Sport

Hét góllal verte ellenfelét a Veszprém, fél lábbal a kézilabda BL elődöntőjében van

Vasvári Tamás/MTI
Vasvári Tamás/MTI

A Telekom Veszprém kézilabdacsapata 36-29-re legyőzte az Aalborg együttesét a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első találkozóján.

Kapcsolódó
„Jó esélyünk van a Final Fourba kerülésre” – bízik csapatában a Veszprém dán klasszisa
Hazai pályán fogadja a tavalyi döntős Aalborgot a magyar kézicsapat a BL negyeddöntőjében.

A dánok szerezték az első gólt, de egyáltalán nem tudtak ellépni, sőt 7-7 után a magyar csapat négy gólt dobott, miközben Corrales befalazta a kaput. Időkérés után összeszedte magát az Aalborg, 11-10-re fel is zárkózott és arra is nagy esélye volt, hogy döntetlennel várja a szünetet.

Ez végül elmaradt, a hazaiak 17-16-ra vezettek az első félórát követően. Térfélcsere után elképesztő fokozatba kapcsolt a Veszprém, előbb egy 3-1-es, majd egy 6-1-es sorozattal került nagy előnybe, amit egy dán időkérés sem tudott megakasztani. Az északiak képtelenek voltak öt gólnál kisebbre faragni a hátrányt egészen a hajráig. Ezután viszont csak nőtt a különbség, a Veszprém végül hétgólos előnyt dolgozott ki a visszavágóra.

Az egyetlen rossz hír a magyarok számára, hogy a hajrában Omar Jahja egy lövésnél rosszul fogott talajt és a bokája csúnyán kifordult. A visszavágót május 18-án rendezik Dániában, a párharc győztese Final Fourba jut.

Végeredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Telekom Veszprém-Aalborg HB (dán) 36-29 (17-16)
lövések/gólok: 49/36, illetve 47/29
gólok hétméteresből: 5/5, illetve 3/2
kiállítások: 8, illetve 12 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik