Péntek este a magyar válogatott történelmi vereséget szenvedett Andorra ellen (1-0). A mérkőzést követő sokkhatás után már írtunk egy elemzést, amelyben megpróbáltunk magyarázatot találni a megmagyarázhatatlanra.
Most rátaláltunk egy újabb, elég meglepő, de fontos adatra, ami azt mutatja, hogy Bernd Storck és stábja csúnyán elszámolta magát.
A kapitány korábban többször is 19-re húzott lapot, és rendre bejött neki
- Storck első bevetésén, Románia ellen padra ültette, majd második éles meccsén már a kezdőbe jelölte az alig 20 éves, addig csak tucatnyi NB1-es meccsen szereplő Nagy Ádámot, aki idén tavaszi sérüléséig meghálálta a bizalmat, immár szinte pótolhatatlan a középpályán.
- A Norvégia elleni első pótselejtező előtt szűk egy hónappal váratlanul elküldte a Dárdai Páltól örökölt szakmai stábot, akikkel kivívta a pótselejtező lehetőségét, és új, edzői tapasztalattal alig rendelkező kollégákkal, többek közt Szélesi Zoltánnal és Andy Möllerrel vette körbe magát. Az új stábbal kijutottunk az Európa-bajnokságra és ott a legoptimistább előzetes várakozásokat is felülmúltuk.
- Az első pótselejtezőn kezdőbe tette azt a Kleinheisler Lászlót, aki akkoriban már fél éve a lelátót koptatta a Videotonnál, ám Oslóban, élete első válogatottságán emlékezetes módon lőtte ki a válogatottat az Eb-re.
Andorra ellen már nem volt ekkora a tét. A vb-részvétel már úszni látszott, logikus lépésnek tűnt a jövő válogatottjának építése. Bernd Storcnak ezúttal nem is 19 volt a kezében, mondjuk csak 11. Ezért túlzott bátorsággal húzott lapot, de elhagyta a szerencséje, ászt dobott a gép.
De mire alapozzuk mindezt?
A kapitány ugyan tudta, hogy a válogatott eddigi gerincét alkotó Királyra, Juhászra, Gerára, Szalaira nem számíthat, mégis gáláns módon lemondott a BL-, EL-résztvevő csapataink válogatottnál is számításban vehető játékosairól. A vb-selejtezőn olyan játékosok kaptak helyet a kezdőben és ültek a kispadon, akiknek még NB1-es meccsük sincs (Tóth Bence, Kocsis Gergő), akinek még nincs felnőtt meccs a lábában (Szoboszlai Dominik), vagy tavasszal ilyen-olyan okok miatt kevesebbet játszottak (Kleinheisler, Balogh, Sallai, Lang), míg csatárposzton a hazai első osztályban kétségkívül remek szezont futó, de a válogatottban újonc Eppel Mártont favorizálta, de csak őt, holott a rutinos Nikolics, vagy a horvát gólkirály, Futács Márkó alternatívaként igencsak elkelt volna.
A kapitányra korábban nem volt jellemző, hogy a kelleténél nagyobb teret adott a háttérben dolgukat végző, ezért megállás nélkül a fülébe duruzsoló menedzsereknek. Most azonban leginkább egy sétálóutcai kirakatra hasonlított a válogatott.
Nemzetközi rutin
A kapitány arra megállapításra alapozta bátorságát, amit azóta több szakértő is megfogalmazott: Andorrát egy NB2-es csapat is simán verné. Ezért kockáztatott több helyen megmagyarázhatatlan módon.
A miniállam labdarúgóinak a futballtudása tényleg nem túl acélos, ugyanakkor Storck és tanácsadói figyelmen kívül hagyták, hogy egyáltalán nincsenek híján a nemzetközi rutinnak.
A válogatottban régóta, egyszerű bunkerfoci-szisztéma mentén játszanak együtt, így tapasztalat terén bucira verték Bernd Storck La Vellában pályára lépő tizennégy játékosát.
Ez persze nem lehet magyarázat, ettől még nem kellett volna vereséget szenvednünk. De azt érdemes lenne egyszer és mindenkorra alapvetésként kezelni: egy világbajnoki vagy Eb-selejtező semmiképp nem lehet a kísérletezés, játékos adás-vétel helyszíne. Még egy Andorra szintű válogatott ellen sem.
Ugyanis a sport egyik örök törvénye: ha az ember lebecsüli az ellenfelét, azért nagy árat fizet.
