsorolt nevek bizonyítják, hogy nincs arról szó, hogy Buffon és a többi nagy öreg visszavonulása után sopánkodni kellene.
El kell fogadni, hogy Pirlók, Tottik, Del Pierók nem születnek minden 10 évben, de azért érdemes megnézni, hogy tavaly Conte milyen kezdővel verte meg a spanyolokat 2-0-ra az Eb-nyolcaddöntőben, a két csapat hat helyen megegyezik egymással, de Jorginho és Immobile is veri egymás elleni összevetésben az akkor harcba dobott Emanuele Giaccherini, Graziano Pellé duót.
Az emberanyag tehát rendelkezésre áll, most már csak az a kérdés, kinek kell őket hatékony és erős csapattá gyúrni. Az olasz napilap, a Gazzetta dello Sport szavazást tett ki az oldalára, ahol megszondáztatta az olvasókat, hogy kit látnának szívesen a kispadon, és a négy jelöltből toronymagasan nyert a jelenleg munkanélküli Ancelotti, aki a voksok kétharmadát gyűjtötte be. Ancelotti nemrég megbukott a Bayernnél, de korábban a Milannál, a Realnál, a Chelsea-nél, a PSG-nél is megmutatta, hogy ért a szakmához, kérdés, belevágna-e egy olyan rizikós melóba, hogy neki kelljen gatyába rázza a válogatottat.
Az olaszok 1970 óta 12 évente vb-döntőt játszottak, 1982-ben és 2006-ban meg is nyerték, ez a sorozat most biztosan véget ér, de elásni azért nem érdemes őket. Legalábbis ismerünk olyan futballimádó nemzetet, amely sokat adna azért, ha 60 évente maradna le vébéről.
