Sport

„Jó esélyünk van a Final Fourba kerülésre” – bízik csapatában a Veszprém dán klasszisa

Kovács Anikó / MTI
Kovács Anikó / MTI
A nőknél a Győri Audi ETO KC már megcselekedte, most a Telekom Veszprém férficsapatán a sor, hogy kiharcolja a szereplést a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. A magyar együttes párharca nagy csatát ígér, az ellenfél ugyanis a csoportkört megnyerő tavalyi döntős dán Aalborg Haandball lesz.

A veszprémiek úgy végeztek a B csoport negyedik helyén nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és öt vereséggel, hogy az előttük zárt, csoportelső Kielcét és a Barcát egy-egy, a PSG-t pedig mindkét alkalommal legyőzték.

Kapcsolódó
Dán kézicsapaton át vezet az ETO útja az idei BL-döntőbe
Az FTC után a Győri ETO is összekerült az Esbjerggel.

Ugyanakkor a hazai, Porto elleni 28-28 mellett kikaptak a lengyelektől, a spanyoloktól, a német Flensburgtól és nagy meglepetésre elvéreztek a román Dinamo Bucuresti és az ukrán Motor Zaporizzsja otthonában is.

Igaz, hogy közben a hazai bajnokságban még veretlen (21 győzelem, 2 döntetlen) és csak azért nem első, mert kettővel kevesebb meccset játszott, mint a Pick Szeged, a Magyar Kupát pedig bezsebelte úgy, hogy a nagy riválist 30-27-re verte a négy között, a döntőben pedig átgázolt a városi rivális Fejér-B.Á.L. Veszprémen (42-19).

De az, ami itthon elég, vajon mire lesz elég a dánok ellen?

Helyes mentalitás és rengeteg munka

„Az Aalborg remek csapat, nagyon jól játszott egész szezonban. Fiatal együttesről van szó, a játékosok erősek és sokat futnak. Ki kell használnunk a hazai pálya előnyét, úgy kell tekintenünk a csütörtöki találkozóra, mintha egymeccses lenne a párharc.

Szeretnénk hazai pályán olyan előnyt szerezni, amit reális esélyünk van megőrizni idegenben

– nyilatkozta a klub honlapján az egyiptomi átlövő, Omar Jahja.

Hasonlóképpen vélekedett a világ- és Európa-bajnok irányító, Rasmus Lauge, aki honfitársai ellen lép majd pályára.

„Most jönnek csak az igazán nehéz mérkőzések, de tulajdonképpen pont az ilyen meccsek miatt kézilabdázunk, az ilyen meccsek miatt éri meg a sok befektetett munka. Nem is kell külön motiválni senkit, mindenki örömmel teszi a dolgát. A jó forma megőrzéséhez pedig két dolog kell: helyes mentalitás és rengeteg munka. Úgy érzem, jó úton haladunk” – mondta.

Elárulta, nagyon különleges érzés válogatottbeli csapattársai ellen pályára lépni, és szerinte mindennek klappolnia kell, ha nyerni szeretnének.

„Védekezésben legalább úgy kell teljesítenünk, mint a Szeged ellen a második félidőkben, ezúttal nem fér bele az első játékrészekben mutatott teljesítményünk. Tehát a védelmünknek végig, mind a 120 percen keresztül állnia kell a sarat, és a lerohanásaink is fontosak lehetnek, ezekből sok gólt szereztünk a szezon során. Persze ez utóbbinak előfeltétele a jó védekezés.”

A klasszissal természetesen az Aalborg honlapja is interjút készített, ott elárulta, legutóbbi keresztszalag-sérülése már a múlté, és ugyan ágyéksérülés miatt is hiányzott, teljesen egészségesnek érzi magát.

Úgy érzem, közel vagyok a csúcsteljesítményemhez, szerintem jó esélyünk van a győzelemre és a Final Fourba kerülésre

– tette hozzá a jövő nyáron hazatérő és pályafutását a Bjerringbro-Silkeborgban folytató játékos.

Pálmarsson játéka kérdéses

Ami az Aalborgot illeti, a dánok úgy nyerték meg az A csoportot, hogy 11 győzelem mellett csupán a Vardartól, a Szegedtől és a Kieltől kaptak ki idegenben.

Otthon ugyancsak esélyesek a bajnoki címre, a december 30-i, GOG elleni zakót követően zsinórban 20 tétmérkőzést megnyertek, és ugyan április 30-án, tartalékosan beleszaladtak egy Skjern elleni 36-29-es vereségbe, múlt szombaton a Fredericia elleni idegenbeli meccsen javítani tudtak (27-23).

A Daniasport.hu szerint Martin Larsen térdszalag-szakadás miatt biztosan kihagyja a Veszprém elleni párharcot, míg és Aron Pálmarsson játéka kérdéses, de meglepődnénk, ha nem vállalná a szereplést egykori klubja ellen.

A két csapat eddig négy alkalommal találkozott egymással a Bajnokok Ligájában, és 2-2-re állnak.

A 2017-18-as csoportkörben a Veszprém otthon 30-24-re győzött, Dániában viszont 29-26-ra kikapott (akkor az Aalborg mindössze két meccset tudott megnyerni a 14-ből). A 2020-21-es idényben a Veszprém már bevette a Gigantiumot (33-27), azonban hazai pályán meglepetésre 32-30-ra kikapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik