Hatalmas játékvezetői tévedés befolyásolta a Newcastle United-Manchester City angol bajnokit. Az eset 1-0-ás City vezetésnél történt, amikor is Cheick Tioté bombázott egy óriási gólt a vendégek kapujába, a játékvezető azonban érvénytelenítette a találatot. Az egyik csapattársa ugyan lesen tartózkodott a lövés pillanatában, de ezt felülírja a lesszabály egyik fontos eleme. A lesen álló társ ugyanis nem zavarta Joe Hart kapust, hiszen méterekre állt tőle, és tisztán láthatta a lövést, aminek védésére valljuk be, semmi esélye nem volt. Az eset után számos szakértő fogalmazott meg éles kritikát a bírói döntéssel kapcsolatban. A Tottenham korábbi legendája, Gary Lineker is a szezon egyik legdurvább meg nem adott góljának titulálta az esetet.
2014. 01. 13. 18:24
Ki viszi haza 2013-ban a Puskás-díjat?!
2014. 01. 13. 18:02
Végigvédte a tartalékcsapat meccsét Angliában.
Pelé életműdíjat kapott, a Puskás-díj Ibrahimovichoz került.
Küszöbön áll a kapus szerződtetése a Fradinál.
Az NB II-es Kisvárda nem engedi el brazil csatárát, Myke Bouard Ramost a fővárosiakhoz.
A szlovák védő, Marián Had újra a Győri ETO bajnokcsapatának első keretével edzhet. Frissítve
A fiatal Jagodics Bence szerződtetéséről hamarosan dönt a Lombard FC a szakmai stábja.
Vayer Gáborral közös megegyezéssel szerződést bontana az anyagi válságban lévő klub.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Bayern München katalán edzője nem felejtett el futballozni. A barcelonai legenda a Bayern edzésén lőtt pár tizenegyest, majd unalmában dekázott párat. Végül távolabbról is betalált néhányszor Manuel Neuernek.
2014. 01. 13. 15:59
A Rákóczinál kegyvesztett Waltner Róbert egyelőre a somogyiak U21-csapatával készül.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Reims gárdája 2–1-re legyőzte a Lille OSC-t a francia bajnokság 20. fordulójában. A vendégek szereztek vezetést Odai Fortes szerencsés góljával, ugyanis a támadót a menteni készülő Djibril Sidibé arcon lőtte a labdával. Három perccel később kettőre növelte előnyét a Reims, majd a 88. percben szépített a Lille-nek, amikor Simon Kjaer felívelését Anthony Weber 16 méterről a saját kapujába csúsztatta.
2014. 01. 13. 14:17
A klub mindenben megegyezett a fiatal kapussal.
A Kaposvári Rákóczitól elküldött csatár szeretné elérni a százgólos határt az első osztályban.
A klub közös megegyezéssel felbontotta a húszéves Erős Ronald szerződését.
A debreceniek leigazolják a fiatal csatárt.
A Győri ETO csatára nem ment a válogatottba.
Olasz lapértesülések szerint a spanyol támadó viszonya igen feszült a klubelnökkel.
A fiatal kapus és a rutinos csatár is közös megegyezéssel bontott szerződést Kecskeméten.
Berardit 16 évesen egy "sörmeccsen" fedezték fel. A Sassuolo óriásit fogott.
A vasárnapi 4-3-as vereség volt az utolsó csepp a pohárban?
2014. 01. 13. 11:06
Edison Perea távozhat, Emiliano Bonazzoli érkezhet.
- 20:06 Gulyás Gergely: A Fidesz–KDNP-frakció törvényjavaslatot terjesztett elő a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére
- 19:54 Ray Romano még mindig évi 18 millió dollárt keres a Szeretünk, Raymond ismétléseiből
- 19:45 Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint
- 19:37 Krausz Ferenc alapítványa 17 milliárdot kapott eddig az államtól, de csak az összeg 1 százalékát használták fel
- 19:32 Sok minden tisztázatlan a Fradi körül, de egy elvágyódó játékost megnevezett a sportigazgató
- 19:31 Kegyelmi botránytól a gyermekvédelem rendszerszintű válságáig – öt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza
- 19:26 „Minden egyes tekercsnél, minden egyes újabb szónál vagy filmbéli fordulatnál volt egy története” – ilyen volt szinkronszínészként Scherer Péter
- 19:05 Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten
- 18:58 Nárciszhagymát ettek a gyerekek egy várpalotai óvodában, öten kórházba kerültek
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 18:49 Hét hónappal a tragédia után eltemették a Kenyában lezuhant Süllős Gyulát és családját
- 18:42 Két eseményt is töröltek Magyar Péter ausztriai programjából
- 18:26 Strasbourgban mondták ki, hogy az Orbán-kormány megsértette a szociális dolgozók sztrájkjogát
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 18:05 Fokozott óvatosságra intik a közlekedőket: 240 harcjárműből álló katonai menetoszlopok lépnek be az országba
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 18:49 Elkészült a Tisza Alaptörvény-módosítása: nem tölthet 8 évnél többet hivatalban a kormányfő, vége lehet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak
- 16:41 Már nem is emlékszik, milyen nem híresnek lenni – a 80 éves Cher pályája képekben
- 16:35 Példátlan eset: leszavazták a közmédiacég vezérigazgatójának, Áder egykori sajtófőnökének beszámolóját
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 14:47 Palvin Barbara újra meghódította Cannes-t: galérián a legjobb pillanatai
- 18:16 Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait