Édesapja, Richard pékségben, majd 18 éves korától rendőrként dolgozott a náci Németországban. Miután az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződés korlátozta a helyi katonai erők méretét, gyakorlatilag a rendőrség jelentette a katonaság előszobáját. Így amikor választania kellett, hogy melyik katonai egységhez csatlakozzon, a légierő mellett döntött.
Sohasem voltam náci, sohasem léptem be a pártba. Nem voltam a Hitlerjugend tagja. Én egyszerű cukrász voltam. De nincs sok szerencsém a zsidókkal. Soha nem utáltam őket, sőt nagyon sajnálom, amit Hitler tett velük
– mondta egy 1974-es interjújában.
A háború után Richard 1946 és 1952 között profiként bokszolt, 26 győzelmet aratott (20-at kiütéssel), 8 vereséget és 6 döntetlent ért el. Ezután birkózóként bejárta Európát, majd 1960-ban az Egyesült Államokba emigrált, fia pedig hamarosan követte őt Kaliforniába.
Norbert (aki 1940. augusztus 25-én született Berlinben) már 20 évesen félelmetes termetű ember volt, csatlakozott is apjához a ringben. A pankráció jól fizetett, a páros The Vikings néven tett szert hírnévre, saját magukat pedig Von Homburg fivéreknek nevezték.
A fiúnak ez annyira tetszett, hogy felvette a Wilhelm von Homburg nevet, amelyet bokszpályafutása során használt is. Később megbánta, hogy ez éppen Hollywoodban jutott az eszébe:
Egy olyan iparágban, amelyet a zsidók uraltak, nagyon ostoba dolog volt Von Homburgnak nevezni magam. Hiszen kinek van ilyen neve? Maximum egy náci tisztnek…
Kirívó személyiség dekadens életmóddal
A pankrációban megtanult showmenkedni, a ringben tökéletesen alakította a beképzelt rosszfiút. Ez a provokatív karizma gyorsan ismertté tette a profi bokszban is, két év alatt 21 meccset vívott az Egyesült Államokban, 16-ot megnyert, 13-at kiütéssel. Az 185 centiméter magas, de mindössze 81 kilogrammot nyomó német akár 38 kilóval nehezebb ellenfelekkel is megküzdött.
1964-ben hazatért, hogy Németországban folytassa profi karrierjét. Kirívó személyiségével nagy feltűnést keltett a helyi médiában, szőke haja a fülére lógott, szőrmekabátot viselt, szivart szívott (olykor úgy lépett szorítóba), és – ahogy a Spiegel írta róla 1964-ben – „úgy járkált a városban, mintha az övé lenne”.
De nagyszerű boksztehetsége és lelkesedése ellenére sem tudott feljutni a csúcsra. Nem csak azért, mert kevésbé volt úriember a ringben – mint Max Schmeling vagy Henry Maske –, hanem mert Mike Tysonhoz hasonlóan botrányos életet élt.
Ami a bokszot illeti, az osztrák és német meccsein be-becsúszott néhány pontozásos vereség, de azért többnyire nyert, a közönség pedig szerette.
„Az emberek gyakran mondták nekem, hogy én voltam az első bokszoló, akit valaha megnéztek” – mesélte évekkel később a népszerűségére utalva.
Az első komoly verés azonban alapjaiban rendítette meg pályafutását: 1969. június 20-án az argentin Oscar Bonavena a 3. menetben kiütötte.
Csók a horogkeresztre
Bonavenára hazájában a mai napig legendaként emlékeznek, hiszen a Beatles-frizurája miatt csak Ringónak becézett sportoló 68 mérkőzéséből 58-at megnyert (44-et KO-val), kilenc veresége volt, ám csak egyetlen ember tudta kiütni: Muhammad Ali.
Addigra túl volt két pontozásos vereségen Joe Frazier ellen, Ali ellen pedig majdnem végig bírta a 15 menetet, végül az utolsó másodpercekben szenvedett TKO-vereséget. Az amerikai nehézsúlyú legenda elleni csatára komoly sorozattal készült, ennek egyik állomása volt a Wilhelm von Homburg elleni berlini összecsapás.
A Clarín tavaly érdekes cikket közölt, egy újságíró, Daniel Ponzo ugyanis megmutatta azokat a kesztyűket, amelyeket közel 40 évvel korábban Bonavenától kapott. Azt tervezte, hogy házában egy falat a legendás bokszolónak szentel, kirakja a kesztyűket és néhány fotót a mérkőzéseiről. A keresgélés közben rábukkant egy rövid videóra, amely a Von Homburg elleni mérkőzésén készült, és felfedezett valamit, amely magyarázatot adott arra, miért verte péppé ellenfelét az argentin.
Mielőtt ringbe léptek volna, a magas német levette magáról a szőke, már-már albínó hajával kombinált fehér köntösét, és odaintett valamit az argentinnak. Majd megcsókolt egy horogkeresztet.
Ugyanabban a csarnokban, a Berlin Sportpalastban, ahol Joseph Goebbels náci propagandaminiszter 1943-ban totális háborúra szólította fel Németországot. Ringo három menet során ötször padlóztatta Von Homburgot. Meg akarta semmisíteni, mintha Emile Griffith-et akarta volna utánozni, aki 1962-ben halálra verte Benny Paret-t a Madison Square Gardenben” – írta.
A legvisszafogottabb interjú
Az újságíró szerint a német a felsőbbrendű faj képviselőjeként mutatkozott be, és az alsóbbrendű faj latinjaival szembeni gyűlöletet mutatta, amit Ringo észlelt vagy hallott az előző napokban. És nagyon felpaprikázta.
A német sajtóban a mai napig oktatófilmbe illően emlegetik Von Homburg másnapi interjúját. A saját kérésére Hercegként nevezett bokszolót Rainer Günzler műsorvezető faggatta, aki elsőre azt kérdezte, hogy érzi magát az előző napi öt padlózás után? A kamera közelre váltott, a sportoló mérges tekintettel, gúnyosan csak annyit kérdezett vissza: „Ez tegnap este volt?”
Günzler még négy kérdést tett fel, ezekre semmilyen választ nem kapott a bokszolótól. Nővére később úgy nyilatkozott, hihetetlen volt az az önuralom, amit látott rajta, hiszen akár az is megtörténhetett volna, hogy az alany bármelyik pillanatban felkel, és letépi a kérdező fejét.
Zaklató stricitől a főgonoszig
A pályafutása során felfigyeltek délceg termetére, néhány kisebb filmszerepet is kapott. Néhány sorozat mellett feltűnt pár pillanatra Alfred Hitchcock Szakadt függöny című kémfilmjében, illetve szerepelt az 1968-as Piszkos osztag című háborús filmben.
Miután néhány évet börtönben töltött, megpróbált komolyabb színészi karriert befutni. A neves német filmrendező, Werner Herzog látta fiatalkorában bokszolni, így az 1977-es Bruno vándorlásai című filmjében egy zaklató strici szerepét osztotta rá. Állítólag tetszett neki a feladat, és jól is csinálta – volt honnan merítenie, hiszen a való életben is bebörtönözték kábítószer-kereskedelem és prostitúcióban való szerepvállalás (azaz striciség) miatt.
Később a filmes pályafutása egyik fontos állomásaként Bruce Willis ellenfele volt a Drágán add az életed! című akciófilmben. A legnagyobb szerepét 50 évesen kapta, amikor az 1989-es Szellemirtók II című vígjáték főgonoszává választották.
Az IMDB szerint 26 filmben szerepelt, 2000-ben Gerd Kroske német filmrendező díjnyertes dokumentumfilmet készített az életéről A bokszherceg (Der Boxprinz) címmel .
Von Homburg élete utolsó éveit gyakorlatilag hajléktalanként töltötte, felváltva aludt barátoknál vagy a furgonjában. 2004. március 10-én, 63 évesen prosztatarákban halt meg.
